Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-08-10 / 22. szám

347 területet fedjen s hogy e szerint a fagyos lió ne süppedjen be a test súlya alatt —és e czélra különösen alkalmas is. Hossza és szélessége miatt azonban nagyon nehéz benne járni s eleinte sokat esik el vele a hozzá szokatlan : de néhány órai gyakorlat után könnyen, gyorsan és kellemes érzéssel jár benne az ember. Kalauzunk egy baltával s élelmi-tarisznyával vállán előre ment; utána a két kocsis bölénybörökkel s egyéb készletekkel; végre mi jöttünk, négy angol sportsman, kettős vont csövű fegyverekkel és vadászebekkel mögöttünk. Egy canadai rengeteg magányában ollyformán érzi magát az ember, mint az ki először száll hajóra, hogy átkeljen azoczeánon. Könnyű vidám kedélyt színlel az utas, holott valósággal nagyon komoly és roszúl érzi magát. Ez az eset a cauadai rengetegbe ránduláskor is. Mihelyt bele léptünk, elvesztünk benne ; azon embereket, kikre magunkat bíztuk, csak merő ösztön vezérli s habár ez nem téved is meg, de még sem nyújt kellő biztosságot. Igaz, liogy hamar megszokjak ezt, ép úgy mint az atlanti utat s örülünk, hogy elég bátrak valánk bele kezdeni. Első napi jávorvadászatunk, mint ez rendesen történik, fárasztó és eredménytelen volt. A jávor ösztönszerűleg messzire kerüli az emberi tanyákat s ezektől távol kell őt keresni. Ezt tudtuk s azért — midőn az éj leszállt, nem csüggedénk. Ellenkezőleg, örültünk, hogy az első napon túl estünk s az útszéli csárdát messze elhagytuk. Bámulatos nehézségeket kelle legyőznünk s midőn a serleg este körben járt s mi a bajszálon függött életveszélyeket említők fel: magunk is csodáltuk saját merész kitartásunkat. Első kísérletünk volt ez a bóczipővel s minthogy még nem ismertük a csalárd süppedő helyeket, sok bukással kelle megfizetni a tanulmányt. Tömérdek óriási dőlt fán és árkon keltvén áthatolnunk, ez a hóczipökkel nem épen könnyű dolog volt. S valóban a perez hevélye-és tehervivő kalauzaink példája nélkül nem is lehetett volna boldogulnunk. Tanyánkat egy mély vízmosás szélén ütöttük fel, hol a hó még csontkeményre volt fagyva. Yadan szép hely volt ez s nyaranta élénk folyócska ágya lehetett. Martjai meredekek és sziklásak valának, partjait pedig felül fenyőfák szegélyezék, mellyek közül néhány a mederbe omlott le , míg néhány ismét tövéből kicsavartai) függött ég és föld között, tanúságaúl a vihar bősz dulakodásainak. Kocsisaink a dőlt fáknak estek s baltáikkal hasábokat vágtak, mellyeknek élénk tüzénél bográcsunk csakhamar kedélyesen mormolt. ízletes esteli után a máglyát jól megraktuk s a havat fenyőágakkal borítván el, az erre terített böléuybőrökbe burkoltan ép olly jó ízűn aludtunk, mint megelőző éjjel a csárdában. Ismét szép és kedvező reggelre viradtunk s falatozás után elindúlva, a vízmosás medrét kerültük meg. Ennek túlsó oldalán váratlauúl egy nagy falka jávorszarvasnak fekvésére akadtunk, mellyet ez állatok imént hagyhattak el csak s az egész éjet csaknem lőtávolban töltvén, viradatkor mentek tovább. Gyönyörű alkalomtól estünk el tehát s most már hasztalan volt fegyvereink sárkányait felhúzni, kémelni, vizsgálódni s ebeinket csitítani. A jávorok már néhány órája állhattak odább, de alkalmasint nem láttak minket s a reményben, hogy még utóiérhetjük őket, rögtön utánuk iudulánk a nyomou. A jávorfalka csapája a tavaszi havon olly sajátszerű, hogy nem lehet félre22*