Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1893-01-08 / 2. szám

dr. Freysinger Lajos a város díszpolgára, Reiser Béla, dr. Gsányi János és még vagy hatvan notabilitása és képviselője a városnak megjelent.

Az ünnepi beszédet dr. Freysinger Lajos tartotta, melyet szószerint van szerencsénk közölni:

Nagyméltóságú Püspök Úr,

Kegyelmes Jőp ásztorunk!

Vácz város közönsége nevében jöttünk ide az újév reggelén, hogy átadjuk küldőink üdvözletét és szerencse- kivánatait, és tolmácsoljuk mély hálánk érzetét, melylyel nagylelkű adománya valamennyink szivét eltöltötte.

Rég, igen rég volt, hogy Vácz város közönsége ily fenkölt örömérzettel ülhette meg a szent ünnepeket, melyekkel az egyház bölcs rendelése szerint, záródik a régi esztendő fáradsága s kezdődik az újnak küzdelmes reménysége. Vissza kell mennünk a rég múltakba, midőn a nagy Báthory Miklós a két Althann s a mindannyinál nagyobb bíboros érsek, Migazzi gróf ült Vácz egyházfejedelmi székén, — hogy a mi magasztos örömünkhöz fogható érzelem gyúlhatott városunk lakosságának kebelén. És örökre elmúltnak tetszett már az a boldog idő, midőn ezek a nagynevű fűpásztorok, kik uj fényt árasztottak egyházmegyéjükre, egyúttal fejedelmi áldozatokkal segítették Vácz haladását és jólétét.

Nevüket ma is ihletve áldjuk mi késő ivadékok s szentelt hagyományul száll firól fira jótékony munkáik emlékezete!

De ma ugyanaz a magasztos érzelem, mely velünk e dicső elődök halóporát megáldatja, vezeti Nagyméltóságod színe elé hálánkat. Es ebben az ünnepélyes órában, az idők végtelenének osztó határvonalán szemünk előtt megeleveníti a múlt, jelen és jövendő!

Eszünkbe jut a küzdelmes múlt, mely arra tanít, hogy városunk mindég híven megosztozott fényben és gyászban püspöksége sorsával. A történetnek ugyanarra a lapjára, melyre e legmagyarabb egyházmegye legszebb napjai irvák, — van feljegyezve Vácz virágzásának emlékezete. A megye nagy főpásztorai jótevői voltak egyszersmind városunknak is!

Élőnkbe áll a jelen s szemünkbe ötlik, hogy városunk újabb haladásának kezdete összevág azzal az emlékezetes idővel, melyben az isteni gondviselés Nagyméltóságodat városunk ősi püspöki székére vezérelte. És a múlt tanúsága záloga a jövő reményeinek. Mert a múlt megtanított arra, hogy Vácz minden nagy főpapja, lelkes pártfogója volt városunk haladásának s igy az az idő, melyet Nagyméltóságod bölcs kormányzásának megszabott az isteni gondviselés, boldog és verőfényes kora lészen városunk fejlődésének!

De meg van az összekötő kapocs Nagyméltóságod munkája és városunk újabban megindult fejlődése között másként is. A munka, melyet végeztünk, sokban hasonlatos volt.

Nagyméltóságod kormányzói bölcseségét és erős kezét is nehéz viszonyok tették próbára. A munka, a szorgalom és az önmegtagadó takarékosság valának az erények, melyekkel a diadalt kiküzdötte, hogy híven gyümölcsöztesse a rábízott talentumokat s szive szerint, fejedelmi ajándékokkal áldozhasson az egyház és az emberbaráti szeretet oltárán!

Mi is romok közt, a pusztulás romjai közt kezdtük el szerény munkákat, mi is csak serény dolgosság- gal, önmegtagadással és takarékossággal vittük a sü- lyedés fertőjéből a haladás útjára városunkat. De a megkezdett munkában mint diadalmi zászló lebeg előttünk Nagyméltóságod példája, mely megtanít arra, hogy nem ingyen, hanem csak becsületes munkával s a ránk bízott talentumok gondos sáfár-ágával nyerjük el a siker pálmáját, mert az irás szerint a számadás napján „a kinek vagyon adatik, annak és még jobban

— Igaza van Uravek néne, de csak én is kitartok a meddig lehet.

— Ugyan minek töri magát lelkem, mikor az ilyen helyre leánynak mindig akad szerencséje, csupán a karját kell utána kinyújtania.

— Ne is beszéljen róla, sóhajtott Juczi.

