Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-04-20 / 11. szám

180 cséré nem voltam ijedt, különben gonoszul megjárjuk. Egy perez sem volt veszteni való. Sietve czélba kapám ; lövésemre élet nélkül rogyott össze. A jól irányzott golyó agyvelejét zúzá szét. Ekkor fegyveremet a fához támasztva örömkönyük közt tapogatám bajtársam koponyáját s oldalbordáit, minthogy a hatalmas ütlegek után szentül hittem, hogy bár egy csontja se maradt épen. De nagy örömömre mindent rendén találtam, roncsolt testén csak néhány kék folt s jobb lába tomporáján egy kis körömvágás vala látható. A gondviselés elháritá fejünk felül a nyilvános veszélyt; ép kézlábbal s még csak nem is megviselve és vidáman ereszkedénk éji tanyánkra. Itt vadászaink egybegyülekezvén, általok jöheténk tisztába a múlt események részleteiről. A medve két jókora bocsávalaz árok fenekén sokáig ugattatta magát a két kopóval. Az öreg Csákó vezérkopó hevétől elragadtatva nem tartá meg az illő közt s vigyázatlanságáért fülének megroncsolásával lakolt. A csipös leczke után nyakrafőre futott vissza a hajtőkhöz s az egész hajtás alatt nem távozott többé a peczér mellől. A medve pedig bocsaival csendesen húzódott előre a hajtók lármája előtt. A völgy felső torkolatán felállított lövészek közt egy kezdő, csak most legelébb nagy vadra álló fiatal lövész előtt néhány lépésre meghőkölt s hosszasan bámulá. Az ifjúnak kisebb gondja a lövés : söt ijedtében épen föld alá bújna, ha tehetné. A szomszéd állásról egy régi bátor lövész belerestelvén a hosszas várakozásba, jó távolról reá durrant. Lövése a medve orraczimpáját sodrá el. Ez bőszülten hasíta az előtte reszketve bámészkodó ifjúnak, kinek csak annyi ideje maradt, hogy hirtelen hátat fordítva, egy izmos ágat mindkét kezével megragada. A medve pedig első lábaival vállaira felszökik. Nagy szerencséjére a szomszéd puskás e pillanatban ellövé az egyik bocsot, melly egy kis nyivogás után fel is bukott; az anya azonnal lepattant az ifjú vállairól s a még életben maradt bocsával nagy dunnyogás közt elczammogott. Egy gyerek, inasomat gyakori kérésére egy kisded, csakgöbecscsel töltött verebész-fegyverrel most először hagyám álláson, csakugyan azon meggyőződéssel, hogy a meredek kősziklák közt legfelebb császármadár, de vad fel nem hatolhat. De felmászott biz a medve rosz kedvében ; a gondolatlan fiu meg azonnal reá lőtt s jól meg is göbecsezé, de az is rögtön megrohaná. A fiú futásnak ered : s bogy a vad meg ne ragad-