Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-05-20 / 14. szám

•212 volna. Ezenkívül épen jól is éreztem magamat, mert a hajnal egy igen érdekes s nekem élvezetes éjre virradott. Ugyan is — Több megelőző estén tettem már kísérleteket az iránt, hogy egy dunakeszi udvar kétlábú tollasaiból részemet ki vehessem. Tervem azonban egy nagy taréjú kakas- s bárom ormótlan kuvasz nyugtalankodása miatt mindig megbukott. Ha. kedvező széllel a kuvaszok kazaloldalba vonúltan nein vették is észre közelgésemet, a kakas volt az, melly mihelyt lötávolba értem, azonnal harsányan kiáltá: „Kát-kát-kat-kot-kot-kot-kut-ká?!" Felugrottak erre a kuvaszok s forogván jobbra és balra, vittenek végbe borzasztó ugatást , mellybe közelebb távolabb a falu minden kutyája bele szólt — én pedig jobbnak tartottam megállani, lábujjhegyen várni s nem közeledni, azt tartván, hogy félni nem szégyen s épen nem gyávaság. De az ugatás reggelig tartott s én néhányszor kudarcczal sompolyogtam vissza. Egy ízben szinte hajnallott már s én siker nélkül visszatérct, pár száz lépésnyire az utolsó háztól épen a hamleti monologot : „enni vagy nem enni, kérdések kérdése;" forgattam magamban : midőn ennek : „egy éles kakasszó lön a megfejtése." Rögtön felismertem benne a nagy piros taréjú hangját s visszatekintve ott láttam őkelmét a sövény kiálló karóján, a mint a hajnalt hirdette és talán nekem is gúnyosan szerencsés utat kivánt. Látásán egy eszme villant fel agyamban, mellynek kivitelére a következő hajnalt választám. A nap részint nyomorú egerészettel, részint fiaim látogatásával mult el, (családi viszonyaimról később bővebben szólandok), a szomszéd falukból sürüen ballszott ki az ünnepi harangszó s én tapasztalásból tudtam, hogy illyenkor nem fenyeget veszély. Este egy pajtásomhoz rándultam át s fogpiszkálás közben léhán dicsekedtem neki, millv pompás, kövér és ostoba kácsára tettem én szert a mult éjjel. Rögtön kérdé , hol ? s én a falu végét jelöltem ki neki, hol egy tavacska közelében, mit sem gyanítva alussza éjente az igazak álmát egy egész falka kácsa — kértem azonban komámat, ne éljen vissza felfedezésemmel. Mondá, hogy eszébe sincs ezt tenni, ugy is torkig van jóllakva; pedig láttam, hogy a hír hallásakor szinte folyt a nyála. Czélomat elértem, mint a „baisse"-ra spekuláló bankár; tudtam, hogy ö fellármázza majd a falu túlsó végét kacsázó működésével s addig a másik végén leszáll ágiója az én kakasomnak, melly a kuvaszokat olly gyakran ellenem ébreszté már.