Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-08-26 / 34. szám
XVI. évfolyam. 34. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ Vácz, 1894. augus HETILAP. EEŐFIZETÉSI Alii : negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára ÍO kr. Kapható KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt. HIRDETÉSEK : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Ny il t-tér: sora...........................................................:{<> kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál !10 kr. A népnevelés érdekében. (Tekintettel a váczi népiskolákra.) Korunk igényei egy pár évtized óta minden téren hatványozott mértékben növekednek. Valamint a tudományok és művészetek terén, úgy a társadalmi, közműveltség terén is oly igényekkel állunk ma szemben, melyek apáink előtt szinte ismeretlenek voltak. Néhány évtized előtt még az »Írástudó« embert bizonyos nimbus vette körül, melyből önérzettel tekinthetett tanulatlan polgártársaira, — s ha volt egy kis ismeretsége, intelligens rokonsága, vagy egy kis prolekeziója: »úr« válhatott belőle. Nem is kellett hozzá valami rengeteg kvalifikáczió. Igaz, hogy a protekezió ma is jelentékeny szerepet visz s olykor egy-egy látványossággal is meglepi a beavatatlan nagy közönséget : de ez mégis inkább csak kivétel. Rendszerint ennyi meg annyi iskola elvégzése, ilyen meg olyan diploma felmutatása a feltétel, mely valamely állás vagy hivatal elnyeréséhez megkivántatik. Kisebb kvalifikáczióval bíró pályázóval a döntő tényezők ritkán egyezkednek. Ami pedig a közéletet illeti, az nem tűr kivételt. Egészen más idők járnak, egészen mások az exigencziák, mint annak előtte. Ma már jóformán nem is számit, aki Írni olvasni nem tud. Sokszor még úgy sem sokat ha tud, mert napjainkban már nagyon sokan tudnak ám írni olvasni. Sokan tudnak, de sajnos, vajmi sokan még ma sem tudnak. Szinte csodálja az ember, hogy manapság, midőn az elemi iskolázás mindenkire kötelező, mégis akadnak, pedig tagadhatlan tény hogy Ä „Yáczi Közlöny“ íárczája. A múlt. HesperusnaJc sápadt fénye Eúskomoran integet, S a halálnak tengeréhe Újra egy nap süllyedett. Könnyed esti felhők lengnek A hold fényiben tova, Mely rózsákból a menőnek Szép bucsúfüzért fona. . . . Elszunnyadt napok sirkertje, Múltak néma halmai, Elhal itt a szív keserve Ah ! de boldogsága is. (Lenau után.) V. G. Egy 1859-iki légionárius irataiból. Közli: Csik Sándor. Olaszországban és Afrikában irt naplójegyzetek. Nagy napja volt az 1859-ben Astiban állomásozó magyar légiónak, Kossuth megérkezését hirdette a napi- parancs. Kossuthot látni, őt hallani volt vágyaink netovábbja. Légiónk nagy része az 1859-iki hadjáratban elfogott és ezekből toborzott magyar katonákból állott. Aránytalanul kisebb része 48-as volt. Az astii légiót egy ódon kolostorban szállásolták el. Napi foglalkozásunk a kolostor udvarán magyar vezényszó mellett tartott két órai gyakorlatból és a napiparancs kiadásából állott. A nap tö'bbi része Asti vidékének bebarangolásával telt el. Piemont kék heI akadnak városunkban is 8—10—12 éves gyermekek, — nem is szólva a felnőttebbekről, — a kik iskolát sohasem láttak belülről. Vannak közöttük olyanok is igaz, akik vidékről, pusztákról szakadtak hozzánk, nálunk semmiféle lajstromba felvéve nincsenek. Azon ke- vésbbé csodálkozunk, hogy ilyenek elkerülik a bokros teendőikkel olykor nagyon is elfoglalt