Váczi Közlöny, 1894 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1894-01-28 / 4. szám
XVI. évfolyam. 4. szám. Vácz, 1894. január 28. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. KLÖI Kapható • IJBIOTKSI ÁRA: negyed évre 1 frt kr. Egyes szám ára ÍO kr. KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vásárnál». Szerkesztöseg és kiadóhivatal: (liová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések, stb. küldendők). Vácz Gasparilc-utcza 12. sz. alatt. iíiuimitbIisubí. : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyílt-tér: sora . . ..............................30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál ItO kr. Miként? Megmondjuk röviden. Régi elismert igazság az, hogy az egyesült erő a lehetetlennek látszót is lehetővé teszi, mig a szétszaggatott erő a legkisebb eredményt sem képes fel tüntetni és ez az elismert igazság érvényesül a nyilvános könyvtárak felállításának kérdésénél is. Ha a városok mint erkölcsi testületek a társadalom egyes tagjaival karöltve fogják a mozgalmat megindítani, az eredmény el nem maradhat, mert a könyvtár felállításához nem kell egyéb, mint helyiség és berendezés, ami pedig nem igényel nagy tőkét, ami tulajdonképen tőkét venne igénybe, a könyvek beszerzése teljesen elesik ez által, hogy minden egyes nyilvános könyvtárt felállítani szándékozó város forduljon bizalommal a magyar Írókhoz s bizonyára nem lesz eredménytelen a felkérés, mert minden iró készséggel fogja egy-két művét a könyvtár részére felajánlani s igy mielőtt egy garast kiadna a város könyvekre, már egy csinos könyvtár együtt lesz, melynek nyilvános használata a város társadalmi műveltségét nagyban fogja fokozni. A könyvtárak felállítása tehát éppen nem ütközik valamely legyőzhetetlen akadályba. Igen ám, — vetik ismét többen ellen — de a könyvtárakat fenn is kell tartani és miből, ki fogja, fedezni ezek költségeit? Erre is megadjuk a válasz!. A városok bizonyára hajlandók lesznek egy-egy rendelkezésükre álló helyet díjtalanul hocsájtani a könyvtár részére s minden városban található lesz egy-egy oly lelkes tanító, aki a könyvtárnoki tisztet, tiszteletdij nélkül is elfogadja s bizonyos napokon s órákban a könyvtár helyiségében fog tartózkodni, hogy a könyveket kiadja s beszedje. Hátra volna tehát még a berendezés, de ennek kiadásai oly csekélyek, hogy azok számba sem vehetők. A könyvek azonban idő múltával romlanak, tábláik szétfoszlanak, azokat javítani, újból bekötni kell. Ez kétségkívül némi költséget igényel. De ettől sem lehel visszariadni, mert a könyvtárt használó közönség szívesen áldoz ha- vonkint egy-két garast a használatidij fejében ; ezt tőkésítve, elég alap nyerhető a könyvtár felmerülő költségeinek fedezésére. Csak akarni kell, csak a kezdeményezés meg legyen, meg lesz a könytár is; mi részünkről jóakarólag mondtuk el nézeteinket, óhajtjuk, hogy minden város megszívlelje azt s mielőbb létesítse a nyilvános könyvtárt, ez által előmozdítja a szellemi kiképeztetést, mely a nemzetek erejét képezi, nevelvén és ápolván az erkölcsöket, melyek pedig a nemzeti lét alapfeltételei, mert mint a költő mondja: »Minden állam támasza, talpköve: a tiszta erkölcs.