Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-02 / 35. szám
XVI. évfolyam. 35 szám. Vácz, 1894. szeptember 2. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. ELÖFI/líTKSI ARA: negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára ÍO kr. Kapható KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz. GáspáriJc-utcza 12. sz. alatt. imitDi/ríiHiiii : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Ni y i 1 i,-t é r : sora 3a Bélyegilleték minden beiktatásnál :SO kr. Vízhiány városunkban. ... A tűzoltó lűzetjelző vészjele hasítja végig a levegőt ... A vészhang nyilsebességgel jut az emberek tűiébe, ijedten rázkódnak ösz- sze ^ napi foglalatosságukat abbahagyva az ut- czára szaladnak, hogy megtudják, hogy hol ég . . . Egymástól tudakolják az emberek a tűz helyét, mindenki más-más irányt jelöl meg, határozott feleletet adni azonban senki sem tud . . . Maguk a tűzoltók is czéltalanul kergetik egymást, utczáról-utczára, városrészről-városrészre s csak akkor tudják meg tulajdonképpen, hogy hol a tűz, amikor már a tűzvészhelyén vannak . . . S az idő múlik, a tűz pusztító munkáját azért csak végzi, mit sem törődve azzal, hogy akad e nézője, avagy sem, sőt siet felhasználni a kedvező alkalmat, amelyet neki az emberek gyarlósága és tehetetlensége juttat . S midőn végre hosszas keresés után sikerült felfedezni a tűzvész helyét, ó, a tűz még akkor sem igen ijed meg az őt fenyegető veszedelemtől, mert hiszen több évi tapasztalatból tudja, hogy az az elem, amelynek segélyével neki az emberek tulajdonképpen ártani tudnának, még igen-igen távol van . . . Sőt ennek tudatában még annál nagyobbra fújja fel magát, kárörvendve az ösz- szesereglett emberek tehetetlenségén, akik — igazán — nagyon is szánalomraméltó szerepre vannak vele szemben utalva ... A vércsesikoj- hoz hasonló rémhangok töltik be a levegőt, szétdúlt arczú emberek kétségbeesésükben kezeiket tördelve futnak fel s alá, de a jajveszékelés egymagában nem olt tüzet, a kétségbeesett kéztördelés nem menti meg a tűz martalékává lett sok drága vagyont . . . Csütörtökön alkonyaikor ismét tűzvész puszA „Yáczi Közlöny“ íárczája. Egy 1859-iki légionárius irataiból. Olaszországban és Afrikában irt naplójegyzetek. Közli: Csik Sáoad.©r. (Folytatás.) Ponzen magaviseleté a legkihivóbb volt. így pl. Szabónak polczáról annak ruháját és oldalfegyverét dobta le a többinek az ágyát fordította fel, a békés németekre pedig nyelvet öltött és szarvakat mutatott. Elhatároztuk tehát, hogy a sergeant de jour-nak följelentjük, de ez Ponzennek adott igazat. Erre aztán még kihivóbb lett. Másnap a tiz órai reggelire, mint rendesen, megharsant a kürt, a kenyérleves és húsból készült reggelit nagy pléhtálakban tálalták fel. Mindegyik tálhoz négyen ültünk. Két spanyol Szabóval és a malayival került össze. Mi többiek transportház előtti konyha körül foglaltunk helyet. Szabó, ki hirtelen ételü ember volt, gyorsabban merített a tálból, mint a két spanyol; e miatt Ponzen hatalmasat ütött az ujjára. Erre Szabó megelégedvén az eddigi boszantást, oly hatalmasat vágott a balkezében lévő saját faragta bicska fanyelével Ponzen körmeire, hogy mind az öt azonnal kék lett. Erre a spanyol felugrott s a tálat fellökte. Szabót torkon ragadván. Szabó egy hatalmasat ütött Ponzen kezére, úgy, hogy ez megmeredve bocsátotta el a torkát. Erre néhány bárnész zuav és chasseur d’Afrique rohant Szabónak. Mi közbe vetettük magunkat,. Az általános elhatározás az lett, hogy Szabó és Ponzen bárbaj utján egyenlítsék ki a dolgot (ez a Legion et- rangére-ben szokásos dolog volt). Szabó a kétélű karddal akart vívni, a spanyol pedig az ököl viadalt akarta. Végre is megállapodtak ököl viadalba. Mi, légionáriusok Szabóval az