Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-05-20 / 14. szám

210 i Hiszen nevem halhatlansága különben is biztosítva van már az által, hogy iróvá lettem. Igen is iróvá, mert — félre a szerénységgel!— én nem vallom magamat fakóscribblernek. E czimmel sok collega ismét találva érezné magát s holmi rosz élcczel népszerűségem csökkentését kisérlené meg. Azután meg teljes jogom is van irói nevet követelni, mert van-e, ki lúdtollal annyit foglalkozott volna, mint én s habár nem írtam velők pár száz kadencziát s világfájdalmat nem öntöttem szomorú versekbe vagy gyászos novellákba a miatt, hogy ollykor ollykor fogyatkozásom volt csirkében libában, de ime most írom confessióimat, melylyekben élesen fogok kikelni az emberiség azon faja ellen, melly tally bó-jával legmakacsabb üldözőm; lefogom hordani a baglyokat, miért nem tudnak énekelni s miért huhognak mindig tudós unalmakat; minden epémet kiöntöm ama sakálokia. kik a fiatal tehetségű állatkákat kritikusi mohósággal falják fel — s remélem, mindez összevéve csak elég leend arra, bogy a s z e 11 e ni a r i s t o c r a t a nevet kiérdemeljem — ha ebhez különben is nem volna már igényem , lévén egyenes ivadéka azon dédösömnek, kí az álarczot — az üres koponyában velőt nem találva — megvetéssel dobta félre. De, ab! és óh! és hajh! feleim, fajom, rokonaim, távol legyetek ti attól, hogy rousseaui nevem halhatlan dicsőségét tőlem irigyeljétek! Ha ösztönszerű bizalmatlanságtoknál fogva szavaimnak hitelt nem adnátok, olvassátok meg csak kétlábú irócollegáim verseit , mellyekber vajmi szépen van elmondva, hogy az irói dicsőség egy élet boldogságának az ára s hogy a szív vérébe mártott tollból folynak a még századok multán is élendő betűk! Avagy rontanám-e én most termetemet e betűkkel, ha borongó hold talán éjeken a dunakeszi vagy fóti szélső házak aprómarháit lephetnén meg szívélyes látogatásommal, vagy ha téli palotám kényelmei közt, j< öreg rókánémmal társalogva űzhetném el a hosszú est unalmait; — míf most e tyuktalan magányos szigeten, második Robinzonként, fajomtól el zárva, lerántott csirke helyett vakanddal és sündisznóval sőt ezek hiá nyában az utált varjú húsával kell tengetnem napjaimat ! S hátba még — borzadok reá gondolni — a Duna nem talál e téléi beállani s én a jég hátán vissza nem térhetek a libák és kácsák hónába Itt lepjen-e meg a tavasz első enyhébb lehellete, midőn az érzelmes róka szív holdfényes éjeken keresi s találja fel ideálját, ide halljam-e a tul