Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-04-16 / 16. szám
XV. évfolyam. 16. szám. Vácz, 1893. április 16. KLÓFIZKTÉSI Alti: negyed évre 1 frt 50 kr. Egyes szám ára: ÍO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: 6lasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). HIRDETÉSEK: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Ni y i I t-t ér: sora.........................................................30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Segíts! (A betegsegélyezésre vonatkozólag). Van a magyarnak egy jeles közmondása: Segíts magadon és az Isten is megsegít! És valóban ez a világra szóló magyar példabeszéd követése tette nagygyá itt is, ott is a népet, a nemzeteket. Ne várjunk mindent a kormánytól, a megye- és városházától! Tegyünk és cselekedjünk! A politikai nézetek és viták még csak okoskodások, a szónoklat még nem döntött csatát, de igenis a harczra képes férfikar alkotott nemzetet, teremtett szabadságot és adott hazát! A hősök legendája nem a szóvirág, hanem a tett és a tettek hatalma a bátorság! Ha Krisztust akarjuk követni, akkor tegyük meg azt, mit ő cselekedett: mikor van erőnk tettekre és bátorságunk, akkor segítsünk azokon, kik mellettünk elestek és a porban vonszolják ¥ tagjaikat. Ez az élet nehéz problémájának a megfejtése, ezt gyakorolták a bősök, a szentek, mikor ketté vágva köpenyüket, odaadták felét a szűkölködőnek, hogy ne fázzék. Elhangzottak a kincsek országáról szóló mesék : az emberiség kiábrándult s látja a valót, a rideg, a nyomorúságos valót, nem remél többé a háborúktól boldog s gazdag jövőt, mert tudja, hogy mindannyian egy tehetetlen csillagzatnak porban kúszó férgei vagyunk, telve nyomorúsággal, tévelygéssel, bajjal, kínlódással, úgy hogy nincs többé okunk Tartarus kínjait az alvilágban keresnünk. Azért félre a gyHókkal és kötözzük egymás sebeit! Segítsünk embertársainkon olt, a hol lehet, a hol képességünk, iparkodásunk és a legtisztább imádság: a jóakarat ajtót nyit. így, A „Yáczi Közlöny“ tárczája. Régi pesti történetek. A jó barátok. Az 1830-iki év tavaszán egy víg, nők és férfiakból álló társaság rándult ki a budai hegyek közé. A kiránduló csapatnak különösen két férfi tagja volt kifogyhatatlan az adomázásben és a jó kedvben. Az egyik szép, erőteljes férfiú volt, a ki csak nemrég érkezett haza Olaszországból, hol festészeti tanulmányait végezte be. Gazdag, előkelő család sarja lévén, mindig rendezett viszonyok közt élt. A másik orvos volt, s jóval öregebb. De sem ez, sem az orvos szegénysége nem akadályozta meg őket abban, hogy a legjobb barátok legyenek. A nemes gondolkozásu művész a tudóst, a jó barátot tisztelte és szerette az orvosban. Talán ép ezért volt olyan szoros a barátság! Midőn a társaság egy kitűnő reggeli után különböző irányban elszéledt, a két barát még itt sem vált . el egymástól, hanem karöltve távozott. A nap már nyugodni készült, midőn a kirándulók gyülekeztek, csak a festő és az orvos hiányoztak még. A társaság aggódni kezdett. Végre az orvos is megjelent, azonban — egyedül. Az orvos igen csodálkozott, midőn szeretett barátja hiányát észrevette. Többen felkeresésére indultak, s bár az orvos ki- fáradhatlan volt a kutatásban, a dolgot csakhamar abba kellett hagyni, mert már a nap is leszállt, s arra késztette a társaságot, hogy a hiányzó tagnélkül hagyják oda a végzetessé vált kiránduló helyet, I Az ifjú