Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858

1858-03-10 / 7. szám

106 nem issza, meg'hal; ha issza, kárát vallja; inkább tízszer akar hát károsodni, mint csak egyetlen egyszer is meghalni. Mint az urodalomheliek állítják, egész nyáron át csak elvétve lehet egy vagy két túzokot látni, annyira bújnak és rejtőznek az őket üldözők elöl; de a repcze kicsiráztával azonnal minden ovatosságot és incognitot levetkőzve, 100 és 200-nál több darabból álló csapatokban nyiltan s minden szenvedésre elszántan lepik el legelészve a repczetáblákat s ezeket, százszor meg százszor megriasztva is, csak ideig óráig hagyják el. Mint minden vad, ők is megtartván a bizonyos járást, hol az egyik hol a másik puszta repczéjére vonulnak át. Most az ercsiek a robodai, majd ismét ezek az alsó és felső besnyoi csapathoz s viszont látogatnak el, este reggel állandó kedvelt helyeiket foglalván el. Gyakran, kivált már tavasz felé, együtt is maradnak, mig vagy egymásközti czivódás következtében, vagy felhajtva, el nem válnak, mindegyik csapat saját tanyájára igyekezvén. E szokásaikon alapszik az uradalomban ellenük már régi idők óta követni szokott vadászati eljárás. Részint gazdasági szempontból készített árkok, részint az egész uradalmat keresztül vágó fasorokban csupán e czélra eleve ásott gödrök szolgálnak a vadász leshelyéül. Fő feladat: e helyeket lehetőleg a vad által meg nem pillantva érni el, miért is gyakran szükség, hogy a puskások a szekérről vagy a szánból még ennek haladtában ugorjanak kí s lebukva csússzanak helyeikre; a szekér pedig tovább halad, mig ekként minden emberét le nem rakta s vagy a hajtókhoz szegődik, vagy egy el nem állhatott rézsen ellennyomásul foglal helyet. Mennél több a hajtó, ha hogy ügyesek, annál jobb ; de czélszerü elrendezés mellett 4—5 emberrel és 2—3 fogattal a legnagyobb táblákról is lövésre lehet őket hajtani s legtöbb esetben előbb érni czélt kevés és avatott, mint sok és (mint mondani szoktuk) elöcsahos hajtókkal. Az uradalom tisztjei gyakran csak maguk egy két emberükkel, de többnyire egyik vagy másik szomszédbeli tiszttársukkal rándulnak ki, ha idejök engedi, a repczében nagy pusztítást végbe vinni szokott faj ellen. E czélra eleve egy suhancz küldetvén ki, jelentése szerint intéztetik a hajtás. In parenthesi szabad legyen megjegyeznem, hogy ezen — többnyire időt rabló és az ovatos állatot még gyanakodóbbá tevő eljárást könnyen lehetne a lakás mellett felállított — úgynevezett hágcsó rudakkal, minők a gymnasticákban láthatók, pótolni. Igaz, hogy a túzok- és kivált a vadludak vadászására legalkalmasabb ködös időben ennek nem nagy haszna vehető s nem marad egyéb hátra, mint az imént emiitettem kiküldetés; de nézetem szerint ez is czélszerübben történnék lóháton mint gyalog s mindig azon vigyázattal, hogy ha feltalálta őket a kém, ez ne rögtön megfordúlva, de kerüléssel térjen vissza. Nem képzelhető, mennyire ovatos — lehetne mondani combináló e (megfoghatlan miért ? butának híresztelt) állat. Egy uradalombeli tisztnek, ki szenvedélyesen vadássza őket, szürke fogata lévén, ezt már annyira ismerik, hogy ha szürke lovat csak messziről pillantanak meg, felkerekednek s feléje csakugyan nem szállnak ; miért is a szürke fogatok leginkább hajtókúl szolgálnak itt. Tudomást szerezvén hol létükről, a puskások jó messziről kerülve igyekeznek