Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-01-30 / 3. szám

37 mesélgetett, kulacsomból megvendégeltem öt; magam pedig az előttem lévő tért vizsgáltam szemüvegem segítségével. Tágas öböl terjedt itt el szemeim előtt, melly felületesen nézve, csak egy roppant terjedelmű hcnyefenyíi sűrűségnek tetszett, de valódiságában a legvadabb, összevissza szaggatott, elágazó á'-kok és szirthasadékok rengeteg országa volt, mellyben a néző szeme mint egy tömkelegben tévelygett s csak a zöld bokrokból kiálló hegyes sziklakúpok jegyezték az egymásba szakadó mélységek irányát. Gams-plan nevet visel ezen öböl, mellyet hosszú szirtgerincz körit, egyszersmind az alacsonyabb hegylánczot a fő bérezek óriási sziklafalaival kötvén össze; ezeknek alján pedig meredek oldalaikból századok viszontagságai által kifeszített és tördelt kövecsek egy olly terjedelmes kőomlást alkotnak, hogy ez, mint egy nagy hómező tűnik fel, de a felső részén, mindjárt a falak tövében, jócskán fekszik is még hó, mellyet az ide gyéren besütő nap el nem olvaszthatott. Zergét látni még nem lehetett; csendes volt minden és elhagyott, csak a bérezek tetejére elüzönek rendelt erdész alakja állott ki a meredek szirtfalon s hosszú botjára támaszkodva, ügyelt az alatta nyíló szorosra. Kis vártatva a hajtás megkezdetett; alulról egy — a túlsó partokról viszhaugozott lövés dördült meg s mindjárt reá, mintha a közelgő veszélyről biztos tudomást szerzett volna, fenn a sziklafalban, és pedig a legfennsöbb ösvénybe, egy zergenyáj ugrott be; lábaik alól ingatag köveket rúgtak ki, mellyek párkányról párkányra gördülvén s esésük közben itt ott még erösebb köveket szakasztván ki, összezúzva és tördelve végre kőesőként csördülnek le az egész szirtfal hosszán s az alatta fekvő hóban vesznek el. Öt darabot számoltam a nyájban, mellyek most lassabban, mintha nagyobb biztosságot éreznének, vonultak elő s egy helyen, hol a kömart magasan nyúlt ki felettük, a falhoz lapulva, mintegy fülkébe húzták meg magukat; a vezér nőstény egyedül állott ki egy éles csúcsra s folytatta őrködő hivatalát. De ennél még sokkal népesebb falka jött most ki a falnak azon ösvényére, melly ezen keresztül rézsút vezet a liómezőre; mint a legyek úgy másztak fel és alá a falon; tizenegy darabot számoltam meg. Ezek már meg voltak riasztva, mert csak perczeket időztek és tüstént folytatták szédelgő utjokat; a felső ösvényen álló nyáj őrszeme meghajtott fővel nézett le a meredélybe, csodálkozva e nyaktörő sietségen. Sokszor olly egyenes vonalban ereszkedtek le, hogy úgy tetszett, mintha rögtön