« F. Elit ifjúsági bál. Január 20-án tartotta a „Vácz-vidéki ifjak köre“ első tánczestélyét, mely oly kitünően sikerült, hogy a rövid farsangnak aránylag számos egymásutáni mulatsága közt méltán az első helyet foglalja el, úgy a ritka jó kedv, mint elegenczia tekintetében. A jelen volt nagyszámú fiatalság mindegyike őszinte fesztelen jó kedvvei iancz.olf, mulatott reggelig s jó kedvében minden financziális érdeket mellőzve az ifjak körének kétségtelen jó akarattal, önmaga iránt bevallott önzéssel minden időkre hasonló sikerű ifjúsági estélyt kívánt. De nemcsak az ifjúság szép napja volt január 20-dika, hanem először bálozó kedves hölgyeink is részt vettek előzőleg abban a lázas izgatottságban, mely nyilatkozik akkor, a mikor valami nagy, valami uj dolog lebeg szemünk előtt s melynek jelszava: győzni. Itt is, ott is a hódítás, az elismerés. S nem eredmény nélkül, mert mindketten győztek. A bálrendező bizottság ifj. Morlin Zsiga elnöklete alatt nem is késett minden lehetőt elkövetni, a bál sikere s jövőjének megállapítása érdekében, mely csakugyan úgy a résztvevő mulatóknak, mint a rendező- bizottságnak osztatlan megelégedésére folyt le. Főgondjuk volt a rendezőknek, hogy minél több tánczossal rendelkezhessenek szép hölgyeink. Jól tudva Vácznak azt a hátrányát a mulatságok alkalmával, hogy kevés a tánezos. No most az egyszer kijutott táncz kedvelő hölgyeinknek. De annál inkább láttuk a sok fiatalt Nyilvános könyvtárak. Minden nemzetnek szellemi ereje, annak szellemi képességétől függ s a nemzetek erejének megbirálásánál első irányadó azoknak szellemi műveltsége; a mily fokon van előhaladva egy nemzetnek szellemi képzettsége, oly annyira vehetjük erősnek a nemzetet magát. A szellemi kiképeztetés egyik módja ugyan az iskoláztatás s bizonyos az, hogy erre minden államnak fősulyt kell fektetnie; de téves volna azért az a felfogás, hogy a szellemi kiképzésre magában véve az iskoláztatás elégséges; téves volna e felfogás, mert az iskolázás csak az alapelveket adja meg a szellemi kiképzéshez, mig annak tovább fejlesztése a társadalom feladata. Hogy a társadalom e feladatának megfelelhessen legczélszerübb eszközül kínálkozik a nyilvános könyvtárak felállítása; s hogy ez csakugyan hatásos mód a szellemi kiképeztelésre, ezt nem csak a külföldnél látjuk, hanem már hazánkban is igen sok város felfogta ennek jelentőségét s felállította a nyilvános könyvtárakat, vagy legalább a mozgalmat megindította a felállítás iránt, sőt Magyarország szivében Budapest fő- és székvárosban messze kiható mozgalom indult meg arra nézve, hogy az ország minden városában a Kárpátoktól az Adriáig meg legyen a szellemi kiképeztetés elmaradhatatlan rugója: a nyilvános könyvtár. A nyilvános könyvtárak felállítása ellen azt az ellenvetést szokták tenni, hogy a felállítás tetemes költséggel jár. Ez az ellenvetés azonban csak látszólagos, mert igaz ugyan, hogy a városok, mint erkölcsi testületek ritkán rendelkeznek oly összeggel minőbe egy könyvtár felállítása kerül s azt sem tagadjuk, hogy az egyesek áldozatkészsége, még ha túlfeszittelik is az, képtelen a költségeket fedezni, még is azt állítjuk, hogy a nyilvános könyvtárakat felállítani még a legkevesebb anyagi áldozatra képes kis városban is lehetséges. „Yáczi Közlöny“ tárczája. De profundis. Már-már kihal a dal szivembül, Csak olykor egy akkordja csendül S álom gyanánt mosódik el. Fölvisz magával a magasba, Magasztosít egy pillanatra, De