Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1893-11-05 / 45. szám

latoknak egyik oka épen az irányzékoknak kelleténél bonyodalmasabb szerkezetében rejlik, mely még az elöltöltőknél sem volt elég egyszerű.

A kisebb kaliberű hadipuskák tehát, a felsorolt és egyéb itt talán elhallgatható lényeges előnyeik miatt előbb-utóbb nálunk is napirendre fognak kerülni. Az ebbeli elhatározásra akkor nyílik legjobb alkalom, ha a népfölJcelés rendes föl fegyverzése fog szóba kerülni. A jövő századig ezt sem lehet elhalasztani, mert nagyon különös dolog volna, hogy épen a családos adófizetők tömegei vonuljanak ki az elavult Werndl-pus- kával biztos ágyútölteléknek akkor, midőn az Úr Istenen kívül senki sem tudhatja egy nagy háborúnak kiszámíthatatlan eshetőségeivel szemben előre megmondani, hogy melyik népfelkelő remélheti a veszélytelen háttérben teljesíthetni hadiszolgálatát és melyik keveredik másrészt mindjárt az első összecsapások véres tusáiba.

Meg kell még jegyeznünk, hogy korántsem fognak a kisebb kaliberű ismétlő-puskák netalán élénlcebb gyors- tüzre szerkesztetni. Ez nagy hiba volna, miután a gyors- tüz a Mannlicher-féle puskával elérte gyakorlatilag kívánatos tetőpontját, melyet följebb fokozni badarság volna. Jól tudjuk, hogy ez műszakilag még lehetséges, de a hadvezetés szempontjából veszedelmes kísérlet volna, miután már a Mannlicher-puskánál is könnyen kisiklik a katona a tűzharczban tisztje kezéből, úgy hogy már most is alig lehet a tűzfegyelmet fentartani és a könnyen katasztrófákra vezető lőszerpazarlást sikeresen megakadályozni.

Ha az elvakult oktalanság valahol első perczenkint ötvenet is lövő automatikus lövőgépet adna a gyalogkatona kezébe, nyomban állítson is háta mögé biztosan kormányozható léghajókat, melyek lengedezve szállítsák tova a csapat első lőszertartalékát. Nem is férne el még több század-lőszerkocsi a szilárd talajon, hacsak állandó szekérvárak és hasonló védőművek mögé nem kívánjuk bujtatni azt a gyalogságot, melynek főerőhatása köztudomás szerint mindig az erélyesen előretö- rekvő támadásban fog rejleni.

Végre fölemlítjük: hogy kis kaliberű ismétlő-puskákat eddig csak egy-két állam szerzett be hadserege számára. A legtöbb hadsereg még nagyobb kaliberű (többnyire 8 milliméteres) puskákkal van fölfegyverezve s alig képzelhető, hogy ebbeli roppant készleteiken hamarosan túladva, nyomban 5 millimétereseket szerezzenek be.

Bármikor történjék is azonban az uj puskákkal való fölfegyverzés, jól megfontolva és nem elhamarkodva kellene annál eljárni, mert ha tiz-tizenkét hónappal későbben kezdjük is meg az uj puskák gyártását, mint az egyik, vagy másik külföldi államban, sose bántson minket az, hogy a kezdeményezésnek és a haladás élén való lépkedésnek kétes dicsőségétől elestünk, mert valószínűleg kárpótoltatunk ama sokkal nagyobb haszonnal, hogy az idő szerint legtökéletesebb fegyvert adhatunk gyalog harczosaink kezébe.

D. I.

A hollandi szamár rizst eszik.

Zsolnán Braun Mór és Reis Zsigmond mióta megismerkedtek mint bőrkereskedők, nagyon haragusz- nak egymásra, ócsárolják egymás portékáját és mindegyik a saját bőrét dicséri. A vevőket úgy csalogatták, édesgették magukhoz, hogy inkább vesztességre árultak, csakhogy a másiknak haszna ne legyen és bankrótot mielőbb csináljon.

