Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-08-20 / 23. szám

VADÄSZ-ESVERSENYLAP. Péntek, augusztus 20. 23. SZ. Második évfolyam 1858 Egy róka emlékiratai. (Vége.) V. A valósághoz képest gyönge színekkel ecsetelt fönebbi irtó háború embergyülöletem első alapját tevé le. Ezen iszonyú nap után sok hétig nem jött nyugodt álom szemeimre; minden legkisebb neszre ijedve riad­tam fel s azt véltem, hogy ismét nyakamon az üldöző had; mindenütt rémképeket látva, a kiálló faágat is puskacsönek néztem, állattársaimat áruló kémeknek tartottam , kerültem minden érintkezést s e visszavonult komor életmódban a hús észrevehetöleg kezdett fogyni eddig gömbölyű tagjaimról, annál inkább, mert a hófedett erdő kevés tápot nyújtott, a li­bakalandok iránt pedig kedvem az utolsó tapasztalások óta kissé meg­csökkent. De hiszen a kis libák különben is sentimentalis vén ludakká váltak azóta! e gondolattal igyekeztem magamat vigasztalni. Igy múlt el a keserves tél, melly az erdők lakóinak nem barátja. Az első barátságosabb napsugár azonban ismét meghozta a tünedező önbi­zalmat, az életkedvet s a kebel azon édes gyötrelmét, mellyet én ezúttal először éreztem. Egyelőre csak néma vágyak titkos sejtelmében jelent meg az álmodott ideál s én csak azt éreztem, hogy „A rókának megtil­23

Next

/
Oldalképek
Tartalom