Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-04-30 / 12. szám

187 is hozta, azaz hogy jól kifutottuk magunkat, mig eltudtuk venni töle : de már akkor a fogoly belső része a szorítástól kifordult. Istenem! életemben sem hallottam annyi „Hereindat, Kommhert" mint e délután. Gazdája legkevésbé sem szégyenelte a dolgot, legfelebb azt mondá, hogy „bokrok közt, hol látja az ember, igen szép ezzel a vizslával (!!!) vadászni, mert a mint áll, az ember oda szaladhat." (Servus.) Megeléglettem a mostani eladó híres jő vizslák keresését és próbálását s inkább letettem az ezidei foglyászatról : az egészből azon meggyőződést merítvén, hogy nem a vizslákban van a hiba, de a vadászokban, — e helyen egyszer s mindenkorra megjegyezvén „kivéve a kiveendőket." Sok ember azt hiszi, sőt követeli más is bigyje, hogy ha neki czifra tarisznyája, szaruja, zacskója, kupacstartója és rózsacsövü fegyvere van, és ha felölti a térdig érő vadászcsizmát : már ő vadász; ha pedig szép kikefélt a kutyája : már szakértő vadász s jó vizslatulajdonos. Hej pedig de távol van tőle. Meg van az mutatva, bogy a különben legjobb szófogadó, kitanított gyakorlott vizslát, ha egy szakértetlen veszi keze alá : mi hamar elromlik az. Hogy a vizsla jó legyen — az orrát nem értve, mert ezt nem adhatja meg neki senki — első szükség, hogy a vadász legyen jó : azaz hogy ép úgy értse a tanítás alapszabályait, mint a vizsla kellékeit, tudja hol s mikor kell valamit elnézni, mikor büntetni s a roszat mint kell jóra hozni; tudja és ismerje a különféle vadakra való vadászat nemeit, törvényeit s végre még jól is kell lőnie, mert úgy járhat mint Sz. J. — ki élőember s megvallja most is —hogy midőn tiz tizenkét lövésére egy fogoly sem esett, a,jói kereső és álló kitűnő Norton eleinte csak nézett hol urára, hol az elrepülő vadra s végre megsokallván a hibázást, szedte a sátorfát s minden parancsszó daczára ott hagyta urát és haza ballagott. Akadnak most is jó vizslák, vadásztam velők, még pedig megvallom akarva szerettem volna tévútra vezetni a Tézit, de nem lehetett; vadásztam egy veres herélt vizslával, bizony ez is megérdemli a nevezetet : de mindakettőnek gazdája szakértő is ám. Igaz, irigylendő azon vadászok boldogsága, kiket az illy fönebb jellemzett vizslák kielégítenek. S van is ebben valami; mert a vasárnapi vadász, ha vizslája előtt (történetesen) kacsát, foglyot, vagy pár fürjet lőhetett és azokat jó hosszan hátul a tarisznya aggatékaira felfűzve diadalmasan mehet végig a város utczáin — ki boldogabb nála! Hátba még házasember, hogy mutathatja be kedves nejének a vizslájával aratott „corpus delictit?.." Természetesen hallgat mint a sír, bogy a lőtt vad egyedül vizslája tanitatlanságának szófogadatlanságának, rosszaságának köszönhető : főkép pedig annak, hogy ő maga is legkevesebbet ért hozzá; míg az igazi vadász, ha tiz tizenöt darabot lőtt is, de vizslája a szabályok ellen vétett; szeretné eltörülni e vadászat emlékét; s másnap újra kezdi ugyan a vadászatot, de nem dicsekedésből, nem vadhaszonért, hanem hogy vizsláját a gyakorlatban helyre igazíthassa. Képzelhető aztán, bogy illy vadászokkal és vizsláikkal vadászva, mennyi szóvita támad. Lássunk néhányat. Foglyásztunk, egy kakas szárnyalva lőn ; Becasse csakhamar nyomára jött, sőt a nyomon 30 -35 lépésnyire is elhagyta azt s többet fel sem leié: gazdája pedig