Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1893-01-01 / 1. szám

CSARNOK.

A hivatal egere.

Morotvás, fakó arczát előre nyújtva s apró, mélyen beesett szemeivel erősen pislogatva úgy szaladt abban a fényes, terjedelmes palotában, mint az egér.

Az egyik elkezdte, a többi utána mondta s egyszer csak azt vette észre, hogy mindenki a hivatal egerének nevezi. Nem bánta, a mint nem törődött ő semmi egyébbel, csak a főnök haragjával. Az életutra kidobott ember volt, a kit mindenki megrughatott, a kibe mindenki belebotlott, korholt, eltaszitott s nem akadt senkije, a ki megvédte, megoltalmazta, felemelte volna.

Diogenes volt, hordó nélkül.

Valakiről egy kicsike, két szobás ház szakadt reá s onnan járogatott a városvégéről a hivatalba.

Mindig egyforma, kopott fekete szalonkabátban látták s mindig egyforma, közömbös arczczal, melyen az indulatnak, vagy szenvedélynek legkisebb jele sem látszott.

A társaságot, az embereket kerülte s még a hivatalban sem szeretett másokkal érintkezni. Korán reggel, mikor a nagy város merev testébe az élet kezdett visszatérni, apró, siető léptekkel futotta végig az ut- czákat s keresztül botorkálva a söprögető hivatalszolgákon, bevonult szobájába.

Csak ketten dolgoztak abban a teremben. Társa is hasonló korban volt s azzal egyeztette össze a lemásolt iratokat. Ez volt egyedüli munkájuk. Mig körülöttük futottak, dolgoztak, fáradtak az emberek, azalatt a nagy sarokszobában csendes nyugalommal olvasták a letisztázott iratokat s javították a hibákat A kétszárnyas ajtón keresztül a hangok mint zavaros hullámok görögtek végig s ezt a zsibongó zümmögést már úgy megszokták a szomszédteremben dolgozók, hogyha abbahagyták az olvasást, szinte megzavarodva szakították félbe munkájukat.

Napestig elüldögélt étien a hivatalban.

Mikor gyanította, hogy a szomszéd teremből már mindenki eltávozott, akkor csendesen kinyitotta az ajtót és félénk óvatossággal bedugta fejét s ha megbizonyosodott, hogy már nincs ott senki, belépett a szobába s hátratett kezekkel végigjárta kétszer. Kevés ideig még várakozott s aztán a másodig szobánál, majd később a harmadik teremnél ismételte ezt a jelenetet.

És hogy nem volt már ott senki, eltávozott az utolsó dijnok is, becsukta a külső ajtót s a nyitott termek során keresztülkasul járkált, hátra tett kezekkel, szemeivel folyton pislogatva. Később a nyitva hagyott fiókoknak esett és sorjába előszedte az üres tintásüvegeket, elhasznált tollakat s azokat mind féltékeny gondossággal kabátja hátsó zsebébe csúsztatta. Miatta akármicsoda értékes tárgy lehetett a fiókban, nem nyúlt hozzá, de az üres tentásüveget, azt elvitte. S a hosszú, homályos, unalmas délutánokon asztala fölött meggörbedve irómappáját telerajzolta fantasztikus vonásokkal ; sokszor csak egy nevet irt oda s azt másolta utána vagy százszor. Takarításkor a szolga már szó nélkül cserélte ki a beirt lapot. Néha-néha megmutatta a többieknek: nevettek rajta s egypár óranegyedig emlegették is, azután napirendre tértek.

Kint, ha felgyújtották a gázlámpákat s vöröses fényük beomlott a falak mentén elhúzódó polczokra rakott iratcsomókra, akkor a hivatal egere is szede- lőzködött. Hátsó zsebeiben az üvegek csörömpölve verődtek egjunáshoz s a melléjök szórt tollak éles zizegő hangott csaltak ki belőlük, a mint a széles mozaikkal kirakott folyosón végig rohant s a lépcsőn lefelé futott.

Sohasem tudta senki, hogy mire jó az öregnek az a sok tintásüveg és régi toll.

Egyszer ezt is megtudták : a halála óráján mondta el.

Öreg társa látogatta meg havonkint egyszer, mikor nyugdíjba ment, hogy a nyugdiját helyette felvegye. Még pénzért sem szeretett emberek közé menni.

Egy ilyen látogatás alkalmával nagyon rossz bőrben találta a hivatal egerét. Fakó arcza ólomszint mutatott, mig halántéka körül viaszsárga folt látszott. Az ágyon feküdt, mélyen betemetve a vöröscsikos, perkál párnaczihába.

Mikor meglátta társát, kezével bágyadtan intett.

