Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-09-10 / 25. szám

409 gott, tülökhegyein koronát, söt talán markolatot visel. Ez tehát megkímélendő , mert szép agancsai nem fejlődtek ki annyira, hogy ne sajnálná őt a vadász azon időre tartani fel, mig azok tökéletesen meghámozottal! és kibarnúltan, vadászemlékiil már megjárják ; ezenkivül még teljes sem lehetett. A falka többi tagjait azonban két csapos és egy villás képezik ; ezekre ráillik a „nyári szarvas" név; ez időben illő sporttárgyúi lehet őket tekinteni : tehát csak előre velük ! Háziurammal elállottuk a keskeny nyilást, melly az itt 150 lépés szélességű Tápió nádast átszegi, és ennek közepén egy öt törzságú körŐsfa mellett helyezkedtem el. Súlyirányosan nehezedtek a nap sugarai az egész erdőre és olly forróan öleltek minden szerves és nem szerves lényt, hogy még a szemtelen szúnyogok is bántatlanúl hagytak. Az egyetemes csendet, melly eddig a nádasban uralkodott, most már a hajtóknak egymást irányzó felszólalásai szakitották meg, és csakugyan nem sokára meg is hallottam azt a sajátságos ropogást, mit a vadnak gázlásai által töredező nádszálak okoznak ; ezen zaj majd viz zuhataghoz hasonlit, főkép igy, ha több darab egyszerre nyomúl elö ; majd csak ugy hallszik, mint ha benn nádat kaszálnának, mikor a vad egyes zsombékok átugrásával halad előre. Ez egyszer még távozólag hallottam azt, és a mint a hajtás után kiderült, több darab sutavad volt az, oldalt törve ki a pagonyból. Majd ismét az előbbi csend állott be, mellybe csak a hajtók irányosodásainak és a fák megkoppintásainak csekély zaja vegyült. Most elkiáltja magát a hajtó ,,Haj ! haj! vigyázz!" és nehéz döngölés és nádropogás hallatszik s a zaj épen felém tart, közeledik. Jól van, gondolám, ezek szarvasok! Arczomhoz emeltem a fegyvert, mellyet velem a láz keményen megmarkoltatott, és midőn a közeledő ropogás után már már azt hittem, hogy e perczhen ugranak át a nyiláson — a zaj egyszerre elhalt. De ezzel egy idöhen a nád szegélyéből egy csaposnak karcsú nyakon könnyűden hordott feje emelkedett ki, mig teste a nád által fedve maradt, átmérte szemmel a nyilás szélességét; tudta ösztönszerűleg, hogy ha ezen átugrik, leplezetlenül kell magát mutatnia, pedig ekkor ellenségének ottlétét még nem is gyanitotta. De erről hamarjában meggyőződött, mert most a nyilás mentének forditotta fejét, sötét fényű éles szemeit reám mereszté, hirtelen ismét maga elé nézett, és nyakát behúzva, hatalmas szökéssel túl kelt a nyiláson. Szemem és kezeim közt már maga helyén volt a