Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-11-30 / 33. szám

531 oi pályatársaim ismereteit fel is liasználhatandám. De most egyedül állok azokat elseprették a nehéz idők. Azok most az amerikai indus boldogító hite szerint a túlvilág őserdőiben, hol ekevas nem túrta fel a nemes vad fektét, tán vadászörömeiket folytatják egy boldogabb hazában. De miután mentegetődzésemet az illetők el nem fogadták s vonakodásom felett nemzeti bün, a részvétlenség bűnének színe lengett volna, a mennyit tehetek, annyit a jövő kornak fenntartani magam elhatározám. Elkezdém, de azonnal eléálltak, az előre sejtett akadályok : az adatok és műszavak hiánya. Ezerszer beláttam, liogy sokkal könnyebb, hanyatló éveim daczára is, kedvtelten vadászva mászni a bérczeket, mint a vadászati emlékeket leírni. A régi adatok hiányában, felszólítám a történet mezeje legnagyobb, legfürkészöbb vadászát gróf Kemény Józsefet, de tőle azon szomorító választ nyertem, hogy midőn a pétervári tudóstársaság tagjává neveztetett, fölkéretett, liogy az erdélyi ösvadakról s vadászatokról írjon. S ő, Istvánfí Boldizsár és Apor Péter e tárgyú becses kéziratait Szebenben egy nyugalmazott századosnak adá, hogy azokat fiancziára áttegye. A szazados pedig, megmagyarázhatlan tévedésből, a fordítással együtt a kéziratokat is Pétervárra utasitá; s igy legbecsesebb kútfejeitől megfosztatott s gróf Kemény többszöri sürgetéseimre sem segíthetett ki. Többi megtalált történetbuvár barátaim se pótolhatták e veszteséget. Mit telieték egyebet, minthogy a traditiókhoz, némelly idősb urak emlékezetéhez és saját emlékező tehetségemhez folyamodjam. Előre megvoltam győződve, liogy e három kútfő, a történeti rend és alak ellen sok részben hibázhatott. De azt is hiszem, liogy jobb nem létében, meglehetős szolgálatot hoztam, mig a jövő kor kiegészitendi. Mi a műszavakat illeti, szintén nem valék szerencsésebb mint az adatokkal. E részben többet birunk, de még több ment feledékenységbe ; az ujabbak pedig merőben hiányzanak. Pályatársaimat, főleg a néposztály vadászait figyelemmel kísértem és kérdezgettem. De mindössze is kevéssé boldogulhattam. Csekély munkám szövegén át készakarva korunk népies vadásznyelvét használtam, mert olly vadásznyelvünk, melly az irodalmi nyelv színvonalára emelkedett volna, nincs. De erös hitem, hogy lesz. Megkísértettem előadásom folytán a meglévő táj- és műszavakat felhasználni, hogy egy alkotó szellem mai nyelvészetünk állásából annál több