Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-07-10 / 19. szám

305 sei; a gémek, kolcsagok és vakvarjúk is beleszólnak rekedt s egykedvüleg elharapott károgásaikkal; a szárcsák csattognak és pittyegnek, a búvárok, tamburások, bódorkák és egyéb vöcskök ép úgy s olly erővel nyerítenek mint a ménlö : ezek adják a középhangokat. Végre a szélkiáltók csengő, dallamos füttyentése, a fiityíilö szalonkák zajos kaczagása, mint egy jó tenor áttör a lialászmadár csíillő és sirály rekedt visításain s a vízityúkok furcsa kotyogásán, mi néha úgy szól, mint midőn egy tele kulacs tartalma szomjas torokba omlik, néha pedig úgy, mintha egy kis öleb hallatná örvendező ugatását. Ezen éles hangok áttörnek a libucznak síró vagy örvendő sikoltásán s rövid szakaszokban elnyomják a nádiverebek éles s fáradbatlan csiripoiását is, mellyekbe pedig ö olly kellemes fütyürészést tud vegyíteni. Ezen külömbözö hangászsereg fölött egy-két nágyréti sas lebeg fönn a légben s szárnyait alig rezzentve midőn repül, méltóságosan néz széjjel. E saskeselyük úgy látszik, a karnagyok szerepét vállalták maglikra, mert a mint eszökbe jö lebocsátkozni, vagy röptiiknek bizonyos és sebesb irányt adni, ott azonnal egy vészthirdetö crescendot hallat a madársereg, mellynek alkalmasint minden szeme a hatalmas igazgatókra van fordítva. Sokáig zúg és zeng az egész nádasrengeteg a leirhatlan hangchaosban; az ember önkényt elhallgat és mindinkább gyönyörködik a természetnek ezen szabadon jelentkező szaván; akaratlanéi merengni kezdünk s gondolkozni azon : milly parányi kis pont az ember a természet végetlen nagyszerűségében! A kunyhó közelében járva kelve szalonkát vagy kolcsagot, sőt lia szerencsénk van libát s ruczát is lőhetünk minden nagyobb fáradság nélkül. Ha épen kedvünk tartja, letétetjük magunkat valamelly nádas szélén s lessük a mi jő; tábori széken szivarozva ez sem olly unalmas dolog, azonban lia ezt nem szeretjük, hát cserkészve a rét szélén járhatunk. Ekkor bekövetkezik az esteli húzás ideje, s a kijelölt helyeket elállva, különösen ruczát, annyit lőhetünk, hogy néha bajos azt, mit lőttünk, összeszedni. Egyik árnyoldala a vízivadászatnak, melly az embert igen bosszantja, az, hogy egy nagy része az elejtett vadnak meg nem kapható; az ügyes vízikutya ugyan sokat előkeres, de nem tanácsos azt mindenüvé beküldeni, mert gazos helyeken a kolokány fűrészalakú levelei összehasogatják az engedelmes állat borét s a vízi töknek kötélszerű