Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-01-30 / 3. szám

39 oda lapultak a sziklához, az őrszem is visszaugrott a fölötte kinyúló szirt alá, hol a fenyegető veszélytől mentnek tudta magát; a lerohanó kövek néhányszor felcsapódván, ívben repültek el fölöttük s ismét a falhoz vágódva pattantak szét, és számtalan apró darabra zűzottan hullottak végig le a hóba. Most a vezénylő zerge kiugrott a fülkéből, és a nyájtól követve szökdelt a keskeny párkányzaton tovább; nem sokára kiértek a szorosba, de az elűző már fölöttük állott és elkiáltotta magát; ők erre visszariadtak s egy ideig egy kopár partoldalban ugráltak odább, így értek egy szirtrepedéshez, hol a vezér és utána a többi is megállott, e pillanatban egy zerge lesújtva rogyott össze s a mélységbe gördült le; a többi rémülten szökött fel a partra s csak most — egynehány másodpercz múlva érkezett hozzám a lövés zengése; mindjárt reá egy második darab — szinre nézve erős bak —roskadt le, és hanyatlott az árokba, a többi eltűnt s ismét egy és újra egy lövés zendült meg, sokszorozva a partok viszliangjától. Felém is jöttek most zergék; közelebb és közelebb vonultak a henyefenyü sűrűségben, akiálló szirteken pillanatokig tartózkodván; öt darab volt látható; elöl egy nőstény fiastól; ezek alattam az árkon szöktek át; utánok egy erösebb darab, mellyre lőttem; a golyó jól oda vágott — a zerge megvetette hátát s az árokba lefelé szökdelvén, egy bokorban veszett el. A másik kettő visszaugrott; ezeket a sűrűség miatt csak akkor láttam ismét meg, mikor már távolabb tőlem egy csúcsra állottak ki, — lőttem ugyan reájok, de elhibáztam. Felöl és alól még szólottak a golyófegyverek, közeledtek a hajtók, vigan hangzottak kurjongatásaik s a hajtás nem sokára bevégezve lön. (Vége követk.) Földalatti hajtás. A vadászatnál gyakran nem annyira az eredmény, mint a körülmények érdekesek. Ki csak kissé melegebb képzeterővel van ellátva, ki több oldalú s nem tisztán és egyedül vadász, ki a vadászatmesterség, hogy ne mondjam üzlet mellett ollykor természetbúvár, néha festész, gyakran költő is tud vagy szeret lenni, mint ezt hangulata hozza magával: vadászaton, örökös érintkezésben a szünet nélkül alkotó és változó természettel, sok olly élvezetben részesül, mellyről teszem azt, a csak friss havon bottal nyomozni szokott zsellérembernek fogalma sincs. Látom milly gyanús szemmel olvasod e bevezetési sorokat nyájas olvasó s