— Hogy ne beszéljek! no no hugám, ne tetesse magát! Vén róka vagyok én már, végig tanultam én az asszonyok iskoláját. Tudja-e, hogy a reggel, a mint hazulról jövök, hát látom ám, hogy a maguk háza előtt mint illeg-billeg, ólálkodik egy hetyke legény. Került- fordult már megpillantott s szóba állott velem s gondolja csak, magáról kezdett egyet-mást kérdezni. Mondok neki, nem vagyok én bejelentő hivatal, menjen oda, ha akar valamit tudni.

Az öregasszony ravaszul mosolygott s fürkészve tekintett a leányra, de az csak ámult. mint aki valamit. nem ért.

— Nos, mit szól hozzá? Ugy-e megfogtuk a madarat !

Ha Juczinak galamb szive volt is, mégis haragra lobbant a csipkelődésre.

— Mit mondanék?! azt, hogy nagyon jól tette, ha elutasította! miattam senki se állitgassa meg az ut- czán az embereket.

— Úgy ám! de nem szabadulhattam tőle olyan könnyű szerivel, meg kellett mutatnom, merre járjon, ha magukhoz akar találni, ügy vettem ki, hogy a Jánossal, — tudja, a kiről a múltkor beszélt nekem — ismeretségben van . ..

— Ismeri?! — vágott közbe élénken Juczi, hát mondott-e róla valami hirt ?

— Jaj de kiváncsi a lelkem! Tudom is én már mit mondott; azt beszélte, hogy . . .- Hogy? kapott a szóba még élénkebben Juczi.- No liü., már mindenképen tudni akarja, izé... hogy a’ bizony már mégis . . . házasodott.

Juczi nem volt finom dáma a ki hasonló hírek hallatára elájul, hanem azért kosarát a virágokkal kiejtette kezéből s fehérebb lett arcza, mint valaha.

bővelkedik, de a kinek nincsen, a mije vagyon Is elvétetik tőle.“

Ebben a munkában lehet, hogy sokan félreértenek, kevesen méltányolnak, a legtöbben pedig tán meg is rágalmaznak bennünket, de biztos vértünk a nyugodt lelkiismeret, a híven végzett kötelesség önérzete, melyről lepattan a világ salakja, le a gúny és rágalom sértegető nyila és az önzés minden fondorkodása, a minthogy megvagyon Írva „a derék nem fél az idők mohától, a koporsóból is kitör és eget kér!“

De Nagyméltóságod mély bölcsesége és emberszerető szive méltányolta szerény törekvésünket, legjobban pedig akkor, midőn belátta, hogy bár menynyit kezdjünk és fáradozzunk is, szegények vagyunk arra, hogy városunk anyagi haladása mellett még emberbaráti czélokra is áldozhassunk. Belátta, hogy mi magunk is szükséget látók, nem tudjuk felszántani árváink könnyeit s nagyszerű adományával ebben segített meg bennünket épp ama szent estén, midőn születését ünnepelni készültünk a Megváltónak, ki igy szólt: „bizony mondom néktek a mit cselekedtek egy- gyel az én kicsiny atyámfiái közül, én magammal cse- lekszitek azt.“

Mi csak szót, — mely annál gyengébb, minél mélyebbről jő a szív fenekéről, — puszta köszönő szót adhatunk érte, méltó jutalmát csak az Isten fogja megadni, mert meg vagyon írva: „Kölcsön ád az Úrnak, aki kegyelmesen ád a szegénynek és az ő jótéteményét megfizeti neki.“

De azért itt a földön is meg lesz méltó jutalma. Mert nincs olyan drága kő, mely szebben ragyogna az árvák hála könnyénél s azoknak az árváknak hálakönnyei, kik áldani fogják azt az alapítást, melyet mi csak megköszönni tudunk, —- mind megannyi igaz gyöngy fog ragyogni jótettei koronáján. És ha családot alapítani nem adta meg az isteni gondviselés, mely földi ara helyett az egyházat adta égi arául, — lesz egy családja, mely soha meg nem fogy az egymást követő nemzedékek végtelenében, kiket az Ínségtől és bűntől vált meg nemes szivének a síron túl is élő szerété te.

Ha pedig majd az emberi kor véghatárán a bibliabeli Simeonnal felfohászkodik: „Uram bocsásd el a te szolgádat,“ — s alkotásai sorára még egyszer visszatekint, már e földön megvigasztalhatja a tudat, hogy „non omnis moriar“ — nem egészen halok meg, mert a késő ivadékok is áldani fogják azokat az ajándékokat, melyeket önmegtagadása árán hagyott az utódoknak, hogy bennök tovább [éljen és munkáljon előrelátó gondossága túl síron és enyészetén. Mert a mint a költő mondja:

Nem hal meg az ki milliókra költi Dús élte kincsét ámbár napja múl,

Hanem lerázván, a mi benne földi Egy éltető eszmévé finomúl;

Mely fenmarad s nőttön-nő tiszta fénye A mint időben, térben távozik.

