Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-03-19 / 12. szám
XV. évfolyam. 12. szám. Vácz, 1893. mározius 19. liliŐFl/iKTÉSI Alt4: negyed évre I frt Í50 kr. Egyes szám ára: ÍO kr. Kapható : KISS EHNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) 9I< gjelcnik minden vaKÓniap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparili-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). HIRDETÉSEK: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl 1-1. é r : sora.........................................................30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. egy vizitlkártyát nyom a markába, hogy a szomszédküszöbön hajtsa meg a derekát s kérjen bebocsáltatást. Megteszik portásnak, vagyis titkárnak (hiszen az mindegy), csak szemfüles- kedjék ura érdekében. Mindkettőnek ez a feladata. Ha »Fortuna szekerén ügyesen ül,« ha a szerencse neki kedvez, juthat abba a szereu- csébe, hogy egyik lótó-futó ismerősének is szerezhet egy vittkártyát teljhatalmú urától s abból is lehet valami. Az ilyen vizittkártya-olygarchák csinálják a Panamákat. Azért le a kalappal a francziák előtt, ők földerítik az igazság érdekében még az újkori matadorok botlásait is és véget vetnek az elit-közönség jelmez-komédiájának. Másutt most járják javában a legújabb kotillont! Boldog halandó, a ki egy kis kotillon- jelvényre számíthat, ragyogó szemek vetik rá tekintetét s viszik tovább-tovább, mig végre beházasodik valami lekintéíyes hivatalba! Ezek az újkor arisztokratái s ők vannak olyan szemtelenek, hogy még a szabadságról, egyenlőségről és testvériségről dikczióznak a banketteken, a szabadság szobrainál ás vájjon miért? Hát uramfia, hogy megbámulják, megdicsérjék őket; szóval hiúságból. Tisztelet a kivételnek ! Nem ! Nem ez az a sokat magasztalt dicső szabadság! Nem ennek a szabadságnak melengető sugarai ébreztik életre a nyomortól megdermedt sziveket. A szabadság, melyért a század első felében a népek lángba borították Európa horizontját legendává vált a szabadság- hősök sírjain! Ha szabadságról beszéltek tépjétek először szét a klikkek zsarnoki hatalmát s nyissatok ajtót annak, ki az emberiség jóvoltáért dolgozni képes és akar. Ne zárjátok körül a pályákat legyen az politikai, művészi vagy tudományos, át- küzdhetetlen falakkal, hogy csak a protekezió és pénz szerencsés örököse juthasson oda. Adjatok a törekvésnek, az iparkodásnak és a szegény lángelméknek is helyet, akkor levett kalappal ünnepelni fogunk titeket és elismerjük azt, hogy van Istenetek és tisztelitek embertársaitokért a tiszta, az arany szabadságot, milyent a költő énekelt s melyért milliók estek el! R. A második vágány. (<d.) Mig az országgyűlésen a pártok nem minden érdeklődés nélkül az egyház politikát vitatják meg, addig Lukács Béla a kereskedelmi miniszter munkásságának egyik eredményét: a Vácz-esztergom-nánai vasúti vonal második vágányának lerakásáról törvényjavaslatát nyújtja be. Múlt számunkban regisztráltuk ezt a hirt s meg voltunk győződve, hogy azt nemcsak városunkban, hanem Esztergom és környékén igen szívesen fogadják a második vágány kiépítését, mert belátja azt mindenki, hogy mily nagy előnye lesz ezzel Vácznak és környékének, eddig a sok akadályt, mely budapest- marcheggi vonalon legfőképen Vácz