Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-10-07 / 40. szám
XVI. évfolyam. Vácz, 1894Áöktóbe 40 szám. HELYI ES VIDÉKI ERDEKU HETILAP. ELOFIKFVÉSI ÁRA: negyed év-re 1 frt 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Kapható KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.; Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztöseg és kiadóhivatal: (hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz Gasparik-ntcza 12. sz. alatt. iiiuniyrr.siiDi: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl t-t é r : sora ......................;tO kr Bélyeg illeték minden beiktatásnál SO kr. Felhívás előfizetésre. Az új évnegyed kezdetével felkérjük igen tisztelt előfizetőinket, hogy lapunkra az előfizetést megújítani szíveskedjenek. A » Váczi Közlöny« előfizetési ára az október-deczemberi évnegyedre . . 1 írt 50 kr. Helybeliek legczélszerűbben a lapkihordónál a nyugta átvétele mellett, vidékiek pedig postautalványon eszközölhetik az előfizetést. Egyúttal kérjük hátralékos előfizetőinket, hogy tartozásaikat mielőbb kiegyenlíteni szíveskedjenek. A „Váczi Közlöny“ kiadóhivatala. Korunk föhibai. (Negyedik közlemény.) V. A felsorolt bajokon kívül bizonyára még nem egy van, mely valódi átokként nehezül társadalmunkra. Mi főleg azokat óhajtottuk kiemelni, melyek a hibás nevelésben bírják közvetlenül alapjokat; lehetetlen azonban legalább futólag nem érinteni korunk egy rohamosan fejlődő rákfenéjét, mely legújabban hazánkban is veszedelmes módon kezd terjedni, értjük a szo- czialismust, jobban annak elfájulását a szoczial- demokracziát, melyet csak egy lépés választ el már az országokat s népeket felforgató anarc.his- mustól. A szoczialisztikus mozgalmak eredő helye nem Magyarország s valóban sokáig azt hittük Ä „Váczi Közlöny11 íárczája. Egy gyermekpajtásomnak. Emlékszel-e ? ott térdepeltünk Imázva hőn a szent oltár körül, Kezünkben égő gyertya lángolt A tiszta hitnek szent jelképeid. Megáldozánk, az Üdvözítő Először szállt szivünk mélyére le; Az égi üdv honolt szivünkben. Édes barátom, mondd emlékszel- e ? Emlékszel-e? midőn te jobbod Az ég felé emelve esküvél, Elhagyva hősen azt mi földi Porból emelt fel egy szebb égi czél — Fiává lettel te a rendnek, Amelynek múltja érdemmel tele, Mely felnevelt, lelked kiképezé, Édes barátom, mondd emlékszel-e ? Emlékszel-e az áldozatra? Midőn szavadra égből manna hullt, Az üdvötgyöngyözö kehelytől Szived szerelme égi lángra gyűlt; Alidon anyád őszült fejére Iíemegve ajkad áldást hinte le, Mi érzés, ah mi pillanat volt! Édes barátom, mondd emlékszel-e? * * * Hitednek fénye már kialva, Elnyomta azt a föld szennyes pora . . . Megtörve már a drága eskü, Oh bár ne tetted volna azt soha! Hervadva már a kis virág is, Mely egykor kelyheden virult, Bár arra első szent miséden Anyád s barátod könnye hullt. — Révész István. volna, hogy az ily külföldről importált titkos intézményeknek nálunk nincsen is talajok s nem kell tartani azok elterjedésétől. Midőn hazánkban először tűntek fel ilyen szoczialisztikus törekvések, mindenki azt gondolta volna, hogy aligha fognak nagyobb mérveket ölteni azok; ma már azonban tünetek mutatják, sőt félreismerhetetlen tények bizonyítják, hogy az elhintett magvak csirái erősen fejlődnek s a baj elementáris erővel