egyik oldalon állottak fel. „Messieurs la guerre commence. ütött városunkban. A tűzjeltől felriadt emberek ismét iránytalanul futkostak össze-vissza az ut- czákon s nem akadt ember, aki megtudta volna mondani, hogy hol ég? . . . De honnan is tudja? — A város központjából valamely utcza irányát megtudni nem könnyű dolog, sőt majdnem lehetetlen, másunnan pedig még nehezebb. Menynyi drága idő vész tehát azáltal kárba, hogy az esetleg támadt tűz helyét nem tudjuk meg azonnal. Pedig ezen egy tűztorony létesítése által könnyen lehetne segíteni. Hát miért nem építik fel már azt a tűzőr- tornyot ? Tudtunkkal már évek óta folyik erre a czélra a gyűjtés s az igy, valamint egyéb bevételekből bejött pénz bizonyára már jelentékeny összeggé nőtt fel, — miért hát továbbra is késni, midőn egy tűzőrtorony hiánya máris annyi áldozatunkba került? — Mire várunk tulajdonképpen még? Mert nem hihetjük, hogy a czél- nak megfelelő tűzőrtorony építése oly összegbe kerülne, amelyet vagy már nem tudtunk volna összehozni, avagy amelyet képesek nem volnánk rövid idő alatt összeteremteni . . . Minden percznyi mulasztás e téren számtalan család keservesen összekuporgatott vagyonába került már eddig is. Ez azonban még nem minden! Az, hogy elég korán érkezünk a tűzvész helyére még csak' fél siker. Azt egészszé tenni csak úgy tudjuk, ha a tűzvész helyén megjelenve azonnal munkához is láthatunk. — Ámde hogyan, ha viz nem áll rendelkezésünkre? . . . Már pedig a kutakból kikerülő viz édes-kevés, még arra sem elég, hogy vele a szivattyú tömlőit megnedvesitsük. A Duna pedig nem mindenütt van — az orrunk előtt. — Vizet tehát, vizet L’Autriche contre l’Espagne“ (Uraim! A harcz megkezdődött. Ausztria Spanyolország ellen) —■ ordított át egy zuáv. „Nous ne sommes pás des autrichiens, nous sommes d’Hongrie“ (Mi nem vagyunk osztrákok, mi magyarok vagyunk) —- kiálltottam vissza. „Ge toute mérne chose“ (ez egyre megy) válaszolt a zuáv. „No majd neked is megmutatom, mi az a toute mérne chose, te pávián pofáju zuáv“, — ordított át Szabó. „Aprés l’Espagne la France! mr. zuave“ !“ (Spanyol- ország után Francziaország, zuáv ur.) „Eh bien, elfogadom“ — válaszolt a zuáv. Szabó védekezési pozi- czióba állt, Ponzen támadt. Egy ügyes mozdulattal Szabó félreugrott. Ponzent a csípőjén ragadta meg és oly erősen vágta a földhöz, hogy egy félórai locsolás átán jött magához. A nagyszájú zuzu be sem várta a kihívást, hanem kereket oldott. A magyarok becsülete meg volt mentve, a zuzuk ezután békében hagytak, a két spanyol is kibékült velünk. Néhány napi tartózkodás után a sergeant a légió transportját appel-ra (napi parancsra) hívta össze, tudtul adva, hogy másnap 8 órára gyülekezzünk a Korszika szigetére induló hajó fedélzetén. Az első idegen ezred akkor ott feküdt. Két zászlóalj Bastia -városában, a többi pedig Asacioban (Ajaccio) és St.-Florentbe volt szétszórva. Transportunk a bastiai zászlóalj egyikéhez lett vezényelve. Szabó és én hamar belenyugodtunk sorsunkba, de Kásának sehogy sem akart a fejébe férni, hogy az a Korszika olyan egy sziget, a mire csak gályán viszik az embert. Szerinte ott madártojással és gurnmi- val élhetnek az emberek. Mily nagy lett meglepetése a hogy Bastiába érkeztünkkor nagy palotákat, fényes kirakatu boltokat és pompás fogatokat látott. Flogy sok szép ház van, azon nem csodálkozott, hisz van ennek a görbe országnak elég köve, de a lovakat csak gályán hozták ide és ezek is csak magyar lovak lehetnek, mert valamennyi kicsi fajta. A kaszárnya udvarán egy csoport legionista várt reánk. „PIol vannak a németek?“ „Van-e olasz köz- tetek?“ „Van-e spanyol és hány?“ „Az oroszok előre?“ „Ki tud muzsikálni? talán csehek is vannak ?