Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-08-30 / 24. szám

389 ugyanis : az állami ménekre évenként temérdek költség fordittatík ; de miután azok nincsenek okszerüleg válogatva a kanezákkoz; miután tapasztalás szerint a gazdagabb a szegényebbet annak használatától elzárhatja; miután a mének rendetlen használat következtében sokszor terméketlenekké válnak, — mindezen költségei az államnak kárba vesznek. E szükséget fedezendök, a lótartó falvak vagy kivágatlan csikókat hoznak ménesükbe, vagy ha van inódjok, mént vesznek ; ez esetben is csak a nagyságot, alakot véve szemügyre. Ezen mének bebocsáttatva a ménesekbe sok csikót nemzenek, de gyakran egész ivadékokat eltöltenek fajra menő hibákkal, az okszerű nemesítésről pedig szó sincs, ha a véletlen nem segit. Azon elismert elvnél fogva, bogy a kancza és mén között igen nagy vér- s nagyság-különbség ne legyen, legczélszerübb volna az erdélyi kis paraszt kanczákra középnagyságú félvér lovakat használni méneseinkből; mert ezek az ivadékot nem fognák ugyan olly hirtelen növelni s nemesíteni, de a harmadik, negyedik ivadék, a nélkül hogy erőben csökkenjen, el fogná érni a kellő nagyságot. Az említett eszmét következő úton lehetne teljesedésbe venni. Az állam a ménesekből a bárom évet töltött 14. 1. — 14. 3. vér- és testalkatoknál fogva fajra jó méncsikókat megvenné. Ezen csikók, míg a negyedik évet betöltenék, jó gond alatt elérnék a 15-15 2. marok nagyságot s ekkor a parasztlovak fajaihoz képest czélszerüleg ki lehetne őket osztani Ezen mének vásárlásában most eleinte nem lehetne elérni a kellő számot, mert Erdélyben a ménesek száma igen leapadt s az illy méncsikókat a tulajdonosok ki is szokták vágatni. Mihelyt azonban köztudomásra jön, hogy a hároméves jó fajú s alkotású méncsikót tisztességes áron el lehet adni, sok méuló lesz kiállitbató. Tagadbatlan, hogy ezen fokonkénti nemesítésre, míg az eredményezne, 15 -20 év kívántatik, de ez nem sok idő egy ország lovai megjavítására. Azonban ezen út nézetem szerint czélra vezetne. E mellett az illy fokonkénti baladás nem is olly költséges. Ugyanis ha az állam évenként megvenne csak 300 darab ménnek való bároméves csikót, évenként csak 90,000 e. ftot adna ki ménvételre, a csikót növelő gazdák meg lennének elégedve s pár év alatt sok ezélszerü mén birtokában lenne az állam. Ezen némi áldozattal járó eljárás rövid időn pénzben is visszafordítaná az államnak a reá lett költséget; mert a szántóvető, ki lovait maga ápolja, kanczáitnem csak tenyészti, hanem munkára sőt útra is használja, olcsóbban fogja adhatni az állam számára a remondát, mint a ménestulajdonos, ki jó cselédek hiánya miatt, félve a kártól, kanczáit tenyésztésen kivül egyébre nem használhatja. Ezen rendszer üdvös eredményei lennének : a) Nem lenne kénytelen az állani lovasságát idegen lovakra ültetni, mert rövid időn lenne ló elég. b) Erdélynek jólléte lakosai minden rétegeiben ez által is gyarapodnék s ez ország eredeti hivatásához, a lótenyésztéshez, vezettetnék vissza. Hogy azonban a kivitelben össze ne ömöljék a fölállított rendszer, azt ahhoz értő emberekre kell bízni. Gazdák, ez országot, annak vidékeit apróra ismerő gaz-