Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-09-10 / 25. szám

407 pft helyett minden lótenyésztő szívesen megadhatná érte, ha — mint a kiadó előszava mondja — „a mű átolvasása után csodálkoznék, ő hogy nem jött ez egyszerű gondolatra ? s ha a titok csakugyan Columbus tojása volna, mellyhez egy Rarey kellett Columbusúl!" A szorgalmas derék kiadó, kitől lóismeretet követelni képtelenség volna, optima fide Írhatta ezen ajánló szavakat s hihette, hogy Rarey könyve valóban hetedhét országra szól, miután Londonban egyetlen könyvárus 100,000 példányt adott el belőle; e nagy keletnek azonban egyszerű kulcsa a kíváncsiság, mellyet a londoniak 6 pencért elégíthettek ki, néhány garasért tudván meg azt, miért a rászedettek 105 pftot fizettek. Arról azonban, hegy a kielégített kandiságon kivül maga a mű belbecse megéri-e az érte adott néhány garast, szóljon a legtekintélyesebb angol lótenyésztők egyikének, a hírneves „Scrutator"nak a „Fieldben" megjelent következő bírálata : * * „Rarey a brit közönség előtt egy — állítólag új lószeliditési rendszer mestereként lépvén fel, miután e rendszer titkát régebben írt könyve magában foglalja, tüzetes vizsgálat alá veszem, valljon a benne foglalt tanoknak veheti-e bármi hasznát e honbeli lótulajdonos vagy lótenyésztő'? Az első fejezet arról szól, „mint kell a csikót a leg előröl befogni?" Az e részbeni utasítás nem briteknek szól, miután Angliában nincsenek terjedelmes síkok s ezeken vad ménesek. (Szólhatna azonban alföldi magyar csikósainknak, ba ezek ki nem nevetnék a jó tanácsot, melly abból áll, hogy a ménesből kifogandó csikót szép szerével valamelly sövénnyel kerített helyre kell hajtani!) Átalában, folytatja Scrutator, az egész könyvben alig van egy jóravaló eszme, mellyet tenyésztőink vagy lovászaink századok óta ne ismertek és követtek volna. A második fejezet „mint kell a csikót baj nélkül istállóba vinni?" újdonságával az utolsó lovászfiút is nevetésre indítaná, mert úgymond: „Legjobb mód először valami jámbor lovat vinni az istállóba, azt megkötni, aztán csendesen járni a csikó körül s hagyni míg önkényt bemegy." — Ez a legrégibb és legismertebb mód s azt hiszem, soha ép eszű ember még nem kisérlette a csikónak erővel, vagy hűhóval istállóba hajtását. Továbbá: „mihelyt bement, vezessük ki a jámbor lovat és zárjuk be az ajtót." Az ép eszíi ember először fogná bezárni az ajtót s aztán vezetné ki a jámbor lovat, John Bull legalább így tenne s első dolgának tartaná a csikó biztosítását. Mr. Rarey ezután „gondolkozást időt" ád (míg a ló rozs kalászait rágja) „a legjobb bánásmód felett, mert a ló kezelésénél igen fontos dolog bizonyos rendszer követése." Ez igen üdvös tanács s oda czéloz, bogy R. új tanítványa ezen időköz alatt a „lószelidités legújabb módjáról" szóló könyvet magolja meg. Azt is mondja itt: „most az ideje utána nézni, kész-e a kötőfék s rendén van-e minden?" Már mi britek azt tartják, bogy a kellékek elkészítésének ideje akkor van, midőn hazúlról indulunk, nem pedig midőn a tett színhelyére értünk. A következő fejezetek: millyen legyen a kötőfék? megjegyzések a lóról; ennek szaglási szokásairól; lóismerök uralkodó véleménye; észrevételelek Poivel eljárása fölött; szemernyi úját sem nyújtanak s érdekesek és mulattatók lehetnek azokra nézve, kik a szamarat a lótól alig tudják megkülönböztetni, de az utolsó angol lókezelő tehetségének becsmérlése volna, ha azt tennők fel róla, hogy mindezeket nem tudja. A legközelebbi fejezet arra tanít: „mit kell tenni a makacs lóval? — ha közeledésünkrefüleit hegyezi vagy rúgni készül, akkor nem fél annyira az embertől, hogy gyorsan és könnyen lehessen vele bánni s ez esetben jó néhányszor élesen jól ráhúzni az ostorral lábszáron felül, testéhez közel

} miután lábszárának vagy ezombjának belső fe-