Ebből Holländer Henrik zsolnai czipőgyárosnak volt haszna. Eleinte Braun adta olcsón a legjobb minőségű bőröket, de később Reis túlliczitálta Braunt, tehát ahhoz pártolt. Ez Braunt nagyon bosszantotta és azért elhatározta, hogy vetélytársán kegyetlenül meg fogja magát bosszúlni.

A párbajtól azonban Braun, mióta csak hírét hallotta, mindég irtózott, sőt annyira gyengéd érzelmű, hogy még a holt libát se tudta nézni, mikor a sak- tertől haza hozták, mig ropogós pirosra meg nem sütötték. Neki tehát olyan bosszút kellett kieszelni, amely nem irtózatos, de azért irtózatosan bosszantsa Reist.

Néhány napig ekkor Braun mindig lehorgasztott fővel járt a kávéházba, sőt még a preferánczot is feladta. Az emberek találgatták: mi baja lehet ennek a Braunnak, csak nem lett bankrót? De alig három napra rá Braun mosolygott, nevetett, tréfált, preferánczozott és amit soha sem tett: elszitt két havannát. Most azt kérdezték: mi öröme lehet ennek a Braunnak, hogy meg- reszkirozott ma két havannát és a pinczérnek adott két krajczár borravalót ? Ez valamit jelent!

Tőle nem lehetett megtudni semmit, az a mindenféle börziáner-fogás hiába volt, nem árulta el, hogy nála micsoda housse állott be.

Néhány nap múlva kitudódott, még pedig elég nyilvánosan, mert Braun czégtáblát cserélt. A régi kopottat, melyen egy színtelen bőr ékeskedett, felvitette a padlásra s helyébe egy színes képet tétetett ki. A képen egy szamár volt s ez előtt egy zsák rizs, melyből evett. Az aperszű hatásáért a szamár előtt egy nyúl ült és hegedült, a háttérben disznók legeltek. A kép német felirata, ami ellen kivételesen nem demonstrálunk, ez volt: „Der Holländer Esel frisst Reis.“ Ez magyarul annyit jelent: A hollandi szamár rizst eszik. A hollandi szamár Holländerre, a zsákban lévő riszt (Reis) pedig csak Reis úrra vonatkoztatták a zsolnaiak, akik meg is értették a humorizáló Braun irifámis czélzását és ő elérte czélját, mert Holländer és Reis éktelen haragjukban jelentést tettek az ottani járásbíróságnál becsület sértés czimén, de a járásbíróság a legújabb viczlap szerkesztőjét fölmentette, mert a czimképben sem becsület, sem egyéb sértést nem látott, „miután Hollandiában a szamarakat tényleg rizszseb etetik. “

Braun arcza még jobban kiderült, Reis és Holländer azonban még jobban bosszankodva fanyar mimikával fellebbezést jelentettek be.

A napokban ebben az ügyben a pozsonyi királyi tábla ítélt és ez a képben csakugyan sértést látott és a viczczes kereskedőt honorárium fejében, melyet azonban kivételesen az elmés szerző fizet, elmarasztalta Braun urat harmincz forint pénzbüntetésre és a zsolnáik által sikerültnek dicsért képtalány azonnali bevonására ítélte.

Most már Holländer és Reis nevetett, Braunra, de ez félválról csak annyit mondott feléjük: Bagatell, ennyit mindig megér egy jó tréfa!

Városi es vidéki hírek.

Argenti Döme temetése.

Múlt vasárnap ment végbe Argenti Döme dr. a világhírű homoeopatha orvos temetése. A temetésre egész Vácz rangkülönbség nélkül jelent meg. A Szentháromság-teret a legkisebb sarokig megtöltötte az emberáradat. A halottas ház kicsiny udvarára csak a papok fértek be és a boldogult közeli ismerősei, a váczi orvosok teljes számban, a Budapestről érkezett Homoe- opatha-orvos-egyesület tagjai: Gutmann, Bakodi, Grün- wald és Szontágh Ábris orvosok, kik egykori elnökük koporsójára babér-koszorút helyeztek, fehér selyem- szallaggal. E mellett volt a váczi orvosok koszorúja. A város képviseletében megjelentek Gajáry Géza polgármester, Freysinger Lajos dr. kir. közjegyző, kik a város közönsége nevében tettek díszes pálma-koszorút a koporsóra, melyhez legközelebb állottak Pauer Imre dr., egyetemi tanár, Pauer Béla dr., honvédezred-orvos, Pauer István tart. huszár-hadnagy, továbbá Findura Imre statisztikai tisztviselő, Argenti dr. régi házi barátja. Végül nagyszámú előkelő hölgyközönség is résztvett a temetésen. Az egyházi szertartást Motesiczky János kanonok-plébános végezte nagy segédlettel.

