Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-01-30 / 3. szám

38 elcsúszva, feltarthatlanul esnének már le a függ-iráuyú parton; de nem kell ez ildomos és ügyes állatokat illy veszélytől félteni! élesszélíi körmeikkel a kő legcsekélyebb érdességét és rovátkáit ügyesen fel tudják használni s ha egy egy sima kölemezen előre csúsznak is, mintha már alapot vesztve esnének a mélységbe: utóvégre egy keskeny köpárkányzatba mégis megfogózkodnak és bizton tovább ugranak. Ezen két falkából alig várhattam magamnak lövésre valót, mert ezeknek járása a felsőbb lövészek felé irányult. A fal alatti kőomláson láttam most egy erösebb magányos darabot, és ismét négy darabot átvonulni; ezek felém tartottak, és a fenyüsűrtíségben eltűntek. A kiálló csúcsokon itt ott egyenként pillantottam még meg őket, de csakhamar eltűntek ismét, miután az előttük fekvő út biztosságáról meggyőződtek. A számtalan árok és hasadék között nem fognak e olly iránt követni, melly őket tőlem eltávolítja? ez volt a kérdés. A kőfalakról bocsátkozó nagy nyáj most a hómezőre ért le, és átszökdelvén ezen, egy völgytorokba vonúlt, hová szemeim nem követhették ; itt a felettem levő lövész állott, és nem sokára három egymást követő lövés zendült meg. Mindenfelé lehetett most zergét látni, a mint szokott járásaikon előre nyomultak; sűrűen váltották fel egymást a fegyverdurranások s a hajtók is már a gerinczre értek. Kövecsek csördültek meg alattam. Az árok túlsó partján — épen hol az első hajtás alatt ültem — a fenyüsürüségböl zerge bújt ki, élesen megfeszített fővel nézvén le a hóomlás medrébe; ha csak egy ugrást tesz még, az alattam lefiiggö ágak által fedve lesz pár pillanatnyi készülés és czélozás után fegyveremet reásütém — egy nagy szökést tett, és merev elnyújtott lábakkal az árokba zuhant le. Eltűnt szemeim elöl; hallottam ugyan lenn köveket gördülni — de e nesz is nem sokára megszűnt, és minthogy az árok végén nem jött ki, bízvást remélhettem, hogy ott fekszik. Figyelmemet most ismét a sziklafalnak fordítám. A legfelső ösvénybe vonult nyáj még most is ott volt, az őrszem még a fülke előtt kémkedett, a többiek a falhoz lapúlva állottak. Szegény zergék! azt hitték, hogy itt észrevétlenül fognak meghúzódhatni, mig a veszély elmúlik. De a hajtók már a gerinczen lévén, az irányukba menő elkiáltotta magát, és az ekként figyelmessé tett elűző köveket gördített le a bércztetöröl. A mint ezek felettük megcsördítitek, a zergék még jobban