Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-04-20 / 11. szám

179 össze-vissza vagdalja s azzal tovább ballag. A szerencsétlent eszméletén kivűl találtuk. Orvos úr rögtön hasonszenvi cseppjeit alkalmazá, később a jéghideg patakba fekteté, mellyben eszméletre térvén, két csepp arnicát adott be neki s ezután éji tanyánkra szállittatá. Mi pedig tovább kisérök a gargonczás medvét, de nem sokára reánk sötétülvén, fel kelle hagyni s tanyára ereszkedni. Valóban bámulatos vala a basonszeuv sikere. Öreg vadászunk roncsolt testén bét körömvágás volt látható, többire mind mély sebek. S mind a mellett a 60 évet haladott koros öreg kevés nap alatt felgyógyult s mind maiglan egészségben él. Egy kis törés vagy vágás rendesen seblázt szokott eléidézni, de ez itt merőben kimaradt. Máskor a rengeteg névtelen völgyet hajtottuk. Lenn a völgy fenekén soká ugatott két kopó. Tapasztalt vadász bizonyos lebete a medvéről. A többi kopó más irányban őzet zavart s egyes lövések után elhallgatott. Jó hosszasan csak a hajtók és kürtösök tompa moraja volt hallható, más semmi : midőn a lövészek felső szárnyán, de tőlem nagyon távolról, egymásután két lövés történt. Újra hosszas szünet. Azonban felettem a tetőn, már nem távol, egy gyenge lövést, azután gyermeksivitást s nem sokára két kemény lövést, nyomba utána egy öreg pályatársam kiabálását balIám : hogy ne hagyjam, mert mindjárt beéri a medve. Mire látom is bosszú ugrásokban lefelé nyargalni a meredek lejtön egyenest nekem tartva : és szorosan nyomában a hátulsó ballábára sántitó s böszííltségében gonoszul bömbölő medvét. Az öreg bajtárs fiatal korában hires tánczos volt, de kétlem, hogy akármilly magas kedvében illy gyors léptekkel aprózta volna a fris csárdást, mint a milly hosszú szökdösések közt lejtett most felém. Szelesség soha sem volt tulajdona, söt épen csendesen fontolva mérte ki lépteit. De a jelen eset kivételt tett s ö hanyatthomlok rohant felém, a fontolgatásra legkisebb időt sem hagyva. Rohamfutásából kimértem, hogy ha hozzámig elviheti, nem akaratból is eliit s ekkor a haragos vad mindkettőnket nyakon kap. Azért többször rá kiálték, szökjék ki útjából, hogy löliessem. De a futás közt nem értvén, eszeveszetten rohant nekem. Azonban mielőtt hozzám érhet vala, leverte üldözője s irgalmatlanul pofon kapá ; fövege messze repült fejéről. Még mind fut, de újra beveri és most keményen oldalba dobja, hogy azonnal összeomlik. A csiklandós jelenet előttem alig nyolcz lépésnyire folyt le. Jószeren*