Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-07-30 / 21. szám

346 nek engedje át. — A Jósikadijra öt ló neveztetett, de csak négy indult s itt ismét három győztes került össze, mellyek közt Judithnak sikerült tennapi babérjait a szép tiszteletdijjal növelni. Arabeszkes magas ezíist billikom ez; széles talapzatá­ról karcsún emelkedik a serlegrész, ennek fedelén pedig egy csikós ágaskodó lovat tart. A Liechtenstein-dij igen szép mivü s közel két láb magas billikom oxydált ezüstből aranyzott czifrákkal ; az öböl külsejének domborműve vadászcsoportozatot képez egy vadkan végperczeivel ; a fedelen kürtöt fúvó erdész áll. A futás "e díjért az által veszte érdekéből, hogy csak egy tulajdonos két lova versenyzett vagy in­kább futott érte. A földészek versenyében hét ló indult s a győzelem előre egy szép kis pej paripának volt szánva, melly csakugyan olly jól is ment, hogy akár a félvé­rekkel futhatott volna. Tulajdonosától értesülénk, hogy arab méntől származik. Erdélyi dij 1000 pft. — Futhat minden Erdélyben született bármelly nemű nem telivér ló. Távolság 3 mfld. Teher 4é. 110 ft., 5é. 120 ft., 6é. és idősbre 125 ft, Ménre 5 fonttal; lóra, melly már valahol nyert, még 5 fonttal több. Tétel 100 pfrt. fele bánat. A tét- és bánatösz fele az első, fele pedig a 2-ik lóé. B. Wesselényi Ferencz 5é. р. k. Fecske 120 f. White ...... 1 Paget János Esq. id. p. pr. Philosopher 130 f. ifj. gr. Batthyány István . . 2 Schreck, Léda, Bajnok és Campanula visszavonattak. A vezető Philosophert Fecske más fél mértföldön át nyomban követte ; a verseny azonban még a gyorsitott futás szakába sem ért, midőn Philosopher kitört s Fecske a pályakör többi részét kényelmesen járta körül, nyervén 1200 a. frtot. Báró Jósika Sámuel dija. Tiszteletdíj. — Futhat minden Erdélyben nem­zett vagy nevelt ló. Távolság 2 mfld. Tét 25 frt, bánat 15 forint osztrák értékben. Teher 4é. 120 ft., 5é. 125 ft. 6é. és azon felül 130 font. Ménlóra 3 fonttal, telivérre külön 5 fonttal és 1000 frt dijnál nagyobbat nyerőre azonkívül még 5 fonttal több. Aláiró legalább öt, induló legalább három kell, különben a dij jövő évre marad. Tét­és bánatpénz fele a második lóé. Úrlovarok. B. Wesselényi Fer. 5é. p. k. Judith év. 135 f. gr. Bethlen Géza .... 1 Paget János Esq. id. p. pr. Philosopher 130 f. gr. Bethlen Sándor ... 2 В. Wesselényi Fer. 5é. p. pr. Három a t á n с z 125 f. gr. Bánffy Béla ... 3 Manz úr 5é. р. k. Schreck 125 f. ifj. gr. Batthyány István ..... 0 B. Wesselényi István Kigyót visszavonta. Judith vezetett, néhány lóhosszal utána Philosopher, aztán Schreck és Három a táncz, mindegyik lóhossznyira a másiktól. E rendben mentek el először a biró­páholy előtt s ezt alig elhagyva, Philosopher ment fel a sor élére, majd ismét visz­szaesett s a küzdést Juditktal már itt elkezdte, Három a táncz harmadiknak nyomúlt fel. Az utólsó fordúló előtt Philosopher erőszakolni kezdé a versenyt s a határosz­loptól a két első ló erősen verve és kétes eredményű küzdéssel érkezett befelé, a bátor Judith azonban két lóhossznyi térelőnyéről lemondani semmikép sem akarván, ezt a nyerpont előtt is megtartá. Id. 4 p. 30 mp. Herezeg Liechtenstein Frigyes dija. Tiszteletdíj. — Futhat minden ország- és nembeli ló. Távolság 1 ang. mfld. Tétel 5 arany. Fuss vagy fizess. Teher 3é. 105 font, 4é. 120 ft., 5é. 125 ft,, 6é. és idősbre 130 ft. Ménre 3 fonttal több. Az

Next

/
Oldalképek
Tartalom