= A váczi csodadoktor. A fővárosi sajtó, mely most főleg a politikával van elfoglalva, meglehetősen nagy teret szentelt Argenti Döme dr., a hires homoeopatha orvos életrajzának s a vele megesett epizódok leírására. S azt a „Magyar Hírlap“ tárczában közli is „A váczi csodadoktor“ czim alatt megemlékezik Argentiről. Átvettük mi is a nevezett laptól és a tárcza rovatunkban közöljük, mert tudjuk, hogy az olvasóinkat érdekelni fogja.

= Váczi küldöttség a pénzügyminiszternél. Gajáry Géza polgármester vezetése alatt múlt kedden egy küldöttség ment Wekerle Sándor pénzügyminiszterhez kihallgatásra, hogy a miniszter a pénzügyigazgatóság által felmondott regálét ismét a városnak adja. Wekerle szívesen fogadta a küldöttséget s megígérte, hogy a regáléjogot ismét a város fogja kapni, a mely mint eddig is, úgy ezután is a tiszta hasznot a város szépítésére fogja felhasználni. A küldöttség erre Hegedűs Sándor orsz. képviselőhöz ment s köszönetét fejezte ki fáradozásáért, melyet tanúsított a város iránt a regáléügyben.

= A dunai kőfalat kiépitik. A dunagőzha- józási-társaság Váczon más kikötőt keres és ezért két igazgatósági tagját kiküldötte, hogy a város intézőivel érintkezésbe lépjenek. A tanácskozáson, mely körülbelül három óráig tartott, határozták el, hogy a város a dunai rakpart felső részétől kezdve a fegyintézetig átengedi, ha a társaság azt kiépítteti. A gőzhajózási-tár- saság kiküldött tagjai, kik Váczot az egyik legnagyobb forgalmú városnak tartják, helybenhagyták a város kívánságát s a mintegy 150 méter hosszúságú teret lépcsőzetes kőfallal látják el, a mely körülbelül jövő tavaszra el is készülne. Az építkezés körülbelül húsz ezer forintjába kerül a társaságnak s ezzel a város oly nagyszerű dunai korzót fog nyerni, melynek párja nem akad Budapesttől Bécsig egy városban sem.

= Halálozás. A városi tanitókar egyik szorgalmas tagja halt meg múlt hó 31-én. Udvardi Mihály nyug. tanító és volt városi képviselő ez, a kinek hosszantartó betegségéről Váczon mindenki csak sajnálattal értesült. Életerős férfit döntött sírba a halál, hiszen még csak 43 éves volt. Haláláról következő jelentést vettük : Özv. Udvardi Mihályné, szül. Bezdek Teréz, úgy a maga, mint hálás gyermekei: Teréz, Mihály, János, Agnes, Erzsi, Ilon és Sándor; testvérei: özv. Szvoboda Józsefné, szül. Vazitsek Teréz és Vazitsek Károly, csertesi bányaorvos, valamint számos rokona, kartársa es barátja nevében vérző szívvel s fájdalom- sújtott kebellel jelenti felejthetetlen férjének, a jó apának, igaz testvérnek, őszinte kartárs- és barátnak : Udvardi Mihály római katholikus nyugalmazott tanítónak és városi képviselőnek, október hó 31-én délután 6 órakor, életének 43-ik s boldog házasságának 1 21-ik évében, a haldoklók szentségeinek ajtatos felvétele után, keresztényi türelemmel viselt betegsége és végkimerülése következtében történt gyászos elhunyták A megboldogult hült tetemei november hó 2-án délután 4 órakor fognak a Nagy-sörház utczai lakásából a gyászertartá.s végeztével az alvárosi sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szt. mise áldozat a csendesen elhunyt lelki üdvéért folyó hó 3-án reggeli 7 és fél órakor fog a sz. Ferencz-rendiek templomában a Mindenhatónak bemutattatni. Váczon 1893. november 1-én. Áldás béke lengjen felejthetetlen porai felett Az örök világosság fényeskedjék neki ! Temetése e hó 2-án nagy részvétet nyilvánító közönség jelenlétében ment végbe, melyen a tanító kar tanulóikkal megjelentek. A tanítók koszorút helyeztek elhunyt kartársuk koporsójára.

