Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-02-20 / 5. szám

74 gyáva tett. Dühbe jött, mint a hogy többször soha sem láttam. Szemei vérben forgottak : fújt, tág orrlyukai kidűltek, mint az arab méné. Soha sem tudtuk, índulatossága hova fejlődhetik. Félórája már, hogy ez az unalmas hallgatag jelenet tart, és szikrázó szemeit még mind a félénk vadászokon jártatja, a kik félelem és szégyen miatt lábaikon már alig tudnak megállni. Utóbb dörgi nekik Wesselényi : le a fegyverekről a kupakot s nyakba akasztva fel az én paripáimra. Alig képzelhetni, e parancsban milly terhes büntetés szabatott a bűnösökre. A kik hihetőleg soha sem ültek lovon, most legelőbb is két nagyon izgatott vérű paripára a havasi meredek bérczeken, szakadások, a nagy tőkék, merev kőszálak közt fegyverrel nyakukban. A félelmes kéjlovaglás négy egész órát tartott. Wesselényi gyalog mászta mellettek a nagy meredeket. Mire szolgálatjából azonnal el is bocsátotta, mert ő cselédjeiben hibát, még erkölcstelenséget is inkább elnézett, de a gyáva embert annyira gyűlölte, hogy ez rögtön a legnagyobb indulatosságba hozta. Wesselényinek minden erdélyi ismeretes vadak közül az egy medvéhez nem volt szerencséje. S pedig senki sem követett el annyit mint ő, hogy fegyvere eleibe kaphassa. Melly veszteségét ö kipótolhatlannak nevezte s a mikor szóba jött, mindig elkomorodott. Egynél többet nem is látott vadászaton, ezt is lötávolban, midőn a Butahavas torkolatán a meredek magas oldalt álltuk el szintén a bérez tetejéig : hol a lövészek szögletet vetve az állás kulcsán, a két kalauz lövész állott legszéltöl. A hajtóknak nagyon messziről kelletvén venni, két órai idö kivántatott, mig a szélső lövészek találkozva a hajtás megindulhatott Ezt az időközt a két kalauz lövész felhasználandó, letelepedtek egymás mellé s a szokásos túró és málé készletet nagy csendesen kezdék költögetni. Körültünk siri csend, mintha minden élő lény, még a nagy természet is merőben kihalt volna. A madarak is mélyen hallgattak. Semmi zörej, csak a fenyves sűrű ágai között sajátságos bús siivöltés. Mi közt a falatozó két lövész figyelmét egy kissé távoli reccsenés nagy mértékben fölébreszté, de a mit semmi nesz sem követvén, míiködé'söket tovább folytaták. De egy kis szünet után s már jóval közelebb, hasonló reccsenést hallva, fegyvereiket sietve felkésziték, de ülve maradva várák a szokatlan tünemény kifejlését : midőn meg is pillantják az erős medvét csendes léptekben előttük ballagni. Azonnal rá is tüzeltek, de olly egyszerre, liogy mi mindnyájan csak egy lövést hallottunk. A