Hozzátekint fel az utód erénye :

Óhajt. remél, hisz és imádkozik.

De ne az elmúlás képe szomoritson most, midőn boldog hála érzetében vernek össze sziveink és midőn azt, a mit a költő az utódok hűségéről zengett, örömteli jelenné varázsolja szeretetünk és lelkesedésünk. Mi is mint követendő példára tekintünk fel munkás erényeire s büszke tudattal követjük pályáját, melynek értékét a hamis fény után kapkodok nagy tömege becsülni gyarló, de mi érezzük és látjuk dicsőségét s tudjuk, hogy a végén fel fog ragyogni rá az igazság koronája. Es mi is imádkozunk. Felfohászkodunk lelkesedő szivünk szárnyán az egek urához, hogy halaszsza minél későbbre megválásunkat, addig pedig kérjük Nagyméltóságodat, hogy úgy tartson meg szive jóságos szeretetében, a mint méltók leszünk reá s követni tud— Ugy-e galambom, mondtam én azt, hogy nem kell a Jánosban bizakodni, folytatta az öreg asszony. Hanem sebaj, ne búsuljon miatta; itt vagyok én, majd rendbe hozzuk a dolgot!

Beszélt még többet is, sokat is, de Juczi már nem hallotta — szerencséjére. Keringett vele a világ s a torkát valami úgy szorította —- sirt volna nagyon.

Maga se tudta, hogyan ért haza. Addig tartogatta vissza könyeit, a mint lehetett. Az utczán összecsődülnének az emberek, még bajba kerülne, pedig van már belőle elég. Alig bírt felmenni a lépcsőkön, az ajtót eltévesztette. Hogy nevették őt a szomszédok . . . Hadd nevessenek, nem sokáig . . . Végre rátalált az igazira, akkor kezdett eszmélni. Mit szóljon anyjának? Hol a virágok, hol a pénz? Nem volna-e jó innen leugrani oda le a mélységbe ezzel mindennek vége szakadna . . .

Belül beszélgettek. Ugyan ki lehet az ? hiszen édes anyja mindig egyedül van otthon. De hallja! . . . Mi’ hang ez ?

Juczi remegni kezdett, mint a nyárfalevél, hirtelen gondolat czikázott agyán keresztül. Nem állhatta tovább, kitárta az ajtót.

Nem csalódott, jól hallotta; a János volt odabenn.

Annak a viharzó szivnek olyan jól esett megpihenni a János nyugodt keblén.

A nap valahogyan keresztül tört az ónszinű felhőkön, betekintett a kis szobába s irigyen szemlélte a nagy boldogságot.

Mikor a János szóhoz jutott, elmondta, hogy már reggel megérkezett, sokat keresgélt, inig végre egy öreg asszony igazította útba.

Juczi szólni akart, de aztán abban hagyta. Az az asszony igazat is beszélt, nem is.

Hej, ha a János egy pár napig késett volnamég! . . .

juk lelkes példáját. Fohászkodunk továbbá, hogy legyen áldás azon a hajlékon, melynek alapítását megköszönni jövénk, hogy a kiket a nyomorúság pitvarából majd oda bevezet a szeretet, mind lelki kincsekkel dúsan lépjenek ki belőle magyar hazánk erkölcsi és anyagi^tő- kéjének gazdagítására.

De mindenekfölött fohászkodunk azért, az Isten tartsa meg még számlálatlan éveken át Nagyméltóságod jótékony életét az egyház, a haza és városunk javára és dicsőségére.

Az Isten óvja és éltesse!

A jeles szónoki mű látszólag kellemesen érintette a püspököt, ki azonban szintén ép oly tartalmas, érzelmekben gazdag beszéddel felelt, melyet nem egyszer szakított félbe a tisztelgők éljenzése.

Megható részletei voltak a valóban „főpapi“ beszédnek. így nevezetesen az a rész, hol jóindulatáról biztosítva a várost, arra hivatkozók, hogy sokan vagyunk, kik a hazától bő áldásban részesülünk; én egyebet sem tettem, — mondá, — minthogy ami áldásban részesülök, azt az egyház és haza oltárára vissza helyezem.

Végül Isten áldását kívánva a jelenvoltaknak a városnak, érzékenyen búcsúzott el tisztelgőitől.

Vácz rend. tan. város ügyforgalmi kimutatása.

