Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-09-15 / 17. szám

290 halászatot nagy harcsákra, a tokhalászatot a Maros és a Sajó befolyásánál, a balatoni halászatot, a jégriadást. a hármas hullámot, a fogas- és gardafogást igen érdekesen adja elé. Mutatványul a következő helyet idézzük : „Végtelenül érdekes és valóban izgató neme a halászatnak a szigonynyali halászat, főleg harcsára, minek bővebb megértése végett meg kell említenem a Tisza virágzását, melly e folyamnak eddig meg ivein magyarázott sajátságaihoz tartozik. Körűlbelől junius közepe felé, midőn a meleg jobban kifejlődik, a Tiszának alsó részén kezdődve öt-hat nap alatt a legfelső végéig képződik e sajátszerű látvány; tudnillik a parton és a fenékről egy különös faja a féregnek tódul elő, s a két partközt ugy ellepi, hogy a Tisza fölött röpkedő bogártól egyik partról a másikra nem láthatni. E féregtömeg jelentkezésekor sajátságos szagot támaszt; de néhány óra alatt egyszersmind átalakulása és veszte is bekövetkezik. A vízből kikelvén, a parthoz dörgölŐdzvc, hüvelyét elveti, két finom szálú farkkal ellátott pillévé válik, de ismét a Tiszába hull élettelenül, alig élvén tovább három rövid óránál. E hullatömeg vastag tömöttségben húzódik le a tekervényes Tiszán, s épen azért hosszan tartván, egyikét képezi a legérdekesebb és legférfiasabb élvezeteknek : a szigonynyali halászatot a harcsákra. A halász kivájt fából készült csónakjába ül másodmagával, — az egyik evez és irányt tart, a másik pedig födve levén némileg a torlódó féregtömeg által, a falánk harcsának szemközt megy, minthogy a harcsa másfél lábnyira föltátott szájjal nyeli és morzsolja a különös eledelt, mialatt a halász óvatos mozdulatlansággal, szúrásra készen tartott szigonyával alkalmas távolságból a harcsába lök. o e t A szigonynak egyik végére kötél levén csatolva, annálfogva a hajóhoz is van erősítve, s igy a harcsa dühödt vívásában elég dolgot ád a halászoknak bizton tartani járművöket a halnak küzdelme által fölvert huílámzatban. A nagy hal vergődésében a csónakot néha gőzhajó sebességével úsztatja meg, mig végre ereje lassanként megfogyván, a páraszakadt állat megadja magát a halászok ügyességének." Hátra van még — Andrásy Manó gróf „Túzok- és Farkas vadászat" czimű két czikkéről szólanunk. A polgárisulás haladásával, melly a puszták csendét felveri s az embereket szűkebb és szűkebb térre szorítja, c két állat évről évre gyérül — s miután a farkast , mint ragadozó kártékony vadat irtó háború is üldözi, meglehet hogy néhány évtized múlva egy illyennék látása egész esemény leend, azon idők pedig, midőn farkasbunda divatozott vagy midőn a farkasok ugy megették a huszárt, hogy ennek csak sarkantyús csizmája maradt meg — ezen idők csak hagyományilag lesznek ismeretesek, a túzokkal együtt, mellyet a vaspályavonatok zöreje, kísértetes füstje s a népesülő puszták vásári zaja más lakatlan vidékre üldöz. Annál becsesebb tehát az album e két czikke, melly a tűnő fajról ad a jelen nemzedéknek érdekes — de a jövőnek még emlékezetesb ismertetést. A farkas hegyi és nádi különbözeteinek, ravaszsága, finom hallása s egyéb tulajdonainak leirása után, a sportsman iró a hajtás módját és saját élményeit adja elé olvasó közönségének, melly mindig örömmel fogadja és élvezi kedélyes sorait. „A hajtás legbiztosabb neme : nyáron lesni meg a farkas kÖlykezési helyét, hol éjjel megtérve prédával, kölykeit ismeretes hangjával tereli össze, s igy a leskelődő vadász hollétét biztosan tudhatja. Télen a nyomok is meglehetősen elárulják