— Nem kell már amice semmi! A halál fogja helyettem a nyugdijat felvenni.

— Hohó ! nem úgy van az! Nem azért szolgáljuk negyvenhárom évig a magas államot, hogy a nyugdijak egy pár hónapig élvezhessük. Élni fogunk, még pedig sokáig! — biztatta a meghalni készülőt.

Az egér szomorúan mosolygott.

— Nekem már approbálták a darabom, mindjárt expediálják is, ne vesztegessük hát az időt, hanem egyeztessünk.

Nyögve, nagy kínnal felült.

— Nyissa ki amice'azt a szobaajtót egészen, hadd tekintsek rajta végig utoljára.

Az öreg készségesen teljesítette a kívánságot s a mint feltárta az ajtói, előtűnt a rengeteg tentásüveg. — A padlótól fel a mennyezetig telve volt a szoba különféle alakú és nagyságú tentásüvegekkel, de olyan szép tisztára mosva, hogy keresve sem lehetett volna egyen sem találni a legcsekélyebb foltot.

Az ajka körül mosoly vonagloü.

— Úgy, úgy! Látja amice, sokat gyűjtöttem, a kis leányomnak gyüjtöltem. Szegényke, már meghalt! . . . azaz dehogy halt meg . . . csak elment . . .

Aztán, mintha emlékeiben kutatna, végighuzta reszkető ujjait forró homlokán s úgy folytatta, mintegy láthatatlan alaknak beszélve.

— Olyan szép, kedves volt, mint angyal. Azt az igazi aranyfürtöt azóta sem láttam emberfején; a ki csak látta, mind csodálkozva kérdezte: kié az a megenni való gyérek? Gyüszünyi kis piros szája meg úgy csacsogott, úgy járt egész nap, mint a nagypénteki

kelepelő. Milyen szívesen elhallgattam, a miket kérdezett, a miket beszélt.

Öt éves korában már Írni is tudott; igazi zsenie gyerek ! Mindig azért zaklatott, hogy hozzak neki tintát meg tollat, hogy égész nap Írhasson. Nagyon szerettem, egyedüli boldogságom volt. Megtettem kedvére, mert, olyan szépen senki sem tudott kérni. A hivatalból vittem egy használt üveget, meg olyan tollat, a mit már nem használtak. Milyen boldog volt! A nyakamba ugrott s úgy ölelt, csókolt.

— Apuska! Itten is, meg itten is, a bajszodat is.

Túlboldog volt. hogy kívánságát teljesítettem. A

kapott krajezárokon irkákat vett s tele irta kedves szarkaláb-betüivel. Eleinte őröltem, milyen jó kis leányom van, nem keresi a többiek társaság, legalább nem tanul rosszat. A szomszédok is mondogatták: milyen jó, okos kis leánya van szomszéd úrnak ! Ez hizelgett apai hiúságomnak, de később, hogy láttam azt a túlságos erőfeszítést, azt az ölő tanulást, másfelé akartam figyelmét vonni. Nem sikerült! Vissza-visszatért betűihez, irkáihoz. Akkor megtiltottam az Írást.

A beteg kis szünetet tartott s aztán tovább beszélt.

A kis Anicza akkor titokban firkált. Egyszer nagyon zavaros szemekkel találtam, nem is volt olyan vig, mint egyébkor. Megkérdeztem, mi baja van ; eltagadta. Éjjel elfojtott panaszhangokra ébredtem. Meg gyújtottam a gyertyát és megnéztem a gyereket; behunyt szemekkel csendesen aludt.

Hogy derengeni kezdett, valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság űzött, hajtott. Felöltöztem s megnéztem az én kis Aniczámat; majd összerogytam az ijedtségtől. Az arcza, mint a vérvörös golyó, úgy lángolt, kis halántékán az erek sebesen lüktettek. ■ Fölemeltem a takaróját s akkor láttam, hogy karja föl a nyakáig idomtalanul megdagadt.

— Mi bajod édes, drága szentem? — kérdeztem

tőle.

— Semmi apus! Nem tudom, mi lehet, mikor a tollal, megszurtam az ujjamat azóta fáj.

Ész nélkül rohantam az orvosért. Eljött, megnézte kis betegemet és azt mondta nem segíthet, a vérmérgezés beállott, miért nem hívtam előbb.

Oh amice, ha én azt tudom! Leborultam az ágy elé, az éles szélébe vágtam a fejemet s úgy rimánkod- tam a könyörülő irgalmas Istenhez, hogy ne vegye el az én mindenemet. Nem bántottam senkit, mindenkinek iparkodtam kedvébe járni, hát miért büntetett volna ! ?