festő rejtélyes eltűnése sokáig beszéd tárgya volt a fővárosban. Eleinte azt hitték, hogy hirtelen elutazott, talán a szeretet és könyörület hegeszteni fogja a sebeket és ez a szűkölködőnek nem szégyenletes alamizsna leend, hanem a szeretetnek tiszta adománya, melylyel adósak vagyunk. Ne várjuk szájtátva, hogy a politikai eszmék a világ, az emberiség sorsán fordítsanak, lendítsenek, a sok okoskodásnál százszor szebben beszél a tett, ahhoz pedig ne lesse senki mástól a kezdeményezést, hanem vegye kezébe hivatása eszközét és munkálkodjék az élet kertjében, az úr szőlőjében, mely mindnyájunknak megnyitlatott. Nem oly régen múltak azok az idők, (hiszen mily csekélység az évszázadok száma a mindenségben!) midőn a csaták iszonyai rab- lánczra verték a népeket és az éhnyomor ölte őket, az egyes irgalmától függött a jelen, a jövő, az élet, a halál, a segítség. — A könyörület a sors szeszélye, a csodák csodája volt. Ma már közelebb jöttünk egymáshoz: az emberiség akaratához szabadságot vívott ki. Ez a szabadakarat legyen kisérő világunk, mécsünk, mely a nyomor fiához vezérel, hogy fölemelve őt a sárból, rajta segítsünk! Ez életünknek legszentebb és legnemesebb feladata. Nem kell ehhez a tömeg helyeslése, nem politikai tényező ez, hanem emberi kötelesség, mely életre buzdít, bátorít és lelkiismeretet megnyugtat: a segítség, melylyel embertársaink sorsán enyhítünk. Ennek a feladatnak egy uj alkotása, a felebaráti szeretetnek egy uj intézménye a betegsegélyzö egyesület, melynek czélja oly dicső, hogy ahhoz szavak sallangja fölösleges. Ne kérdjük, mi vagyunk-e betegek? Lehet anyánk, atyánk, gyermekünk vagy bárki embertársunk, hisz mindannyin segíteni legnemesebb feladatunk ! még az nap este. Ez többször megtörtént, azonban a festő szolgája azt mondta, hogy haza sem tért, s napról napra aggódva várta a gazdáját. Az orvos azt mondta, hogy ő és társa mindig együtt voltak. Mig ő növényeket gyűjtött, barátja egy vázlatot készített el a gyönyörű vidékről. Ő, (az orvos) nagyon is messzire talált menni, mert midőn egy csomó növénnyel vissza tért, a festőt már nem találta ott. Nyugodtan távozott tehát mert azt hitte, hogy az már előbb elhagyta a völgyet. A budai hegyek közti kutatások eredménytelenül maradtak. Az orvos még most sem nyugodott. Az eltűnt festőt bel és külföldi lapokban köröztette, s nagy jutalmat Ígért annak, a ki csak egy csekély, nyomra vezető felvilágosítást is képes adni. E közben múltak az évek, változtak az emberek, s a budai hegyek eseményét benőtte a fű Ekkor az orvos Cincinnatiból meglepő hirt kapott. Azt irta egy Valentin Tepper nevű ismeretlen, hogy ő felette fontos adatok birtokában van, ama eltűnt személyt illetőleg. Az orvos reszkető kézzel olvasta a lapot. Mi ez ? . . . üzenet a — másvilágról ?! Aztán hirtelen a fejéhez kapott. Szélhűdés érte. Midőn magához tért, a vizsgáló bírót kérette magához. Beszélni akart, de nem tudott, csak jelekkel mutatta hogy irónt és papirost adjanak neki. „Tudom, hogy meghalok, irta a beteg, — csak perczeim vannak hátra s azt arra használom, hogy lelkemet egy súlyos bűn terhétől szabadítsam meg. Megöltem a barátomat, azt az embert, a ki mindenkor jóltevőm volt! A pénz ördöge vitt rá, hogy orozva meggyilkoljam . . . a gondolat egyszerre és hirtelen jött. Egyedüli vigaszom, hogy a tettet rögtön megbántam, de már A szent Vincze egylet. Múlt vasárnap délelőtt tartotta