fölöttes intézők figyelmét ; ámde az talán csak még sincs rendén, hogy ilyenek a helybeli születésű és lakos gyermekek között is vannak. Ezek aztán felnőnek, s lesz belőlük a kor és társadalom igényeivel lépést tartani teljesen képtelen emberanyag, vagy ha jobban tetszik: gép, melyre legfőlebb csak az hederít, aki rászorul kezének nyers munkájára. Lesznek belőlük emberek, kik legtöbb esetben mintegy öntudatlan ösztönszerűséggel csak a betevő falatért aggódnak, ital után áhítoznak; kiket a képzettebb, fegyelmezettebb gondolkozású emberek szóra is alig méltatnak; kik ennek következtében mások által mellőztetve s magukra hagyatva erkölcseikben is elzüllenek, szenvedélyeik, érzéki hajlamaik rabjaivá lesznek, s teljesen parlagias világnézeteik által duhajságra, minősithetlen tettekre ingereltetnek és vetemednek. így keletkezik aztán egy alapjában ugyan mindig megvolt, de korunkban holmi lelketlen elemek áltál gondolkozásában megmételyezett népréteg, melyet nyers vágyainak kielégítésétől legfőlebb a rabláncz csörgése rettent vissza; melynek minden törekvése a momentán élvezet, melyért feláldoz mindent, s hogy annak elnyerésétől el ne essék, odadob mindent. Tekintélyt nem becsül, elveket nem ismer s nem is tart. Nem mondjuk, hogy minden egyes tanulatlan ember ezen útra tér. Vannak, kik termégyein nehány sóhajt küldtünk át az imádott hazába s annak boldogabb sorsáról álmodoztunk. Az általános jelszó ez volt: „Bátran Kossuthtal előre.“ Nagy is volt tehát a lelkesedés, a midőn az Asti előtti mezőségen a magyar légió sorokban felállítva várta a haza nagy emberét. A kürt megharsant, Kossuth megérkezését hirdetve. Kossuth magyar tábornoki ruhában soraink felé közeledett. Én az időben 18 éves voltam, de a lelkesedés bátorságot kölcsönözött s a hogy az előttem haladó nagy embert megpillantottam, bátran tekinték a szemébe. Megállt előttem s nevemet kérdé. Megveregette váll am at s ezt mondotta; „Szép tőled fiam, hogy gyermek létedre itt vagy.“ Néhány a sorban álló 48-ast a lelkesedés annyira elragadott, hogy Kossuth ruha-szegélyét csókolta. A szemle után a légió négyszöget alkotott. Kossuth egy emelvényre állott fel. Beszélni kezdett s beszélt a haza múltjáról, leendő boldogságáról. Beszédjének hatása ^ leírhatatlan. A régi 48-asok gyermekként sírtak, mi, fiatalabbak térdre omlottunk. Beszéde végén leszállt az emelvényről. A légió eget rázkodtató éljenbe tört ki. Asti városának majdnem egész lakossága szemtanúja volt e jelenetnek s lelkes éljenünket ép oly lelkes „Evvivá“- val viszonozta. A szemle után laktanyánkba vonultunk viszsza. j Nagy lett a meglepetés, a midőn tudtunkra adták, hogy két buccale bort és fejenként 20 szivart ajándékozott nekünk Asti városa. Az olasz kormány pedig e nap dicsőségére 3 lírát, adott. A laktanya udvarába érkezve zöld galyas sátrakat láttunk fölverve. S a sátrak legnagyobbika virágokkal volt feldíszítve. Itt Asti előkelősége várta a bevonuló légiót, A többi sátorban padok és megrakott asztalok álltak. A derék asti-iak itt is kitettek magokért, pompás ebédet adtak. Sőt magyar zenénk is volt. A 8 tagból álló bandának czigányprimása művészileg húzta. Oly gyönyörűen siró nótát hegedült, hogy annak végén maga is sirt, mindnyájan vele sirtunk, hisz köszetöknél fogva higgadtabbak, félénkebbek, vagy — s ez dicsérettel legyen említve — otthon szülőiktől valamilyes nevelést nyernek : ámde