Vadász- és Versenylap 1. évfolyam, 1857

1857-05-30 / 10. szám

MELLÉKLET a „Lapok a lovászat és vadászat köréből" 10-dik számához. tel, a második ló megmenti tételét, futhat 3 éves ló, tértávolság 1 mf. 17 yard; 45 aláiró. Futott 12 ló s nyertes lőn lord Zetland Védette-je (p. m. ap. Voltigeur) testének három negyedrésznyi hosszával Anton ellen, melly a harmadik Loyo­lá-t egy fejjel előzte. Védette-t, melly ez úttal 2600 f. st. nyert, Chilton nevelte és ez és Skirmisher első két csikó, melly Voltigeurtól származva, a gyepen megjelent, s e körülmény Voltigeurnek, mint hágó csődörnek, becsét rendkívül emeli. A futás végeztével Védette olly koldusmódra vánszorgott el, hogy sántasága iránt kétség nem lehet. A „két ezereset" tehát már két egymásra következő évben nyerte sánta ló, mert hiszen lord Derby mult évben nyertes Fazolettója is az volt. Egyébiránt Smolensko, Velocipede, Phosphorus és sok más hires ló is sánta volt, mi azt bizo­nyltja, hogy sántaság a versenytéren nem akadály. Voltigeurnek is különös járás­módja volt s így némellyek Védette baját apjától öröklöttnek hiszik. — Nevezetes volt e napon Kent megveretése, mert e ló tizedik érkezett a czéllioz. Sok fogadás veszett el rajta s elenyészett a bizalom, mellyet benne a Derbyre helyeztek. Men­tegetői azt állítják, hogy Kent szörnyükép iszonyodik a szürke lótól s egy illyennek csak meppillantására is ágaskodik és megbokrosodik s hogy roszakarói e gyönge ol­dalát kitudván, egy nagy szürke lovat állítottak feltűnő helyre s épen szemközt az istállóval, hol Kentet nyergelték, minélfogva már elővezettetésekor mód nélkül in­dulatos volt. Az „ezer guineás versenyre", mellyben 100 sov. aláírási tétellel 3 éves kanczák futhattak, a közvélemény Blink Bonnyt, vagy Ayacanorát jelölte ki leendő győztesekül és csalódott, mert Mr. Scott Imperieuse (Orlandotól) lőn első, a má­sodik Tasmania, Ayacanora csak harmadik, mig Blink Bonny a nyolez futó közt utolsó előttinek maradt. Ez nagy meglepetést okozott, mert e ló tavai Gemma di Vergyt és Ayacanorát megverte s az idén első kedvencz volt a Derbyre, honnan most már bátran kitörölhető, Kent, Wardermarske, Colonist, Lambourn, Athlete, Turbit, Kingmaker stöbb más lóval együtt, mellyek a nagy Derbyre nevezvék, de a jelen versenyeken hitelüket vesztették. A többi futásokon következők győztek : a Cravenhétben is győztes Cruzada és M oestissima; Betford berezeg Eupatoriája (Wetherbittőf), Admiral Lyons (Collingwoodtól), a szintén ettől való Renown, Mary (IdleBoytól,) Sa­raband (Cotherstonetól), Tom Thumb (Gameboytól), továbbá báró Rothschild névtelen lova, Hegira (Footstoltól), Glasgow lordnak Birdcatchertől származó névtelenje; Com quot (Sweetmeattől), Nig thing ale (Birdcatchertől), Sir Col­lin, (Robert de Gorhamtől), Saxe Weimar (Weatherbittől) Spinet (Orlando­tól), N ewton le Willows (Melbournetól) 16 futó közt nyert handicap plate-t, mig a newmarketi platet The Flying Duke (The Flying Dutchmantól) vitte el. YYgül Weatherbit-nek ismét egy származéka Keepsake, a Flying Dutchman 3 évescsikaja Hard wich 15 versenytárs ellen, Glee Singer (Pyrrhustól) arattak

Next

/
Oldalképek
Tartalom