Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-09-20 / 26. szám

417 fúródott, mellyek a vad testét fedezék. Piotr nyugodtan vájta ki késével a golyót a fából, zsebébe dugta azt s jelek útján értésemül adni igyekezett, hogy ba ez az akadálynak jobb vagy bal felén üt le, a szarvas elejtve leendett. Vigasztalásnak ez is megjárta. A más irányban indult herczeg sem volt nálamnál szerencsésebb, az estelinél azonban igérte, hogy jövő reggel jobb sportom leend. Alig aludtam el, midőn első álmomból a lámpával belépő Piotr keltett fel s tiszteletteljesen integetett kezével, kelnék fel azonnal. Én is rögtön, bár félig húnyt álmos szemekkel, kiugrottam az ágyam előtti medvebőrre s a lámpa világánál sebten felöltözém. Epen éjfélutáni egy óra volt, A parkon áthaladván, Piotr kioltotta a lámpát s mi olly vastag sötétségben maradtunk, bogy a legközelebbi fát sem láthattam. Kalauzom nyomában menteni s ez is, bár az út minden arasznyi részét ismerte és évenként 365-ör járt erre, alig tudta, milly irányt kövessen. Egy kőbánya mellett mentünk el, hol a szegény kőfejtők már szintén talpon valának s egyenként jöttek fel a meredély szúk ösvényén egy patak mellől, mellynek csörgése ezentúl lépteinknek irányfonalúl szolgált. A leggorombább helyeken Piotr mindig megállt és segélyül nyujtá kezét. Egy ízben pedig, midőn a patakon kellett átmenni, minden szó nélkül széles vállára kapott fel s mindkét kezében egy egy puskát tartva, átvitt a vizén. Az éjjeli nehéz haladás daczára, pitymallat előtt egy órával kitűzött lesállomásunkra értünk. Egy menedékes domb csúcsán volt ez, honnan a hajnali szürkületkor egészen beláthattuk a lábaink alatt elnyúló völgyet s az átelleni begyoldalt és magaslatokat. A hajnali lég igen hideg volt s a fejünk fölötti fellegekből fagyasztó és átható ködös eső szitált alá. A hegymászásban nagyon kimelegedvén, a hideg visszahatása jelen tétlen helyzetemben olly nagy lön, liogy fogaim vaczogtak s tagjaim merevülését érzém. A jó erdöcsösz megsajnált s élénk kézintegetéssel kért, liogy térnénk vissza. Az ég fenyegető borulatára, a haza vezető útra mutatott, söt a vánkost is jelképezte, mellyen olly kényelmesen aludtam. Néma ékesszólása azonban sikertelen maradt Nem azért jöttem én illy messze földre, liogy szégyenszemmel térjek vissza—s látván, hogy el vagyok tökélve, Piotr is dolga után látott, szorosabban s füléig vonta fel zöld zsinórral kivarrott szürke gubáját, egy bokor tövébe hasalt le, pipára gyújtott s nem sokára — mint egy kéményből, vastag füstfelhő gomolygott fel a bokorból. <