Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-07-20 / 20. szám

325 gágogása; azonban a tó túlfelére tartottak s én egy hasztalan lövést kísérlettem meg. Másnap hajnalban még egyszer a tó csúcsára mentem ki s fegyverem mindkét csövét egy roppant nagy csapat kacsára lőttem ki. Annyi volt egy csomóban s olly sürttn egymásmelleit, hogy lebetlen volt többet nem találnom s valóban öt le is esett; négy ezek közül megbukott s eltűnt szemem elöl, de az ötödiket Brutus kihozta. Ezután megindúltunk St. Joseph felé s egész nap a Missouri partján erdőn át és csak néhány kerékvágás által jelölt útvonalon utazván, délután jó, járt útra jöttünk 8 este felé megérkeztünk az éveire még ifjú, de hatalmasan emelkedő városba, St. Josephbe. (Ezzel befejezzük a Grantley Berkeley vadászutazásából közlött kivonatokat azon hitben, hogy a St. Josephtől az angol partokig tapasztalt élmények alig nyújtandnak sportérdekü tárgyat.) Sport-egyveleg. — Gr. Sz. L. levelének következő töredékét becses kéz közölte velünk: L o n d o n, j ú n i u s 25. Sok versenyen voltam már jelen s bátran mondhatom, hogy az idén a három évesek kevés kivétellel nyomorúltak s hogy a Derby versenyben indúltak a legroszabbak valának. Hosszú lábú lovak, mellyeket legnagyobb üggyel bajjal sikerült bizonyos fokig versenykészekké idomítani. A futás után azonbau végkép haszontalanokká váltak. Thormanby gyönyörűen nyert. A lovak zöméből nyugodtan vált ki, anélkül hogy csak fülét vagy farkát is mozdítaná s könnyen nyerve ért be. Véle egy istállóban van a két éves Dundee, ap. Lord of the Isles, any. Marmelade, mellynél jobb ló, nézetem szerint, öt év óta nem volt Angliában. Múlt csütörtökön 6 st. 12 fontot viselve, nagy mezőnyt vert meg a stockbridgei pályán, a többi közt Marionettet is, melly pedig tavai a Derbyre második volt. Dundee canterben öt lóhosszal olly nevetséges könnyen győzött, hogy első pillanatra a dolgot mindenki tévedésnek hitte. Rögtön kedvenczé lett a jövő évi Derbyre, 7—1 ellen fogadások történnek reá snem is igen tarthat veszélyes vetélytárstól, hacsak most nagyon sokat nem hajtják. A többi két éves említést alig érdemel. E hanyatlás oka abban rejlik, hogy az utóbbi idők óta nagyon sok a két és egy éves lovak versenye, mellyekben a túlzott munka sok jó lovat tönkre tett s a bárom évesek versenyeire már csak azok maradtak fel, mellyek két éves korukban nem voltak még versenykészek. Ennek meggátlása végett a Jockey Club elé a következő indítványok vannakbejeientve: 1. Megakadályozni az egy éveslovak versenyezhetését és sehol — hol a newmarketi szabályok érvényesek — nem engedni meg azt, hogy egy éves ló futhasson. 2. A handicapeket lehetőleg akadályozni. 3. A Derby terheit 8 st. 10 f. és 8 st. 5 fontra emelni. 4. A liaudicapek legkisebb terhét 5 st. 7 fontra emelni stb. — A fönebbi sorokkal épen egy időben vettük a „Field" azon számát, melly a Jockey Club következő legújabb határozatait közli: 1. A Derby , St. Leger, kétezer guinea és Newmarket Stakes terhei ezentúl:

Next

/
Oldalképek
Tartalom