= Udvardi Mihály tanitó temetése. Halottak napján d. u. 4 órakor temették Udvardi Mihály római kath. tanítót, ki 23 évig volt a város szolgálatában, mely idő alatt kitartó szorgalommal, lankadatlan ügybuzgalommal működött a népnevelés rögös pályáján ; csak az utolsó évben volt észrevehető rajta elme gyöngesége, mely rohamosan végzett ez erőteljes férfi alakkal. Bajának igazi okát senki sem tudta, sokan a túlterhelt munkásságnak tulajdonították bekövetkezett

gyöngeségét, mert tény az, hogy úgy az iskolai életben, mint a társadalomban kiváló tevékenységet fejtett ki. Mint iskolaszéki jegyző, a vácz- s vidéki néptanítók egyesületének elnöke, az egyesült kaszinó-kör pénztarosa, az ipariskoláknál kezdettől fogva működő tanitó, mint városi képviselő, — ki határozott és nyílt fellépésével és természetes észjárásával hallgatóinak figyelmét mindenkor lekötette, — a tűzoltó-egylet, a lőház, az ipartársulat és több egyesület választmányi tagja mindenkor híven eljárt kötelességének teljesítésében és a reá bízott teendőket hajszálig pontosan teljesítette. Talán ez a túlfeszített lelkiismeretesség erőltette jobban idegeit, mely egész lényére végzetessé vált. Gyászosak voltak életének utolsó napjai, valamint halála és gyászos a nap is, melyen temették. Temetésén előkelő és nagy közönség volt jelen, képviselve vala a város, a klérus, az egyesült kaszinó-kör, a kegyesrendiek tanári kara, a tanitó-testület, az összes növendékséggel, a lőház, a tűzoltó-egylet, az ipartársulat stb. Különösen igen sok nő adta meg neki a végtisztességet, kik benne egykori lelkes tanítójukat gyászolták. A korán elhunyt és közbecsülésben álló számos tagú család fejének ravatalára koszorúkat helyeztek a következő feliratokkal: „A jó férjnek és szerető apának, hű neje és hálás gyermekei“ ; „A váczi római kath. iskolaszék, Udvardi Mihály nyugalmazott, tanítónak“ ; „A váczi római kath. tanitó-testület, felejthetetlen kartársának“ ; „Szeretett Miskánknak, Bezdek család“ ; „Szeretett sógornak, Rózsa és József“; „Miskának, Veronka“; „Szeretett sógornak, Gyula és Mariska“. Ezen kívül a ravatalra a rokonság részéről számos felirat nélküli koszorú helyeztetett.

= Kinevezés. Kántor Mihály a G-ilc honvéd- huszárezredbeli törzs-őrmester számve vő-hadnagygyá lett kinevezve.

= Gyászünnepély. Mint minden évben, úgy most is kivonult zászlójával a kath. Legényegylet hon- védeink sírjához halottak estéjén, kivilágította és fel- koszorúzta azt, gyászdalokat énekelt, melyek közben Kmegy Lajos e. t. meghatottan szavalta el az Apot- heosist. Az ünnepélyt Rorubszky József alelnök hazafias gyászbeszéde és imája zárta be.

