Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-06-30 / 18. szám

283 kutyák eszeveszettként húzzák a póráz zsinegét s az elbocsátót majdnem lerántják lábairól; de ez hátrafeszülve tartja őket, míg a nyúl vagy száz ölnyi térelőnyt nyert s ekkor a biró parancsára felcsattantja a pórázt. Az agarak nyílvesszőkként pattannak ki, utánuk a lovasok. A nyúl ösztönszerűleg a nyílt tér közepén lévő rejtnek tart, hol két bárom holdnyi e czélra készült s alacsony élösövénnyel kerített bozótba menekülhet. Ha egyszer ide bejuthatott s az agarak csak egy pillanatra is elveszték őt szem elől: meg van mentve, mert az agárnak orra nincs s csak látva hajt. De ha meg is menekült, azért a kutyák egyike nyerhetett—^s az, melly legtovább szorította és legfőbbet fordított, a győztes ; habár talán fordítás következtében vetélytársának adta volna is át a nyulat s habár így azt a másik kapta is el. Minden fordítás tehát egy rovást számít az illető agár javára s a nyertes az, mellynek több illy rovása vau. E forgatások képezik az agarászat hevélyeit; s gyakran, midőn már-már úgy látszik, hogy az agár azonnal vágást ejt a nyúlon , ez egy éles szögletet képezve hirtelen elfordúl s több ölnyi térelőnyt nyer, mert ö lábainak rövidsége miatt térvesztés nélkül rögtön más irányt vehet, míg az erre nem képes hosszú lábú és testű agár egy darabig még egyenes vonalban futni kénytelen s így elhajitódik tőle. A megriadt állatnak néha sikerülnek e cselek, de gyorsaságát a kimerülés olly hamar csökkenti, hogy rendesen a második (ang.) mértföld közepén már e fordulások sem segítnek rajta. Midőn az első nyúl ugrott, én fél (ang.) mértföldnyire valék tőle , azonban jól láthattam, mint futott egy szántóföldre, bova a két agár — két sötét vonalként követte. Két vagy három fordítás után mind a két agár egyszerre rohant zsákmányára s a biró levette sapkáját, annakjeiéül, liogy a verseny nincs eldöntve s Ítéletet hozni nem lehet. Az egész olly gyorsan ment végbe, mintha elhintett lőpor vonala gyuladna fel s egy lobbanással végződnék. A következett futamot jobbau láttam. A kelt nyúl erős üczkó volt s a dombnak tartott, hol én állottam. Láttam mint közeleduek fokonkint hozzá az agarak s mint iparkodik szegény tejfejér szemekkel és hegyezett fülekkel a dombtetőre. A gyönge és üldözött iránti természetes rokonszenv felébredt bennem iránta s vágyva obajtám menekülését. Felért a dombra s néhány másodperczig ö és üldözői egyenes vonalban futottak a láthatár felé; a nyúl mint kis repülő foltocska, az agarak pedig elnyúlva s mindig közelebb hozzá. Úgy tetszett, mintha hallanám makogását és gyönge csontjai ropogását. De nem sokáig maradt e vonalon s kétségbeesetten keresvén valamelly bokrot vagy menhelyet a gondosan kiirtott tiszta sikou, meglátta a csenderest s olly hirtelen fordult arra, liogy az agarak elkajítódtak tőle. Egyenesen a rejtnek futott ekkor, de mintegy bárom (ang.) mértföldnyi távolság után kimerülni kezdett. Az agarak gyorsan mentek fel reá, ő még két bárom fordulással menekült, de fordulásai egyre gyöngébbekké és bádgyadtabbakká váltak. Már-már alig volt báromszáz ölnyi tér közte és a vágyott menhely között; de ereje már végkép hanyatlott, szíve elcsüggedett, ingadozott s Lord Uffington Trip the Daisy nevü tarka szukája elkapta öt. Az agarászok mindnyájan mint ritka derék nyúlat tapsolták meg s annál inkább örültek halálának. Én megvallom sajnálatomat nyilvánítám, 16*