Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860
1860-07-10 / 19. szám
310 meglövi, az olly elégültséget érez, mellyet már mi sem növelhet. Egy második lövés a remeklövés után nem okoz már több örömet. Az már csak luxus." — Gerstäcker megvallja, hogy restellte kétcsövű fegyverét a csupa egycsövüek közt. — Silézia és Szászország határszélein,az Iservölgy hegyei közt, Clam-Gallas grófnak a vad minden nemével bővelkedő roppant birtokai vannak. A gróf kitűnő lövész s 1859-ben egy tizennégy ágú szarvasra három napon át hasztalan cserkészett , lőtávolába soha sem juthatván. Az agancsár rendesen esténként ötlött ki s kihivólag hangoztatá riadó rigyetését. A harmadik nap estéjén egy más, roppant alkatú tíz ágú szarvas ment el lőtávolban a gróf előtt, ki azonban nem lőtt reá, mert feltette volt magában, hogy amaz elsőt kell megkapnia. Ez kis vártatva csakugyan megjelent s gyorsan vágtatott vágytársa után. A gróf puskafogója megjegyzé, liogy e két agancsár közt most borzasztó viadal leend. Kora hajnalban a gróf ismét lesállomásán volt. A nap első sugarai kezdtek épen felmerülni, midőn a tizennégy ágas méltóságteljesen lépegetett ki a sűrűből, de — egyik agancsa hiával. Szaglászva s a hajnali léget terpedö orrlyukaiba sziva állott meg : a cső durranását a környező bérezek viszliangozák s a nemes íővad sebzetten rohant az erdőbe. Nyomára azonnal egy véreb vezettetett s a gróf vadászának kürtje nem sokára jelenté, bogy a szarvasra már rátaláltak. A gróf a hely színére sietett s itt nagy meglepetésére nem azon szarvast, mellyre lőtt volt — találta, hanem egy másikat, melly vérbefagyva hevert, a környezet mind arra mutatván, liogy itt két bimszarvas közt dühös viadalnak kellett folyni; — tiz lépéssel odább a győztesnek egy letört agancsa feküdt. A véreb ismét nyomra lőn vezetve s kis vártatva ismét riadott a kürt; a sebzett szarvas még egyszer csülökre kapni igyekezett, de a gróf fegyveréből egy második golyó leterítette őt. — Egy angol főúr, meggyőződni óhajtván vérebe szaglási tehetségéről, az ezzel bánni szokott szolgát hét angol mértföldnyire küldé több helységen át egy városba. A véreb mindenütt e szolga nyomán ment utána, mindamellett hogy gyalog visszatérő vásáros néppel találkozott—s midőn a városba ért, itt senkire sem ügyelve meut néhány utczán végig s meg sem állt addig , míg egy ház első emeleti szobájáig nem ért, hol az őt kisérök nagy csodálkozására emberét meg is találta. — A véreb szaglásának egy más példája nem kevésbé nevezetes. Egy va 1 aki a New Forest nevü állami erdő közelében gyalogolván, az ösvényen vércseppeket látott. Rögtön eszébe jutott, hogy a múlt éjjel vadorok pár őzet ejtettek el s néhány juhot loptak el — minélfogva azonnal az erdészhez ment s ezt a vércseppes helyre hozta. Az erdész nyomra vezette vérebét s ez félmértföldnyire szimatolván, végre egy házacska előtti rőzsekalomhoz érkezett. A házbeli pórnő a vérebet el akarta kergetni, de az erdész ezt nem engedte, hanem a rőzséket hányta szét s ezek allján egy veremben imént leölt juhot és besózott vadbúst talált. Legnevezetesebb a dologban az, hogy a véreb a juh elorzása után tizenhat órával került a szimatra. — Egy valaki a .,Field"-ben azt a kérdést tette fel, mellyik állat sebesebb, a véreb-e vagy a rókakopó ? E kérdésre Mr Grantley Berkeley azt felelte, bogy „mindenesetre a rókakopó. A szimatot egyenlő gyorsan követik ugyan, de az utóbbi
