Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-09-20 / 26. szám

418 Én azonban kiállított őrszemként szilárdul állomásomon maradtam; a szél üvöltött körültem s az omló esö vadászkalapom karimájáról csurgott le. A szürkület első kétes világában távolról egy barna tömeget, mi árnyék semmi esetre sem volt, vettem észre, vagy — mert a távolságot megítélni nem bírtam, véltem csak észrevenni. Arczomhoz emelém fegyveremet, de nem vehettem ki jól a czélpontot. Találomra lőni annyi lett volna, mint a környezet minden vadját elriasztani egy kétes dolog rovására ; ezenkívül az állatnak csak homályos körvonalait láttam s nem tudtam, nem-e egyike az ama félvad lovaknak, mellyek e vidéken szabadon csatangolnak ? (!) Tartózkodtam teliát a veszélyes kísérlettől s lemondásom el is nyerte jutalmát. Nem sokára viradott s az esö is megszűnt. Piotr elébújt fekhelyéről s engem őrként hátrahagyva, kémszemlére indult. Néhány perez múlva gyorsított léptekkel tért vissza s arcza élénkült vonásairól rögtön láttam, hogy jó bírt hoz. S valóban, miután vagy ötven lépésnyire követtem öt, kezével a szemközti hegyoldalra mutatott s nézésemet fegyvere csövével irányozva, jó kedvének indokát jelölte ki. Nemes szarvas volt ez,festész ecsetére méltó állásban. Nyílt tér közepén állott, kinyújtott nyakkal s kissé hátravetett fővel, mellyen a távolság daczára az agancs tíz ága volt megszámlálható. Körülötte több szar vastehén és borjú csoportosúlt, közöttük ö, az erdők fejedelme. A látvány szép és kellemes volt — s most ama nehéz feladat várt reánk, hogy az állatok löközelébe jussunk. Az erdő által fedve, nagy kerüléssel közelebb lopózhattunk volna ugyan, de még akkor is három puskalövésnyire leendettiuik tőlük. A köztünk fekvő tér egy évi tenyészetü csalit lévén, én inkább ezen akartam átkúszni, balfelemre feküdtem teliát s puskámat jobb kezemmel jobb oldalomboz szorítva, könyököm és sarkam segélyével, kigyó módjára halkan kúsztam a nedves fűben. Két kakuk reggeli sűrű s hangos szólása, még inkább elfojtá a mászásom okozta kevés neszt — és igy sok kitartással s nem kevesebb karczolást nyerve, sikerült a szarvas löközelébe jutnom, melly a közelgő veszélyt nem sejtve, folyvást jó izün legelt. Térdre emelkedtem, a világosság kedvező volt, szarvasomat semmi sem fedte el s én nyugodtan czélba vévén őt, golyómat épen elölapoczkája mögé lőttem. A szegény állat roppant szökést tőn a magasba s gyönge hangot adva, fejére bukott. Holtan terült el. Piotr lelkendezve s jó lövésemnek örülve futott hozzám. A szarvas négy lábát összekötöttük s egy hos-