készül kitörni, ha idejében meg nem akadályoztatik. A társadalom tehát itt egy új égető kérdéssel áll szemben, melytől jóformán saját fönmaradása, minden műveltség és erkölcsi rend függ, mely elől tehát éppen azért többé kitérni nem szabad, de nem is lehet. S ha most kutatjuk.e bajok igaz eredetét, valódi okát, azt közvetve ismét, a mai nevelési rendszerben találjuk. Mert igaz ugyan, hogy a nyomor legközelebbi forrása ott rejlik, miszerint a társadalom egyes osztályai a többiek rovására fölemeltetnek, a munkás kéz a tőke rabszolgaságába hajtatik, mely ellen az elnyomottak az egymással kötött szövetkezésben vélik a pana- czeát föltalálhatni. De semmi esetre sem rejlenék az ilynemű szövetkezésben akkora veszedelem, ha a kiváltságolt osztályok jobb szívvel és nagyobb szeretettel volnának azok iránt, kik j arczok verejtékével keresik kenyerüket, valamint ha az illetékes tényezők gondoskodnának arról, hogy bölcs és igazságos intézkedések és törvények biztosítsák a munkásosztály érdekeit, főleg pedig a gyermeknevelést. A vallás-erkölcsös nevelés az, mely egyedül szüntetheti meg e társadalmi bajokat. Foszszuk meg a népet vallásától, erkölcsétől, mindig kész lesz a lázadásokra, forradalmakra; szűnjék meg Bakaviiág Taliánországban. Közli: Osiüs: Sáoaclor. Az igazi gyöngyélet. (Folytatás.) Ekkép bemutatván Gyepes uram ő kegyelmét, meséjére térek vissza. Sokat hallottam fonókban eredeti és zamatos népmeséket elmondani, de oly eredetien mesélni, mint Gyepes czígány tudott, sem az előtt, sem pedig azután nem hallottam. Feljegyeztem a számtalan közül egyet; melyet közlök is. Hallgassátok a mesémet, kezdé Gyepes czigány: A ló lába kese, Rövid lesz a mese, A ki hosszút akar, Mondja : itt a szivar. „Jól van no, itt a szivar, csak mesélj!“ — nógatták Gyepest. „Tőlem meg a konvencziós szilvóri- umot kapod meg“, — szólalt meg Dudás káplár. Gyepes czigány erre imigy kezdte meg a konvencziós mesét: „Elöl volt, hol nem volt — Girigánczián innen, Operenczián túl, a Sárga-tenger mellett, a Zöld-hegy alatt volt egyszer egy ország. Ezt az országot Auri- fencziának hívták. Ebben az országban az öreg Dá- rius király uralkodott. Nagy volt az ő királysága, mert hetedhét országra szólt, de még nagyobbak voltak kincsei. A kincsei között legtöbbre becsülte a 77 aranygyapjas juhnyá- ját és a 33 falka ezüstszörű kecskéjét. Az aranyos juhok és az ezüstszőrű kecskék az olyan réten legelésztek, a hol csak arany fűszál termett rubintos virágokkal és ezüstös vizű forrásból ittak. Őrizte is az öreg király aranyos nyáját, mint a szeme világát. 77 juhász és 33 kecskepásztor őrködött a nyájak felett. A juhászok piros bársonyú aranyos paszománttal felkantározott szamarakon jártak. Három hét volt a juhász-esztendő. Elárom esztendő letelte után egy véka arany és három véka ezüst volt a bér. Elej, de a juhászok, valamiként máshol, úgy ott az egyház áldásos befolyása bármely társadalmi osztályra nézve, a legnagyobb zavaroknak s bajoknak lesz az okozójává. Csakis a vallásos nevelés által lehet a munkaadókat meggyőzni arról, hogy a munkásokat is mint testvéreiket kell tekinteniük s velők szemben méltányosan eljárniok, nem pedig az igazságosság mellőzésével s ezeknek kárával gyors meggazdagodásra törekedniük. Viszont a jól intézett nevelés