Vadász- és Versenylap 3. évfolyam, 1859

1859-03-30 / 9. szám

zási eredménytelen kirándulását egy — az accentusokat rendesen elhagyó indigena kit (saját szavai szerint) nyakig állítottak be a kákába, jött is rá kacsa meg gémf.. elég s ő csift ! csaft ! lött jobbra balra, de csak szárnyalt szárnyalt, le is hullott messze az a nádba, nem találta meg s igy nem vihetett liaza semmit a felesége számára. A szalonkavasárnapok az idei naptárban nagyon elkéstek ; a hóvirág, májfü s bori rigó azonban nem várta be az Oculit, megjelentek martins közepe előtt s velük a délszaki vendégek is, minélfogva a Laetare az idén aligha lesz „der wahre", mert a korán nyílt tavasz meghozza a gólyahirt és a fecskét, a szalonkabucsuzás e biztos jeleit. Levelezőink szívességéből (s erre minden lővadászt felkérünk) jövöre bővebb részletekkel fogunk szolgálhatni, bol minő eredménnyel folyt le — a néhány heti vadászszünetet követett szalonkázás. A tavasz a lova s vadászatoknak is végét szakitá. Az egyetlen falkának, melly tavasszal is szokott kijárni, működéseit szomorú véletlen zavará meg. A kazánban hanyagúl hagyott ételmaradék megsavanyodása az egész falkát egyszerre görcsös bajba ejté s csak a hirtelen hozott segélynek köszönhető, bogy négy áldozat hiján a többi kopó életben maradt. Új intés arra, hogy az eból-öröknek solia eléggé szigorún nem hagyható meg a tisztaságra való felügyelet és gondosság. — Egy más falka jövőjéről kétes hireket suttognak, de ezeket elhinni sem — annál kevésbé akarjuk papírra tenni s csak azt óhajtjuk, bár az ügyszeretet e kitűnő falkát fővárosunk érdekében is fenntartani akarná. Ama panasz ellenében, melly szerint a jó erdei kopók faja évről évre vesz és fogy, némi vigaszúl álljon itt e néhány sor, mellyet a Mentővicb szerkesztette „Maros-vásárhelyi füzetek" IV. füzetének 354-ik lapjáról veszünk át : „Vadászatkedvelő olvasóinknak nem lesz érdektelen azon monda, melly a Nyárád mellékén átalánosan el van terjedve s melly szerint egy kopófaj van Gál L. Gálfalvi L. és Gegö K. nyárádmelléki ismert vadász urak birtokában, melly Mátyás dicső királyunk vadász kutyáitól hozza le származását. A monda igy adja elö a dolgot : Mátyás bevégezvén havasalföldi táborozását, Zeyk Péter nevű egyik dandárvezérét felszólitá, kívánjon valamit azon fontos szolgálatért, mellyet a haza és király érdekében az egész táborozás folyama alatt tőn. „Felséges királyom - válaszolt a dandárvezér — nekem elegendő jutalom felséged megelégedése, de lia szabad valamit kivánnom, ugy egy pár kópéért esedezem felséged budai vadászkutyáiból." Alighogy Mátyás felérkezett Budára, megküldötte Zeyknek a kopókat. A család részint a faj kitűnőségéért, részint dicső királyunk iránti kegyeletből ivadékról ivadékra fenntartotta azt egész Zeyk Jánosig, a jelenben ismert irodalombarát Zeyk Sándor atyjáig, kitol, maga nem levén vadász, Gálfalvi L. innen Gegö K. és Gál L. birto_ kába kerültek, kik bizonnyára nem fogják engedni, hogy ez aristocraticus kopófaj kipusztuljon. Kinek alkalma van e kópékkal vadászni, már első tekintetre is feltűnőknek találandja nagy és erös testalkatukat, midőn pedig el kezdenek hajtain bangjoktól megcsendül az erdő, köztük és a vad közti tér egyre szűkebb határok közé szorul : hajlandó lesz a mondának hitelt adni s a kopók ősi származását elismerni." A háborús hirek a lovak árait meglehetősen felemelték. A martiusi pesti lóvá-