Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-09-15 / 17. szám

298 lyeken, hol kevesebb a vad, jól össze kell őket szoktatni, hogy a kopóvadászatnak megfeleljenek. A solo kopó csak vadászoknak ex professo, konyha-vadásznak való; ez ugyan csalhatlanul hajt, de csak egyedül, s más kopókkal megzavarodik s többnyire abban hagyja a hajtást, hol ott a kopóvadászatnak fény oldala azon muzsika, melly több kopó különböző hangjából összeolvadva a völgyeken átvonul, s a hegyeken és bérczeken viszhangzik, melly viszhang nem ritkán a kevesbbé tapasztalt vadászt elámítja. Jó kopót nevelni kell, mert a vett kopóban, ha csak amúgy vadász-kifejezés szerint nem csent, többnyire csalatkozunk; jó kopót, jó vadász ritka körülmények között ád el s ha mégis venni kényteleníttetünk, arra nézzünk, hogy tiszta faj, fiatal és erős legyen; soha olly helyekről, hol a kutya nagy vadra szokott, kis vadra kopót ne vásároljunk, míg megfordítva igen; nagy vadra rosz kutya is jó lehet, mert annak erős a szele, holott a kis nyúl-süldő nyomára finom orr kivántatik. Balofrhy Elek. O J I a r k a s k a 1 a n <1. A vadászlapok hasábjain az olvasók kedélyének felvidítására igen kedvencz helyett szokott foglalni a jelentő, oktató czikkek mellett, néha a rendkívüli vadászesemények közlése, minő még csak nálunk eshetik meg, mesterkélt országban nem többé. Az esemény hatalmunkban nem áll, azt a körülmény idézi elé, legjobban tudhatja ezt a vadász, ki csupán a szerencsének tulajdoníthatja vadászjátéka sikerét. Magamról kell ugvan szólanom, és valaki talán De-Manx báró úr rokonának O O %j tarthatna; de megvallom a tisztelt olvasóknak, hogy koholmányról annyit írni nagyon untatna. Sokat mesélnek nálunk a farkasokról, és alig múlt el egy tél, hogy valamelly vidéken pár csizmát ne találtak volna, mellynek gazdája talán valamelly farkas gyomrában lelte fel mausóleomát; és mi különös, többnyire 3, 7, vagy 9 farkasról szólnak a mesék, mintha azért járnának páratlan számmal, hogy midőn valamelly állat sorsáról végeznek, a vótumok magukat ne elidálják. — En mindig kívántam illy farkas kalandot , és bár télben szántszándékkal sokat kószáltam, soha sem találkozhattam eggyel sem, — és utoljára is kalendáriomi mesének tartottam, melly talán a tatárjárás óta bonunkban nem is történt. De nem úgy gondolkozom már most, sőt ha reá gondolok, álomnak tartom, vagy borzadás futja végig bőrömet. Januar G-a volt 1854-ben, midőn egy szomszédomat látogatni lovagoltam cl lovászommal selyebi lakomból (Abauj vármegye). Ködös volt az idő, és elébbi olvadás következtében csak mélyebb helyeken kis hó. — Vagy egy negyed órát ügettem, s egy hídnál rögös lévén az út, lovam lépésbe tartóztatám; de kellemetlen lévén az idő, vissza térni volt szándékom, midőn hátam megett lovászom szokatlan rezgő hangon kiált rám : az Istenért uram! tessék csak nézni mennyi farkas jön utánunk, i