Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-07-20 / 20. szám

322 ekkor Canterall — ha esze lett volna s puskáját egyenesen tartaniképes, jó szolgálatot tehet vala. Neki jóval előbbre kellett volna nyargalni, úgy bogy a szarvast közé s közém szorítsa; e helyett azonbau egyenesen neki vágtatott a helynek, hol az eltűnt — s miután így csak láb alatt volt, rákiálték hogy álljon meg s egyszersmind Druidot hivtam el. E perczben ismét két új baj jött közbe; egy az, hogy a patak martjai olly lejtősek valának, hogy Druid sokáig nem jöhetett fel; a másik az, hogy kutyám friss szarvas nyomára jött. Sok idő veszteséggel végre sikerült Druidot az űzött vad nyomára vinnem sezen — de már sokkai lazábban hajtva, Györgyhöz értünk, ki az linöt a síkra, honnan jött, visszakerülni látta. E közben alkoüyodván a szimat enyészett s miután nem is tudtuk, mennyire lehetünk a kitűzött tanyahelytől, felhagytunk a vadászattal. October 21-kén délben a franczia-indián gyarmatokhoz értünk s nem sokára Pottowadomy nevii nagy helység feküdt előttünk. Mai napi utunkba sok leégett prairie esett, söt gyakran még akkor is égő helyeken kelle áthatolnunk; a járt szekérút porában mehettünk t. i., de a szél jobbról szikrákat szórt felénk. — Az indián-telepekhez közeledve, szekeremben ültein ésserétteltöltöttpuskámatszokásom szerint térdeimen tartám: midőn egy gunyhóhoz tartozó kert sövényén két kékes tollazatú s a kék vasfejű gémhez meglehetősen hasonlító, de ennél nagyobb madarat mozdulatlanéi ülni láttam. — Kiszálltam a szekérből, de minthogy a madarak közeledtemre sem mocczantak, házi állatoknak kezdém tartani; egyszerre azonban szárnyra keltek s én az első csővelaz egyiket lekaptam, amásodikat pedig a másik csövei megsréteztem, de ez a távolabbról kapott lövést elvitte. A madár nagy kék daru s tömör mellhúsa, jó izü volt. Ezen kivül ma még egy prairiegrouset lőttem s ez volt összes napi zsákmányom. Az éjet Pottowadomyban töltém, mellynek lakosai közt a verestől a fejérig mindenféle színárnyalatú van s valamennyi római katholikus; — Canterallnak pedig meghagytam, hogy a szekerekkel egy Silver Lake nevü tó mellett üssön tanyát, hol — mint haliám — sok a szárnyas vad. October 22-kén reggel a Silver Lake-hez menvén ki, a tanya helyett csak magát Canterallt találtam ott, ki szokott vinnyogó hangján azt hazudta, bogy a tavon este semmi szárnyast sem látott s ennélfogva a szekereket tovább indítá. Szavait tények czáfolták meg, mert a tavon ß, perczben is sok szárnyas vad repkedett — minthogy azonban a szekerek már annyira előre haladtak, hogy nem is láthatók: kénytelen valék utánuk lovagolni. Canterall hazudságának czélja az volt, hogy minél elébb St. Josephbe érjünk s ki ne süljön a sok tolvajlás, mit a poggyász-szekéren elkövetett. Feltettem magamban, hogy e semmirekellőre többé semmit sem bízok s folytatván utamat, a szekereket Mud Creeknél értem utói, hol tanyát ütöttünk s én Brutussal a patakhoz menve, két foglyot és egy közönséges karvalyt lőttem. Octóber 23-kán kilencz óra tájban indúltunk tovább s útközben négy madarat lőttem, mellyeket embereim szalonkáknak neveztek. Az amerikaiak előtt átalában minden hosszú csőrü gázló: szalonka; az én madaraim azonban a lilék egy neméhez tartoztak, lábaik sárgák —a két öregebbé barnák voltak, tollazatúk pettyes hamvas. Délután három órakor Hickory Pointnál állapodtunk meg, az éjet egy gunyhóhoz és gabonaföldhöz közel töltendők. E gabonaföldröl — midőn másnap octóber 24-én