Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-07-20 / 20. szám

321 s én egész napi utamban egy krikruczán kivül nem ejthettem egyebet. Csütörtökön 20-kán sok patak esvén utam vonalába, elhatároztam hogy rötvadat nyomozni megyek, mig a szekerek folytatják az utat s én este ismét hozzájuk csatlakozom. Taymouth lovamat a bölény vadászat nagyon megviselvén, Sylphet lovagoltam s eltérve a Big Blue River (nagy kék folyam) partjáról, olly erdős rejtes vidékre értem, mellynél vadtenyészésre alkalmasabb hely alig képzelhető. Mindamellett eleinte közönséges angol tengeri nyúlon kivül nem találtam egyebet s ezt olly nagy mennyiségben, hogy szinte lovam lábai alá kerültek , de nem lőttem reájuk, mert őzre töltött Mantonfegyverem szétszaggatta volna a kis állatokat. Végre Druid farkának sajátszerű mozgásáról vettem észre, hogy kutyám csapán jár — s kissé tovább Druid még sebesebben mozgatván farkát, oda lovagoltam s láttam hogy Druid két fekhelyhez ért, mellyek egy-s ugyanazon vadéi lehettek. E helytől ismét mértföldeket mentünk anélkül, bogy bármire is akadnánk s már késő délután volt, midőn a kitűzött tanyahely felé magas fü között lovagolva—Druid és Bar kutyáimmal nyomomban — Canterall előtt negyven lépésnyire egy szarvasünő ugrott fel fekhelyéről s egyenes irányban kezdte futását. Canterall utána durrantott, a legszebb lövést hibázta s még csak nem is kettözöít reá. „Vidd nyomra a kutyát!" kiálték rá, de a tudatlan ehez nem értett, minélfogva nyakrafőre a helyhez vágtattam s Druid hangos csaholással vette fel a nyomot, Bar ellenben egészen némán, de sokkal sebesebben hajtott egy gyönyörű prairien át, mellyet ismét erdős partú patak szegélyzett. Sylphnek csak kantárját kelle megráznom, hogy utánuk repüljön s szebb hajtást rég láttam. A sík fokozatos emelkedésének tetejére érve nagy darab föld terült el előttem s én a történőket jól láthatám. Bar messzire előzte meg Druidot s nyomozásába hézag esvén, vizsgakörbe járt, hogy újra megkaphassa a szimatot, mi végett fejét mélyenamagas ftibe süllyeszté. Sejtém hogy az iinő valahol letelepedett, mihez képest siettem lövéshez juthatni, de mielőtt erre alkalmam nyílt, az iinő azon egyetlen bokor elöl ugrott fel, melly közte és Bar szemei közt volt s így vagy két ! percznyi térelőnyt nyert, mielőtt Bar a szimatot megtalálta és utána ment. E szünet alatt Druid is felérkezett s legkevésbé sem habozva folytatta a hajtást Bar oldalán, de ez utóbbi ismét előre kapott s messze elhagyta Druidot; míg azonban e véreb egyenlő kitartó szívóssággal futott, Bar sebessége egyre csökkent, a távolság egyre kisebb lett közöttük, nem sokára egymás mellett futottak, aztán Druid ment előre folyvást sebesebben, mig végre Bar leáilott s György felfűzte öt — én pedig a vérebbel vigan haladtam előre. Jó három óranegyede tarthatott már e futam, midőn a hajtás a nyilt síkról egy patakmeder felé fordult s én jól sejtém, hogy az ünő ott bukott meg, minélfogva sarkantyúba vettem lovamat, hogy mielébb oda érhessek; a rosz szerencse azonban úgy akarta, hogy egy jókora mocsár essék utamba, mellyet meg kelle kerülnöm. Druid csaholásáról tudtam, hogy vízben jár miután néha-néha elhallgatott, meg valék győződve, hogy az ünö téveszteni igyekszik öt, hol kimenvén a vízből, hol ismét bemenvén abba. Sokat adtam volna érte, ba rögtön ott teremhetek a kellő helyen, de mielőtt oda érhettem volna, a vad a kutya mögött — előttem mintegy száz lépésnyire bukott ki s én sebes nyargalás közben rálőttem és természetesen hibáztam. Az ünő erre ismét a patak medrében tünt el s