A szava itt elakadt, pihenőt kellett tartania. Egy kis vizett ivott s aztán újra folytatta, de már csendes, suttogó hangon.

— A hogy otl vergődtem s eltakartam szemeimet, hogy ne lássam haláltusáját, megszólalt csendes, szelíd hangján :

— Apuska! ülj ide az ágy szélére. Csókolj meg. Szeretnélek megölelni, de nem bírom felemelni a karomat . . . Hogy szaladgál valami az egész testemben. Ne sirj, egy kicsit meghalok, aztán megint visszajövök . . . addig hozol sok üveget . . . meg tollat . . . ugy-e? . . .

Száraz szemeiből egy nehéz könycseppet törölt ki, mialatt horpadt melléből kínos sóhaj tört elő.

A társa csittitani akarta, hogy ne beszéljen, de az kezével intett.

— Mindegy már, érzem, Jiogy nekem is végem lesz. Hozza ki inkább amice azt az üveget, a melyik nincs megmosva. Megtalálja mindjárt, ott van legelői,

S hogy kihozta és odatette mellé, a kis asztalra, olyan hosszan, fájón nézte.

— Ez az, ez volt a halálának okozója. Úgy hagytam, a mint akkor volt. ígérte, hogy visszajön, kért, hogy hozzak sok üveget: hoztam, de megmostam mind, hogy baja ne essék . . . Adja még ide édes amice azt a képet az asztalról, azzal a kék plüs rámával és nefelejts virággal . . . Úgy, köszönnöm ... Ez volt az én mindenem! . . .

Üvegesedni kezdő szemeivel még egyszer végig tekintett a kis szobán s aztán erőtlenül hátra hanyatlott.

A leáldozó naptól bíborra festett felhők visszfénye rejtelmes világot árasztott a szobában s megaranyozta a halott arczát, ki életében olyan nagyon tudott szeretni.

Előfizetési felhívás

a »Váczi Közlöny* XV. évfolyamára.

Lapunk jelen számával ismét egy uj évet kezd meg, bátorkodunk tehát olvasóinkat felkérni, miszerint annak

XV. évfolyamára

előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek.

Azon körülmény, hogy lapunk már tizenötödik éve szolgálja a város és a vidék érdekeit, elég bizonyíték annak létjogosultsága mellett.

Oly hosszú és nagy idő ez egy vidéki lap életében, melyből kétségtelenül csakis hízelgő következtetést lehet levonnunk a lap renoméját illetőleg.

S ép ez az, mi bizalommal tölt el bennünket a jövőre s arra indít, hogy lapunkat — mint a közvélemény orgánumát — l'enlartsuk, remélve, hogy a t. közönség ezután is kellő pártolásban részesíti azt, mert a nélkül lap egyáltalában fenn nem állhat.

A „Váczi Közlöny“ előfizetési ára:

évnegyedenként

...........................1 írt 50 kr.

Az előfizetési pénzek a »Váczi Közlöny«

kiadóhivatalába (Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. a. küldendők.

A vidéki előfizetők pósta-utalványon, a helybeliek a lapkihordónál a nyugta átvétele mellett eszközölhetik legczélszerűbben az előfizetéseket.

Egyúttal kérjük hátralékos előfizetőinket, hogy tartozásaikat mielőbb beküldeni szíveskedjenek.

A „Váczi Közlöny“

kiadóhivatala.

Városi és vidéki hírek.

= Boldog új évet kívánunk munkatársainknak s lapunk összes olvasóinak!

= Olvasó-közönségünk figyelmét felhívjuk arra, hogy ezentúl a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőség czimére, az előfizetési dijak, hirdetések, nyilt-téri közlemények, reklamácziók a kiadó- hivatal czimére küldendők.

= Lapunk mai számát megküldtük többeknek, kik eddigelé nem voltak előfizetőink sorában, azon reményben, hogy lapunkra előfizetni fognak. Kérjük mindazokat, kik nem óhajtják lapunkat járatni, szíveskedjenek ezen első számot kiadóhivatalunknak azonnal visszaküldeni, hogy a nyomatandó lappéldányok iránt tájékozva lehessünk. Kik megtartják jelen számunkat, azokat előfizetőinknek tekintjük.

= Karácsony. A magasztos ünnepek alatt a hívek példás buzgósággal vettek részt az isteni tiszteleten, melyet az egyház mindenkor a legnagyobb fénynyel ünnepel meg. A Megváltó születését emlékezetünkben megújító éfjéli misén, a betlehemi pásztorok imádó hódolatát jelző hajnali misén, s a fényes nappali misén a hívek ezrei jelentek meg. A székesegyházban karácsony első napján püspökünk ő excziája celebrált, s sz. mise végeztével pápai .áldásban részesítette a híveket ; szentbeszédet Újhelyi István kanonok plébános mondott. A második ünnepen Jung János apátkanonok tartotta az ünnepélyes sz. misét, az egyházi beszédet pedig Chobot Ferencz papnöveldéi aligazgató. A felső templomban első nap dr. Gzettler Antal prépostplébános mondott teljes segédlettel sz. misét s mindkét ünnepen sz. beszédet, a németajkú híveknek a második napon Bucsek István theol tanár prédikált.