— A vasúti műhelyek Váczon. X budapesti nyugati pályaudvar folytonos kiszélesítése folytán az ott levő műhelyeket és a fütőházat eltávolítják. Az igazgatóság most keres helyet ezeknek s mint értesülünk, a fütőházat Rákospalotára helyezik át, hogy a gépek és a szerkocsik közelben legyenek, a géplakatosműhelyeknek pedig Váczot tartják a legalkalmasabb helynek. Szóba került ez a múlt vasárnapi városi közgyűlésen is és a polgármester tudatta a képviselőkkel, hogy maga fog az ügy után járni. Valóban Gajáry Géza sokat tenne azzal a városnak, ha sikerülne neki megnyerni az igazgatóságot, másrészt pedig az amúgy is szegény város forgalmát az itt lakó körülbelül kétezer munkás nagyban megnövelné.

— A világítás. Legtöbb vidéki újság, hogyha valamire való érdemes hírrel nem rendelkezik, előrántja az utczák világításának ügyét és ir a „tarthatatlan ázsiai állapotokról.“ Mi most nem ezért Írunk róla, hanem azért, mert Gajáry polgármester szóba hozta, hogy a múlt hét egyik napján az éjjeli vonattal haza jővén az utczák fényesen ki voltak világítva, daczára annak, hogy a holdvilág még fényesebben sütött. Interpellálta ezért a világítási ügy előadóját: Emerich Lajos kapitányt, ki hivatkozott egy tanácsvégzésre, mely kimondja, hogy akár világit a hold, akár nem, tartozik a bérlő világítani az utczákat. Hát egész tisztelettel kérjük a polgármester urat, vájjon azon nem botránykozott-e meg, mikor esetleg talán ismét a fővárosból jövet, a hold nem világított és a sötétségben kellett haza botorkáznia? Mert nálunk ez úgy van, hogyha egy kis tánczmulatságot tartanak Kis-Váczon, a mi lámpagyújtogatóink feleslegesnek tartják a lám- pákgyujtását, de azért 15 napi világításnak nevezett szürkületért a járandó 500 forintokat rendesen kiutalják a bérlőnek. — Hanem ebben a dologban határozták azt is, hogy a bérlővel megkötik a szerződést három évre, de ha esetleg ez idő alatt a villamvilági- tást behoznák, három hónappal előbb a város felmondhat. Hát már erről is beszélhetünk a 15 ezer lakossal biró Váczon??!

= A rendőrség üzelmei. Gyalázat, skandalum! Ezen a hangon kell kezdenünk azt a tolira való szen- zacziós dolgot, ami a rendőrségről kitudódott. Mindenesetre úgy kell kezdenünk, mert a többi frissen pattogatott újdonság, mind igy kezdődött s hamarosan el se olvasnák, ha másképpen csinálnók a díszes bevezetést. És vájjon nem gyalázat, skandalum olyasmiket elkövetni, mint a milyenekre rábukkantunk? Éz a tisztelt rendőrség már nem csak marhapaszszusokat fabrikál, hanem még pártfogásába is vesz ismeretlen jött- ment egyéneket. Űzi pedig ezt a dolgot az igen tisztelt biztos úr. Mint valami ártatlan képű szamaritánus baktat a jólelkü emberekhez és gyújt könyöradományo- kat szerencsétlen embertársainknak, hogy éhen ne vesz- szenek, kér nekik ruhát, hogy meg ne fagyjanak. Biztos úr, ha ezt az ön dédapja gyakorolta, akkor mégis dicsérték érte: de ez ma már kiment a divatból. — De tegyük félre a tréfát. 'Ami reporterünk egy titkos szövetkezet nyomára jött, mert titkolják az egészet, mint a bankóhamisitók. A napokban egy szívbeteg cselédleány esett össze. Fabriczy biztos megjelent a helyszínén s mikor látta a rongyokban fetrengő szerencsétlen beteget, onnan elszállittatta a városházához. Ő nemsokára kijött, elment Ottó József kereskedőhöz és nagyot lélegzve rákezdé : Már megint csak magukhoz jöttem. Ismét akadt egy szerencsétlen. Jól tudják, hogy a város ilyesmire nem adhat, ott nincs hozzá alap, adjanak valami régi rongyokat annak a koldusleánynak. Máshol majd egy pár krajczárt kérek, hogy elszállíthassuk a hazájába Komáromba. Ottóné^ a szegény számára egészen jó ruhát adott, sőt pénzt is, ugyanazt Meiszner Rudolf és Intzédy is. Megtudtuk