Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-03-30 / 9. szám

140 szélén úgy is mindig gyöngébb jeget felfakasztotta s ezt a parttól máiannyira bevitte, bogy a kigázolás lehetlenné vált, nem maradt nekik más teendőjük, mint segélyért kiáltozni. Azon óriási jégdarab, melly hátán vagy 40 elrémült embert liajókáztatott meg akaratjuk ellen, az ijedtek szerencséjükre a jó ború Badacson szőllöi alá vergődött, hol a szorultak segélykiáltásai éber fülekre találván, nekik nyújtott deszkákon át tudtak az olly kevés szilárdsággal épített hajójukról megmenekedni. A természet megfogliatlan nagyságát és szépségét lehet bámulni akkor is, midőn a jég megfakad s az óriási jeglemez kisebb részletekké л zúzódik; illyenkor a szél a hullámok erejével és segedelmével a megtört jégdarabokat, mint valamelly elavúlt s haszontalan lomot, a tó partjaira 3 öl távolságra is kidobja, bol e torlat 2—3 öl magasságú jéghegy-lánczolatot alkot, mellyen a nap megtört sugárai gyémántként ragyognak, mig végre a természet mindenhatósága ezt is — mint más szép müveit, néhány nap vagy bét alatt megsemmisíti ; érvénybe liozva kérlelhetlen törvényét, h о géy semmi sem állhat örökké s minden változásnak és enyészetnek van alávetve. Tárogató. (Pestkörnyéki puskások. — Elkésett szulonkavasárnapok. — Két kopófalka baja. — Osi kopók Erdélyben. — A pesti lóvásár és a katona remontok ára. — Necrolog. — Rarey s a jobb, de nehezebb megtörési mód. — A mysticus telivér. — Kilátások a jövő versenyszakra . — A bécsi lovaregylet választásai. — Térey Pál úr angol-scótboni naplója.) A szalonkaidény heteit, a ménes legfontosabb időszakát s az idomitásban lévő lovak fölötti itélethozás napjait éljiik: három elég nagy ok arra, hogy a főváros falai közt ez idő szerint minél kevesebb sportsmant láthassunk, nem értve természetesen e név alatt ama pestkörnyéki puskásokat, kiket bevégzett napi üzletük után estenként, fegyverrel vállukon s kutyával sarkukban, a városból kifelé vagy a liidon át ballagni, szekerezni látunk s kik — lia a kitartás maga elégséges volna valakit lővadászszá avatni, e névre legtöbb érdemmel bírnának. Valóban nevezetes e jó urak kitürése. Évről évre ugyanazon képzeleti nyulat és foglyot hajhászni, beérni azzal, hogy a liü életpár s ebédre liivott jó barát elliigyje a vásáron vett vadnak saját kezével történt ügyes elejtését s bámulva hallgassa a végbevitt csodadolgokat, hány madarat szárnyalt, liány nyulat serétezett meg ; kijárni három hétig minden áldott estén szalonkalesre s olly végtelen boldognak lenni, lia egy szerencsétlen áldozat a pnska végére talált repülni : — mindez valóban a pestkörnyékinél jobb vadásztérre érdemes szenvedélyt képez. Milly hévvel mondta el nekem tavali kacsá-