Az 1892. évi október, november és deczember hónapjairól. I. Közigazgatási ügyek: 1. 1892. évi szeptember hó 30-án elintézetlenül maradt 180 ügydarab, 2. 1892. évi október 1-től ugyan ezen év deczember 31-ig érkezett 2907, 3. Az 1892. év IV. negyedében előidézendő volt összesen 3087, 4. 1892. év deczember 31-én folyamatban maradt 34, 5. 1892. év deczember 31-éig elintéztetett 3000, 6. 1892. év deczember 31-én elintézetlenül maradt 53. — II. Árva- és gyámhatósági ügyek: 1. 1892. évi szeptember hó 30-án elintézetlenül maradt 71 ügydarab, 2. 1892. évi október hó 1-től ugyanezen év deczember 31-ig érkezett 197, 3. Az 1892. év IV. negyedében elintézendő volt összesen 268, 4. 1892. év deczember 31-én folyamatban maradt 9, 5. 1892. év deczember 31-ig elintéztetett 257, 6. 1892. év deczember 31-én elintézetlenül maradt 2. — Bend- öri ügyek: 1. 1892. évi szeptember hó 30-án elintézetlenül maradt 17 ügydarab, 2. 1892. év október 1-től ugyan ezen év deczember 31-ig érkezett 394, 3. Az 1892. év IV. negyedében elintézendő volt összesen 411,

4. 1892. év deczember 31-én folyamatban maradt 14,

5. 1892. év deczember 31-éig elintéztett 588, 6. 1892. év deczember 31-én elintézetlenül maradt 9. — IV. Közigazgatási, árva, gyámhatósági és rendőri ügyek ösz- szesitése: 1. 1892. évi szeptember hó 30-án elintézetlenül maradt 268 ügydarab, 2. 1892. évi október 1-től ugyanezen év deczember 31-ig érkezett 3498, 3. Az 1892. év IV. negyedében elintézendő volt összesen 3766,

4. 1892. év deczember 31-én folyamatban maradt 57,

5. 1892. év deczember 31-én elintéztetett 3645, 6. 1892. év deczember 31-én elintézetlenül maradt 64.

Vácz rend. tan. város tisztviselőinek közigazgatási kimutatása ugyanazon időről:

1. Gajáry Géza polgármesternek elintézendő volt 267 ügydarab, elintézett 262, folyamatban van 5, hátralék —.

2. Enterich Lajos rendőrkapitánynak elintézendő volt 443 ügydarab, elintézett 427, folyamatban van —, hátrálék 16.

3. Korpás Márton I. tanácsosnak elintézendő volt 700 ügydarab, elintézett 661, folyamatban van 17, hátralék 22.

4. Dr. Franyó István II. tanácsosnak elintézendő volt 170 ügydarab, elintézett 162, folyamatban van 11, hátralék 1.

5. Dr. Zechmeister János főjegyzőnek elintézendő volt 464 ügydarab, elintézett 452, folyamatban van 11, háralék 1.

6. Fóti Gyula számvevő jegyzőnek elintézendő volt 487 ügydarab, elintézett 487, hátralék —.

7. Tanács Géza aljegyzőnek elintézendő volt 556 ügydarab, elintézett 549, hátralék 7.

Árva- és gyámhatósági ügyek: Dr. Franyó István II. tanácsosnak elintézendő volt 268 ügydarab, elintézett 257, folyamatban van 9, hátralék 2.

Dr. Zechmeister János városi főjegyző a fentebb kitüntetett közigazgatási ügyeken kívül elintézett 270 községi bíráskodási ügyet is.

Rendőri ügyek: Emerich Lajos rendőrkapitánynak elintézendő volt 411 ügydarab, elintézett 388, folyamatban van 14, hátralék 9.

Városi és vidéki hírek.

= Nőegyletünk kisdedóvója karácsonyfájára az idén is 100 darab süteményt ajándékozott Blázsovits János ezukrász, mely jótékonyságáért nyilvános köszönetét mond az egyesület.

= Jótékonyság. A váczi jótékony nőegylet részére özv. gróf Károlyi Istvánná Fóthról 55 írt adományt juttatott, melyért fogadja a nemes grófnő a nyilvánosság előtt is az egylet köszönetét.

— Egyházmegyei iiirek. Vozárik Antal tó- almási plébános a zsámboki kerület jegyzőjévé, — Drá- vetzky Adolf mácsai káplánná neveztetett ki.

— Kinevezés. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter Keresztúry Ferencz itteni posta- és távirda- hivatali gyakornokot kir. posta- és távirótisztté, Dóbay László távirdai vonalőrt pedig kir. posta és távirda altisztté nevezte ki.

— Előléptetés. Fóliák Sámuel, a helybeli kir. jbiróság büntető osztályához beosztott segélydijas jog- gyakornok a szegszárdi törvényszék területén levő ta- másii kir. járásbírósághoz aljegyzővé neveztetett ki.

= Uj orvosunk. Dr. Vadas József gyakorlóorvos, lakik és rendel: Középvárosi-Főút 13-ik szám alatt (Gsekó Fái házában, a „Pannónia“ fogadó közvetlen szomszédságában).