— Egyházmegyei hir. Moravek András szendehelyi plébános deczember 24-én, élte 47-ik, áldozópapsága 22-ik évében elhunyt. A szendehelyi plébánia vezetésével ideiglenesén Niedermann Márton karkáplán bízatott meg.

= A menhelyben felállított karácsonyfára Blá- zsovits János 100 drb dióskiflit, Haffner Ferencz mézeskalácsot és gyertyákat, N. N. 40 krt ajándékoztak. — Hálás köszönet érte!

= Jótékonyság. A váczi nőegylet czéljaira Schuster Konstantin megyés püspök 40 fr tot, Virter Lajos nagyprépost pedig óO frtot adományozott.

= Adomány a szegények részére. A Páli

szt. Vincze-egylet javára a Kemény-jubileum rendezőbizottsága : Éreysinger Lajos dr. elnök, Gsányi János dr. pénztáros 27 frt 40 kr. fennmaradt fölösleget adott át. Ugyancsak a jubileumról vezetett számadást az érdeklődők megtekinthetik lvanda István kanonok úrnál.

— Esküvő. Vadas Márton, a szövő-kötőgyár tisztviselője, dr. Vadas József imént megtelepedett gyakorló orvosunk testvéröcscse, jövő vasárnapon (f. évi január hó 8-án) délelőtt 11 órakor tartja a budapesti dohány-utezai izr. templomban esküvőjét Seuhny Lenke kisasszonynyal.

= Váczi egyesült kaszinó. Dr. Freysinger

Lajos kezdeményezésére rendezett estély f. hó 28-án várakozáson felül jól sikerült. A díszes társaság otthon érezte, magát és csakhamar tánezra kerekedett a jó czigány zene hallatára. Ez a kezdet kitűnő csalétek arra, hogy a mulatozókhoz mindinkább többen csatlakozzanak, ami a kedélyes estélyek jövőjét biztosítani fogja. A legközelebbi estély január 4-én lesz.

== Eljegyzés. Ehrnfeld Zsigmond eljegyezte Budapesten Läufer Jerta kisasszonyt.

— Uj ipartestületi jegyző. Borosi Ferencz leköszönése folytán üresedésbe jötf ipartestületi jegyző helyébe Matkovics János lön szavazattöbbséggel megválasztva Váczon e hó 27-én.

— A városi képviselőtestüle tagjainak figyelmét felhívjuk arra, hogy Ő nagyméltóságánál a megyés püspök úrnál, a polgármester vezetése alatt ma tisztelgő küldöttségben részt venni szándékozók a városháza közgyűlési termében d. e. 11 órakor gyülekeznek s innét vonulnak testületileg a rezidencziába, ahol ma d. e. 11 és 1/4-kor lesznek fogadva. Gajáry polgármester tekintettel arra, hogy már karácsony ünnepén személyesen tisztelegve köszönetét mondott szeretett Főpásztorunknak nagylelkű adományáért, ezen alkalomra a szónoklat tartására dr. Freysinger Lajos városi díszpolgárt, a pénzügyi bizottság elnökét kérte fel.

= Bélyegsikkasztó Írnok. A magyar államvasutak igazgatóságánál már hónapok óta észrevették, hogy a bélyegzővel át nem ütött bélyegeket az aktákról" valaki leszedi. A tettest sokáig keresték, mig végre rajtaérték a múlt héten Neográdi Ágoston személyében, ki naponkint Váczról, hol lakása volt, ment be a fővárosba. Neográdi ezelőtt a belügyminisztériumnál volt alkalmazásban, de onnan útlevél hamisítások elkövetése miatt a börtönbe került és miután kiszabadult, az államvasutak igazgatóságánál kapott állást, hol a viszonyokkal megismerkedve, hónapok óta bélyegsikkasztásra adta fejét. A bűnös most a budapesti rendőrségtől a törvényszék fogházába vitték át.

= a váczi nőegyleti bál. Mint biztos forrásból értesülünk igen látogatottnak Ígérkezik. Illetékes helyen a sok tudakozódásra, jelentkezésre alig győznek felelni. Tánczosokban meg épen nem lesz hiány. Ezt következtetik abból, ho^Y alig van férfi kezdve 18-tól