tájékán előfordultak, megszűnnek. Ha voltak valahol vasúti szerencsétlenségek és forgalmi akadályok, úgy a Vácz-esz- tergom-nánai vonalon fordult elő aránylag sokszor, mert tudjuk, hogy a forgalom nagyrésze erre van terelve, mióla az osztrák államvasutakat a magyar kormány keze alá vette. Éppen ezért csak örömünkre szolgál, hogy a vágány kiépítését lehető rövid idő alatt, talán már jövő hóban megkezdik s mihelyt Nagy- Marosig kiépül, rögtön átadják a forgalomnak. Vizittkártya-fejedelmek. Szabadság, egyenlőség és testvériség! E nagy eszméket tűzte ki elvül ez a század és irta zászlóira. Kelettől nyugotig, északtól délig a népjog és népszabadság eszméje boritá lángba az ósdi Európái. A régi rendszer korhadt vén fáját, melynek odúiban oly jó bújhelyet találtak a baglyok, a régi jó idők henyélő éji vitézei, —kik csak sötétben merték rémitgetni a félénken csiripelő verebeket, a népet, — ezt a fát kidöntötték, a szabad- ságharezok s helyébe újat, szebbet életrevalóbbat ültetett az újkor, az egyenlőség csemetéjét. Az ultramontanizmus, a reakezikezió nyesegeti ugyan, de a fa azért tovább fejlődik és koronáját nem kell félteni: azt le nem metszheti ; hamarább bele fog törni az a rozsdás bicska, mely hajdan hóhérbárd lehetett és nem egy öntudatos, tisztes löt szelt le törzséről, hogy vérével táplálja a korhadt, vén fát, melyet az újkor eszméi irpmár ledöntöttek. De még sem pusztult ki és meg-megakadályozza mélyre hatolt és jól szétágazott töve a fejlődést. Még most is üvölt a bagoly a ledöntött korhadt törzs körül és tövéből itt-ott szintén újra kifakad. Igen, a ta kidült, de a talaj még nincs a szabadság, az egyenlőség és testvériség, e nagy eszmék számára kellőn megmívelve: az ősi erdő irtásán a gaz dúsan felsarjadzik! Előre! Messze van még az az idő, mikor a reformok úttörő vasát pihentetni lehet! Még nem üli diadalát az igazság s az egyéni érdek kóczmadzagja megköti a haladás kerekét. Az emberiség nálunk még nem a jogos és a méltányos igazság sarkkövére épiti a jövőt, hanem a régi mód szerint várpalotákról fantáziái, melynek pinzcéi- be elrejtheti a piszkot. Nem az érdem biztosítja a jövőt, hanem az érdek! A szolgaság debutjének a helyzet ura Ä „Yáczi Közlöny“ tárczája. Oh drága angyalom! Eszedbe jutnak még Azok a szép napok ? Oly derült volt az ég S mi ketten boldogok. A kőpadon ülénk A parkban fák alatt, Zöld lomb borult fölénk, Hogy meg ne lássanak. Azóta hány év múlt? — S még sem felejthetem; A park is elpusztult. De nem a szerelem ! Elköltöttem veled Sok pénzt és nagy vagyont, Hát hogy felejtselek — Oh, drága angyalom ? ! Rédei. Salamon Altmann. Irta: 3vEon.sie-o.r T-u.les. Hogy kicsoda az a Salamon Altmann ? Hát mit tudom én. Csak azt tudom, hogy itt a fővárosban számtalan meg számtalan Salamon Altmann van. Jól tessék figyelni: Salamon Altmann és nem Altmann Salamon. Mert akár czégtáblán, akár váltón, vagy akár mi rnás hivatalos és nem hivatalos aktákon mindig csak úgy látjuk : Salamon Altmann. Egy ilyen Salamon Altmannt én is ismertem személyesen ezelőtt tiz esztendővel. A Terézváros legélénkebb utczájában volt egy kétemeletes háza, melynek első emeletén lakott ő: der grosse Mann, (nagy ember.) Párisból, Bécsből jöttek a díszítők, festők és kárI pitosok, mert hát a hazai művészek és iparosok, nem tudtak neki eléggé Ízlésesen „dolgozni.