“ teremtsünk! — Hogy hogyan, annak a módját már egyszer e lapok hasábján megjelöltük, de persze anélkül, hogy tanácsunkat megszívlelték volna. Ám jó, ha valaki más jobb módot tud viz előállítására, közölje azt, de hogy e kérdés elől irányadó férfiainknak többé kitérni nem lehet, az bizonyos. — Hiszen a mostani eset is szomorú példáját nyújtja annak, hogy hova leszünk, ha vízhiányban szenvedünk . . . Szolgáljon tehát a mostani eset tanulságunkul, hogy tűzőrtorony és viz nélkül tovább egy perczig sem lehetünk el. Modern világ. A fürdőévad lassan-lassan véget ér; máris sokan visszatérnek azon szerencsés halandók közül, kik megengedhették maguknak egy fashionable fürdő látogatásának luxusát. Htja ! nem teheti ám ezt mindenki, mert nem elég arra az akarat — amely körülbelül mindenkiben megvolna — hanem szükséges egy kis aprópénz is, minél több, annál jobb. Csodálatos, hogy — amikor most már minden lehetséges- és lehetetlenről csinálnak statisztikát— még eddig nem jutott eszébe senkinek egy kis statisztikát szerkeszteni a fűrdőlátogatókról még pedig olyképen csoportosítva, hogy az első csoportba a valóságos betegei:, tehát a fürdők használatára szorultak, a má- második csoportba a tényleg gazdagok vagyis azok, kiknek vagyoni viszonyai azt megengedik és végre a harmadik csoportba azok kerülnének, kik sem gazdagok, sem betegek — de azért fürdőbe mégis elmennek, mert mert . . . hát, mert mit mondana a világ, a távol és közeli ismerősök és ismeretlenek, ha otthon maradnának. — Hány meg hány családot tett már tönkre a fürdőzés. pedig elég furcsa, az ember azt hinné, hogy a fürdők az egészség helyreállítására valók. Soha annyi beteg ember nem volt a világon, mint mostanában és csodálatos, mind megannyi egy beteg„Hát hollandiak nincsenek?“ hangzott össze-vissza. Tehát minden nemzetbelit várnak, csak magyart nem . . . Nagy lett meglepetésünk a midőn egy francziásan borotvált, jobb alsó karján két arany sujtást viselő ember elkiáltja magát: „Tengerre magyarok!“ „Magyarok előre! Vannak magyarok?“ „Vagyunk és pedig hárman!“ kiáltánk unisono. „ Jól van, jertek velem, majd éli elvezetlek a századotokhoz és gondotokat viselem.“ Ez az őrangyalként megjelent ember Galambos, 48-as honvéd-főhadnagy, most a legióbeli voltigeur- századnál sergeant-major (első őrmester) volt. Ghev- root viselt, azaz két arany zsinórt a felső balkarján, jeléül annak, hogy már a második kapitulácziót szolgálja. Régi afrikánus volt. A krimiai hadjárat és egy afrikai expediczió alkalmával érdemeket szerzett. Őrnagyának életét Krimiában az által mentette meg, hogy három támadó orosz közül kettőnek a fejét zúzta be a fegyvertussal, egyet pedig leszúrt. Algiri- ában pedig 8-ad magával GO kabylt szuronytámadással vert szét és a kabyl főnököt elfogta. Nagy is volt becsülete Kolumbus papának (a t’rancziák igy nevezték őt) a légió mindkét ezredje előtt. Szabót a saját voltigeur-századjához vitte. Én a gránátásokhoz, Kása pedig a pattantyúsokhoz jutottunk. Megkezdődtek a regrutai sanyarú napok, a na- ponkinti 8—10 órai exerczirozás. Én és Szabó a franczia komandó szót hamar megtanultuk, de Kása nem tudott hozzá szokni. Büntetésből azután corvée quartiert kapott eleget. Ez annyit tesz, hogy szabad idejében a kaszárnyát és annak titkos helyeit kellett sepernie, lévén ott az az üdvös szokás, hogy a regrutát nem szabad sem szóval, sem pedig ütleggel bántalmazni. FIosszú ideig nem is láttuk Kását szabad idejében máskép, mint seprővel a kézében, de végre is Galambos őrmester közbenjárása által felmentetett a seprő-munkától. Én az irodában nyertem alkalmazást, Szabó pedig mint faragáshoz értő ember, sátorbotokat faragott. Máskülönbjén nem volt okunk panaszkodni, mert a regruta-hetek letelte után jól ment a dolgunk. Azon
