Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-11-30 / 33. szám

532 kiindulási pontra találhasson. Korunk parlagon kapta s mi, kik kenyerünk jobb részét megettük, parlagon hagyjuk e tért, melly egykor nem lehetett illy kopár. Erdély fénykorában, a nemzeti fejedelmek idejében, mellyben egy Betblen Gábor, első Rákóczi György, első Apafi Mihály . . . Szilárdi, Kemény János és Apor Péter, e kor irói szerint. . . a fejedelmi gondok, vagy a győzelmes liarczok után virányos mezőkön, lombos bérczeken, nyerítő paripákon üzék a sebes sólymok, vagy a csaholó vadászebek nyomát, hazánk e messze tünt hősies korszakában lehetlen, hogy e nagy magyarok, és nagy vadászok, kik százanként tárták a kopókat s a lion minden vidékein szabályos vadászcsapatokat rendeztek, lehetlen mondom, hogy olly vadásznyelvvel ne birtak volna, melly méltó volt Erdélyhez, hol a nemzeti érzelem akkor olly erős, hogy Európa minden népei és nemzetei közt első volt, ki törvényeit nemzeti nyelven kezdé szerkeszteni. Es hová sülyedtünk! Most vadászatainkon vagy a köznép nyelvén fejezzük ki magunkat, vagy minden harmadik szavunkat német, franczia, vagy angol kitételekkel gonoszul czifrázva fülsértöleg keverjük. Tehetősebbjeink idegen vadász cselédjeikkel nem a mi, hanem azok nyelvén beszélnek, saját vadásznyelvünk csak a köznép ajkán hangzik el. Hanem bízom nemzeti irodalmunk óriási baladásában, liogy nem soká e térre is elliatol a fejlesztő buvárlat nemtője. Vigasztaló reménykép él bennem a bit, liogy hazám fölébredt férfiassága, melly a vadászat, lovászat körül annyira nyilatkozik s melly a vadászat s lóverseny lapját előteremtette s fenntartja, e lapok lelkes irói s szép irányú fiatal szerkesztője közreműködése s vezetése mellett, pár tized alatt vadásznyelvünket azon csínra és tökélyre emeli, melly méltó nemzetünk férfias tiizéhez s irodalmunk sebes fejléséhez. Akkor kis munkám előadása homályba fog borulni és senki se fogja bár gyanítani is a küzdést, melylyel itt ott áthatoltam, keresve de nem találva nemzeti nyelvünk feledett műszavait. Kívánatos, hogy vadásznyelvünk pariaga felfedezett és újonnan alkotott szebbnél szebb nyelvvirágokkal minél elébb s minél dúsabban legyen bevirágozva! Mert nyelvében él s dicsőül a nemzet. . . A korcsnak maradéka nincs. Az egész hiányait mentsék az idők. Borús napjaim lehangoló behatása ártott a szabályszerű rendezésnek. A művészi alaknak pedig hadat