bizonyos, hogy a mondott népréteg nagy része azok közül kerül ki, akik minden, különösen vallás — erkölcsös nevelés nélkül lépnek a társadalom sorába. Ügy gondoljuk, s meg vagyunk győződve hogy helyesen gondoljuk, hogy ez nincs rendén. A gyermek észtehetségeit kiskorában kell fejleszteni, akaraterejét kiskorában kell helyes mederbe terelni. Akkor kapjon helyes irányt egész életére, mikor még lágy viaszként képes és kész a külső befolyásnak engedni. Ha ezen minden figyelmet megérdemlő fontos ügy a zsenge korban elhanyagoltatik, idő folytán az ész mint mondani szokás, begyepesedik, az akarat elkérgesedik, a felfogásban, ítéletben és viseletben lábra kapnak és gyökeret vernek különféle félszegségek, melyek az illetőt szánalomra méltóvá, saját otthonában a társadalomban idegenné teszik. Kopott, de mindenkor tanulságos a kertészről vett hasonlat. A kertész a fácskák mellé kiskorukban tűzi le a gyámot, nem pedig akkor, midőn már fákká izmosodtak s többé már nem idomithatók. S kérdjük, kinek is jut eszébe az olyan ifjakat, kik kiskorukban az iskolát »szerencsésen« elkerülték, később oktatni? Nálunk a felnőttek oktatása ismeretlen valami. Pedig akad ám akárhány a felnőttek között, aki szemrehányó- lag panaszolja fel szülőinek vagy másoknak is, hogy kiskorában iskolába nem járatták, tudatlan maradt. Részvéttel hallgatjuk végig jogos panaszát, aztán tovább megyünk, baján nem segíthetünk. zösen szenvedtük a bajt. A vigabb nótákra jó kedvünk lett. Az asti-iak kívánságára bemutattuk hazai tánczainkat. Meg is dicsértek érte. Piemontban ilyet nem igen látnak. Este a várost Kossuth tiszteletére fényesen kivilágították. Másnap reggel a légió ismét a mezőre rán- dult ki. Kossuth megható szavakban vett búcsút, a légiót türelemre és kitartásra serkentvén. Könnyes szemekkel láttuk őt tisztjeivel távozni. Szivünket az a hit és remény táplálta, hogy nemsokára hazánk felé indulunk s azt felszabadítva, viszontlátjuk. A napok azután egyformaságban teltek. Napi teendőnk továbbra is a fegyvernélküli gyakorlat és a napiparancs kiadásából állott. Közben megérkezett a várva várt egyenruha: kék szűk nadrág veres zsinór- zattal, hoszúszárú bakancs, ernyős franczia szabású veres sapka és testhez álló zsinóros kékes-szürke kabát. A válogatott legények pompásan néztek ki benne. Nem csoda, hogy az asti szépnem rajongott a magyarért. A 4 órai napiparancs után amúgy magyar bakásan kikefélve, a bajusz hegyesre kipödörve, egy szál javabeli vergiliai szivar a szájban felfelé peczkelve, a szivar szalmája a fül mellé dugva, 3—4-esivel sétált a baka. Lehetett is ám „Ungharesi belli genthi“-t (Beh szép faj a magyar) hallani eleget. A szivaros boltokban szivarért pénzt csak nagy erőltetve fogadtak el. Ajándékkép a boltban vagy korcsmában valamit elfogadni a napiparancs a legszigorúbban megtiltotta. Ez a magyar nemzetet ala- csonyitotta volna le, de e helyett a szives házi gazda az . egész csoportot meghívta. A házi gazdának felesége és leányai helyet foglaltak a bakák közt. Katonáink nagyobb része Lombardiában való tartózkodása alatt megtanulta az olasz nyelvet, ügy hát könnyű szerivel folyt a konverzáczió. A tűzés astii bor és a még tüzesebb bogárszemek a fiukat fölelevenitették. A leányzók csengő hangon egy olasz nótára gyújtottak. „Gon quindeci anni facieva l'amore, da avanti il baccio delicio del mio core“ („Tizentöt éves korában fa-