ismét a föld elteper. Az élet harcza foly keményen, Kiveszem én is benne részem, De szivem gyenge, csak szerei. S talán elnyomnak, összetörnek, Ha az ész ott nem állna őrnek S ismét egész lesz a keret. A tudománynak összes titka, Hogy az ajtó nincsen kinyitva, Melyen belátna a szemünk. Villany, delej művel csodákat, Régi erőt űj képbe’ láttat S mi nyomorunknak örülünk. Kétségek, vágyak, szenvedélyek Pusztítanak, mint lassú méreg, Segélyért nyújtom két kezem. Az ember szív oly gyönge, vétkes,- Mást akar és másképen érez S az embertárs — az idegen ! Rapszódia az egész élet . . . Mindig ritkábbá vál’ az ének, Míg végre dal, élet kifogy. A léleknek nincs több virága, Csak a hit, melynek szivárványa Felbők közöl kimosolyog. —n. Naplóm utolsó lapja. Befejezésre kerül nehéz munkám, hosszú szenvedések után leteszem azt a tollat, mely gyönyört sohasem, szenvedést mindig tudott Írni! Leteszem azt, hogy ne vegyem kezembe többé, hogy felejtsem azt a nehéz bánatot, mely lelkemre szállt megpihenni, hogy halottja legyek. Midőn első sorait Írtam szenvedésimnek, jobbnak reméltem a véget, midőn befejezését olvasom, nemesebbnek találom kezdetét. Mögöttem minden, előttem semmi ! Mintha megszűntem volna lenni, a ki vagyok, mintha nem volna erőm e nehéz fájdalomteljes toll hurczolásához: leteszem azt. S most, ebben az utolsó perezben, egész életemet végig tekintem, s úgy találom, hogy gyenge voltam küzdeni, — talán mert nem is arra neveltek! Azt hittem, hogy mindig boldog leszek, de csalódásra kellett ébrednem ! Kilépve a zord világ elé, az ifjúság édes álma , rideg valóra változtak. A rózsaszínben látott jövő most rideg képével lépett elém s küzdésre szólított. S én tudtam lelkesülni a nyomorért, társamul választva a szenvedést, mely azóta el nem hagyott soha. A hosszú és nehéz . szenvedések és . bánatok megedzették keblemet. Küzdöttem, fáradtam — s néha midőn elfogott a bánat, visszatért lelkem oda, a hol pihenőt tart a gyermeki szeretet, uj lélekkel, erővel néztem szembe ezután minden küzdésnek. De lassankint kihalt eme szent érzés is belőlem, ügy éreztem magam mint az üldözött vad, s lelkem már nem talált pihenőt. Uj életet, aj munkakört kerestem! Eszményivé tettem sok embernek azt, mit a zsarnok eltipor. Lángoló világot óhajtottam nyújtani annak, ki csak pislogó mécses mellett olvassa az idő és történet nagy könyvét. S midőn végig óhajtottam tekinteni művemen, s látni akartam a boldogok, a szabadok százezreit : szemembe nevetett a hálátlanság és elégedetlenség, s elismerés helyett gúnyt arattam. Meggyötört lelkem már nem tudott ébredni. A nehéz csalódás minden formája uj meg uj alakban állt elém, de nem hatott többé reám, mert én már elfeledtem minden nemes érzést, gyűlöltem a társadalmat, gyűlöltem magamat. Tudtam gyűlölni mindent, szeretni senkit és semmit! De lelkem, mely nemesebb volt, még nem tudott elveszni. így megtörtén fáradságban és küzdésben, egy uj érzés kelt szivemben, mely nem engedett elveszni, mely uj életre hivott. Mint égi angyal, ki pálmát nyújt a szenvedőnek láttam meg őt s lelkem ébredett, küzdeni akaitam, élni akartam érette. Bár sejtettem, hogy. e nő veszedelmem lesz, oltárként állítottam őt magamnak hódolatra. S bár meg voltam győződve, hogy megtört lelkem ő fogja összetépni, egészen áldozatnak vittem azt neki,