“ Mikor aztán kész volt minden, az egész városnegyed egyébről sem beszélt csak a Salamon Altmann lakásáról. Sőt voltak olyanok, kik biztosra állították, hogy még a Koburg herczeg fényes termei is csak kismiskák ezen lakáshoz képest. Könnyen elképzelhető, hogy Salamon Altmann minderre jogosan büszke volt és azt nem is tagadta. Mindenkivel csak úgy félvállról beszélt, ha egyáltalán valakivel szóba állt er ier schöne Mann,“ (a szép ember.) Hanem legérdekesebben bánt el a rokonaival. Az egész világnak gondolnia kellett, hogy ő kénytelen őket kitartani és eltartani, legalább olyanformán beszélt ő. Pedig mink, kik a házában laktunk tudtuk, hogy nem igaz, valamint azt is tudtuk, hogy Salamon Altmann nem is olyan nagyon régen, rongyos czipő- ben és még rongyosabb kabáttal jött le a fővárosba, valahonnan Árva vagy Liptómegyéből és hogy egy özvegyasszony révén kit elvett, jutott egy kis pénzmaghoz, melyet oly ügyesen tudott elvetni, hogy abból egy-kettőre szerzett egy szép vagyont. Salamon Altmann ekkor már nem járt gyalogszerrel, de nem is tartott magánfogatot, hanem „csak“ számozatlan fiakkert, a mi különben akkoriban „pschütt“ volt. Az estélyek, melyeket rendeztek néha-néha annyiba kerültek, hogy abból egy X-ik rangosztályú tisztviselő igen szépen elélhetett volna egy évig. Ilyen mulatságok alkalmával rokonait nem ismerte, hanem maga köré gyűjtött oly idegeneket, kik ismerve Salamon Altmann gyöngeségeit, fel magasztalták a hetedik égbe. A felesége? Ott volt minden oly egyletben, mely évente legalább tiz „közgyűlést“ tart és igy tízszer kerülnek újságba a „bizottsági tagok“. A hires Palti előadásokhoz páholyt bérelt és mindég más más toilettet csináltatott. B.oppantul szerette játszani az előkelő dámát, valamint valóságos mániája volt gyöngyöket, gyémántokat és csipkéket vásárolni és azokkal magát teleaggatni. így feleziezomázva ott ült az égszínkék Bou- doirban mint egy kínai pagoda és várta az előkelő vendégeket, kik tömegesen — nem jöttek. A jótékonyságot úgy gyakorolta, hogy a jobb kéz okvetlen tudta mit csinál a bal kéz. Természetes, hogy a lakók, ezen furcsaságokon csak kaczagtak. Egyszerre aztán már nem volt min kaczagni, mert egy szép nap, vége volt a nagy dicsőségnek; a Salamon Altmann, már nem volt úr a maga házában, hanem kénytelen volt otthagyni azt a mesés fényűzéssel berendezett lakást és valami obskuros mellék- utczában kétszobás hajlékban meghúzódni. Beütött itt is a krach. Azóta csak ritkán találkoztam a volt háziurunkkal, de ha mégis megtörtént, akkor mindig szívesen fogadta a köszöntésemet, néha-néha meg is állt az ut- czán, karon fogott és eldiskurálgatott velem a régi jó időkről. Mert hát Salamon Altmann egy csöppet sem res- telte a dolgot; sőt egyre hangoztatta, majd lesz megint minden, majd lesz . . . Igaz ugyan — igy mesélte — hogy most nagy gondjaim vannak és néha-néha restelek is hazamenni, de végre is, nem vagyok én Salamon Altmann? Meglássa nagyságos úr, megint zöldágra vergődöm ... Adja Isten — válaszoltam neki — de azért még sem vagyok én „nagyságos úr“. Nem nagyságos úr? Hozzám képest akár méltó- ságos is,, mert én nem vagyok jelenleg semmi. Avval aztán ott hagyott és bement egy tizedrangu kávéházba.