által csepegtethető be a leendő munkások szivébe, hogy a kiváltságos osztályok tagjait ne tekintsék ellenségeiknek, hanem olyanoknak, kik javát akarják s kiknek boldogulásától függ saját jólétük és boldogulásuk is. És valóban, ha az alsóbb osztályok látni fogják, bogy ez igy van s hogy a tőke osztályosai méltányosak irántok s nem kizárólag saját javukat keresik: hasztalan jönnek az idegen csábítók, nem fogják őket többé eltántoríthatni s a kiengesztelődés és testvéri szeretet elveinek e határa alatt sokkal nemesebb czélokra fognak egyesülni. Szóval a nevelésnek kell arra törekednie, hogy a társadalom különböző osztályai között az erkölcsi és vallási kötelék visszaáliitassék, amint ezt mindannyinak érdeke követeli. Csakis a kér. hit és a kér. erkölcs az, mely a munkás-osztály haladását biztosítja és azt minden ballépéstől, s úgy magára — mint másokra nézve káros következményektől megóvja. Valóban nagy könnyelműség azoktól, kik a népet meg akarják fosztani hitétől, vallásától,, oly intézményekkel akarván azt agyonboldogitani, melyek már azért sem lehetnek igazán »a haladó kor követelményei,« mert éppen a szoczialisztikus eszmék terjedésére szolgálván, könyis tolvajok voltak, a juhok arany szálait titokban le- nyirták és bor árában beitták. Nagy volt az öreg király bosszúsága; a mint azt megtudta, ki is adta parancsolatba, hogy a ki azontúl aranygyapjat lop, felakasztatja. A király hajdujai jártak éjjel-nappal és a kit megcsíptek, az ország határán menten felakasztották. 33 akasztófán négyesivei lógtak már a juhászok, de azért a többi még mindig lopott. Összehívta tehát a király nagy szomorúságában az ország főembereit, hogy hirűl vigyék azt, miképen az, aki a három esztendőt hivségesen kiszolgálja, annak saját édes leányát, a tündér szép Auré- liát adja feleségül. Sok juhászbojtár szolgálta már az ő királyi felségét, de a három esztendőt egyik sem bírta ki: vagy felakasztották, vagy megszökött. Élt ugyanazon időben az öreg király hetedhétországú királyságának szomszédos országában a Verestengeren túl, a Zöld-erdő mellett egy öreg juhász. Ennek egy fia és két leánya volt. Csekély volt a szegény juhász nyája és a mi volt is, azt egy éjjel a farkasok mind elhordták. Előhívta tehát az öreg juhász- bojtár fiát és imigy szólt hozzá: „Fiam, nem tarthatlak, mert az utolsó kosom is elvitte a farkas: menj a nagy világnak. Ha a Verestengert megkerülöd, egy ország szélére jutsz, a melynek Aurifenczia a neve. Híréből hallottam, hogy gazdag egy ország az, mert sok ott az aranygyapjas juh. Ott beszegődhetsz bojtárnak. Légy hűséges szolgája a gazdádnak és gazdagon jösz vissza.“ Ennek utána egy nagy szőrtarisznyát akasztott a nyakába, a mibe egy nagy gomolyag juhtúrót és néhány korpa-pogácsát tett. Útnak indult nagy keservesen Szivem János juhászbojtár. Ment — mendegélt, migien a Veres-tenger szélére jutott. Az elemózsiából is kifogyott már, mert épen az utolsó falat pogácsát és túrót akarta szájába tenni, a midőn egy arra menő öreg embert pillantott meg. Bibircses orrú, görbe hátú öreg ember volt már, görnyedten járt, hosszú kenderszakálával pediglen a földet veregette. A mint az öreg Szivem Jánost meglátta, imigy szólott hozzá: „Fiam bojtár! Három nap óta nincsen betévő falatom, könyörülj rajtám, adj egy