meg ötödik évi rendes közgyűlését a katb. leányiskola nagytermében, előkelő közönség részvéte mellett. Alig szükséges ezen jótékony egylet magasztos hivatását és közhasznú működését hosszasan ecsetelnünk, hiszen szemeink előtt teljesiti emberbaráti tisztét s ha ki csak némi érdeklődéssel viseltetik a szegényügy iránt, szinte lehetetlen felőle azt nem tudnia. Az öt év alatt, mióta ezen egylet városunk egyéb jótékony egyletei mellé sorakozott, bizonyára sok jót tett a szegények nyomorának enyhítésére, sok könyet törült le a kesergők arczárói s igy méltán megérdemli azon szemlátomást fokozódó pártolást, melyben részesül. A közgyűlést Kanda István kanonok, egyleti elnök nyitotta meg a felebaráti szeretet melegétől áthatott beszéddel, melyben különösen kiemelte s példákkal illusztrálta azon találékonyságot, mely az igazi jótékonyságnak sajátja. Előadta, hogy a váczi sz. Vincze egylet is serénykedett tehetsége s az Ínségesek különböző viszonyai szerint alkalmas gyámolitásokat nyújtani. Majd köszönetét mondott általában az egylet összes jótevőinek s jóakaróinak, a pártoló és működő tagoknak, névsze- rint is Sztrecsko János ruhatárnoknak, ki a fütősegé- lyek kezelésében is dicséretes buzgalommal fáradozott. Beszéde kapcsán a rendes heti gyűléseken szokásos imát mondotta el s felhívta az egyleti tisztviselőket jelentéseik megtételére. Ezután Bitesek István egyleti titkár tette jelentését, főbb vonásokban érintve az egyletnek a segélyek közvetítésében követett gyakorlatát, majd az egylet kiválóbb jótevői, működő és pártoló tagjainak, valamint az adakozóknak száma s a történt segélyezések osztályozása felől terjesztette elő az adatokat. A működő tagok száma 15, a pártolóké 109, pénzbeli segélylyel 46-an, egyébb adományokkal 29-en járultak az egylet czéljajhoz. A rendszeresen gyámolított családok száma volt 21 (jelenleg 10), az egyes házi szegényeké 23 (jelenleg 17), fűtővel segélyezve volt 31 szegény hajlék, orvosi segélyt és gyógyszert kapott 39 beteg, egyéb segély nyujtatott 5 esetben. késő volt. Soha sem fogom azt a borzalmas jelenetet elfeledni, talán még a sírban sem.ítéljetek el. Rablógyilkos vagyok!“ A beteg itt egy láthatatlan rémre meresztette üve- gesedő szemeit. Kínosan hörgött egynéhányszor, aztán kiesett az Írón megmerevedett ujjai közül. A vizsgáló biró elégedetten vette magához a tele irt lapot. Czélját elérte. Az a Cincinnati értesítés az ő tollából került a lapokba. Ennyi kiderütt, de a bűnös további vallomását meggátolta a halál. Most csak az volt a kérdés, hogy hol keressék az áldozatot. A kutatások újra megeredtek minden irányban, s most már több szerencsével, mert egy napon egy megbámult csontvázat találtak a „Farkasvölgy“ egyik zugában. A rejtélyes lelet mellett egy rozsdás pisztoly feküdt. Hogy bűntény, vagy öngyilkosság esete forog e fen, azt csak gyanítani lehetett. A feltalált pisztoly még jobban növelte a homályt. Ekkor egy magában véve igénytelen tárgyat fedeztek fel pár lépésnyire a csontváztól. Az egy orvosi műszer volt: egy lanczetta! Most már elsült a pisztoly ! A Farkasvölgy a budai hegyek egyek legkisebb, de egyszersmind legfel re esőbb helye volt, a hol csak nagyritkán fordult meg ember, A mai svábhegy egy népes telep már, s a „Farkasvölgy“ rengeteg vadrózsa bokrai annyira megritkultak, hogy ma már a szerelmes párokat sem védik meg eléggé az indiskrét orgonabokrok. Gerenday Kálmán.
