Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-03-05 / 10. szám
w XV. évfolyam. IO. szám. Vácz, 1893. mározius 5. KE.ÓFIKXBTKSI AlU: negyed évre 1 frt SO kr. Egyes szám ára: IO kr. Kapható: KISS EHNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossutli-tér (Gyürky ház.) megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-iitcza 20. sz. alatt, (liová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: (Jasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). HIKDETÉSEH: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. X y i I l-t é r : sora.........................................................30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. A 1896-iki ezredéves országos kiállítás. A honfoglalás ezredéves ünnepélye közeledik. Nincs nemzet a világ összes népei között, mely egy ezerévet életéért, szabadságáért annyi harczban küzdelemben töltött volna el, mint a magyar és oly csodásán kivívta volna fennmaradását Európa népeinek polyglott tömkelegében. Méltó leend tehát a nemzethez, ha a dicsőség e fényes ünnepéi, élén szeretett Uralkodójával fogja megünnepelni. Azért is ajáljuk mindenki figyelmébe az alábbi sorokat. Fölhívás a közönséghez! A magyar állam megalapításának ezredik évfordulóját készül megünnepelni a nemzet. Hazánk törvényhozása elhatározta, hogy az ezredéves ünnepélyek keretében országos kiállítás tartassák. Ő cs. és apostoli királyi Felsége, legkegyelmesebb Urunk és Királyunk ezen kiállítás védnökségét elfogadni kegyeskedett. A törvény e kiállításnak 1896-ban, Budapesten, az illetékes miniszterek és egyéb szakkörök közreműködésével leendő rendezését reám ruházta. Kettős czélja lesz ezen kiállításnak. Első sorban emlékeztetni a nemzetet az ezredéves múlt nagy eseményeire és alkotásaira megmutatni a külföldnek' is, hogy a magyar nemzet hasznos tagja volt az európai népcsaládnak a haladás együttes munkájában. Második feladata a kiállításnak az lesz, hogy megismerjük a magyar államot alkotó összes erőket; megismertessük önmagunkkal és az idegenekkel a szellemi, anyagi és erkölcsi téren való munkálkodásnak összes vívmányait. Felhívom az ország minden polgárát, hogy ezen feladatban a kormányt hazaflui lelkeseA „Váczi Közlöny“ tárczája. Régi pesti történetek. A Rókus-kápolna. A szent Rókusiéi nevezett kórház úgy áll ott a Kerepesi-út derekán a díszes házsorok között, mint egy középkorbeli vesztőhely minden borzalmaival. Ez az ódon épület sehogy sem illik már a modern főváros fénye keretébe. Hiába meszelik, hiába tatarozzák, nem használ annak már semmiféle szépítő szer sem! Olyan az, mint egy ragyogó bálterembe tévedt puttonyos asszony. A kórház komorságát a mater immakulata- szobra s a kápolna csengő harangja enyhíti némileg, különben barátságtalan az egész környék. A hatvanas években történt, hogy egy éjjel a Rókus-kápolna előtt vitt el az utam. Midőn a mater immakulata szobrához értem, önkénytelenül megálltam s ösztönszerűleg hátra tekintettem. A kápolna belseje fényesen ki volt világítva ! Valamennyi gyertya égett, s halk orgonaszó hallatszott ki az utczára. Közelebb léptem s a félelem egy nemével néztem be a kápolna kis ablakán. És ekkor egy olyan kép tárult szemeim elé, a melyet sohasem fogok elfeledni. Az oltár előtt a pap állt és egy „boldog“ párt készült összeadni. A menyasszony egy fiatal bájos gyermek volt, a szűziesség hóditó bájában. Azt véltem, egy letévedt angyalt iátok, ki a szűzies ártatlanságában s fehér ruhájában inkább túlvilági lényhez hasonlított, mint földi halandóhoz. déssel támogassa és hozzájáruljon a nagy nemzeti mű sikeréhez. Része fog jutni az ország minden polgárának a munkában, valamint része lesz a sikerben is. A kiállítás sikere által növekedni fog hazánk tekintélye és fokozott lelkes bizalommal fogunk haladni a nemzeti megerősödés nagy munkájában. A kiállítás programmja felöleli a nemzeti munka minden nyilvánulását; tervezete megadja a kereteket mindazok számára, a kiknek ősei, vagy a kik maguk bármely téren tevé- kénykedtek. A törvényhatóságok, a városok és a családok, melyekhez történelmi emlékek fűződnek, állítsák ki az okmányokat, műtárgyakat, ereklyéket, melyek nagy események, virágzási korszakok emlékét kelthetik fel; melyek jellemzik állami szervezetünk, ősi alkotmányunk és önkormányzati életünk fejlődésének menetét, a magánéletnek egyre gyarapodott igényeit és a nemzeti erő egyéb megnyilatkozásait. Az egyházak mutassák be működésük és tevékenységük tanujeleit, történelmi emlékeiket, melyekre kegyelettel tekint a nemzet és a művészet remekeit, melyeknek megalkotása, gyűjtése és megőrzése az ő érdemük. A tudósok, a művészek, az Írók, a tanférfiak, szóval a nemzet szellemi fejlődésének összes tényezői mutassák be az eszközöket, melyekkel egy évezreden át a felvilágosodást és a nemes ízlést terjesztették, s a nemzet erkölcseit meg- nemesiteni igyekeztek. Mutassuk be, hogy Európa éléstárának földjét hogyan munkáltuk a múltban, mint haladtunk mindig a korral és miképen érvényesítjük ma a tudomány vívmányait, hogy a nemzeti termelést fokozzuk. A szóp menyasszony egy üldözött, rémült őzike okos szemeivel tekintett körül, mintha oltalmat, segítséget keresne. A szenvedő madonna arcza legnagyobb undort tükrözte vissza s mint egy áldozatra szánt bárány állt az oltár lépcsőzetén. A vőlegény egy rút, púpos alak volt. Ragyás durva arczán vadállati kajanság és nyers érzékiség uralkodott. Midőn a pap megfogta a remegő leányka kezét, az egy őrült fájdalom kifejezésével vetette magát az eskető pap lábaihoz és átkarolta azt. Hang nem jött az ajkakra, de a kétségbe esett gesztusok elég világosan beszéltek. Világos, hogy itt egy szegény gyermeket kényszeri tettek egy olyan lépésre, melyet leikéből utált. A púpos vőlegény kíméletlenül rántotta fel az élholt gyermeket, a ki egész testében reszketve állt meg a pap előtt. Mi ez ? varázslat, káprázat ? Vagy csupán — halluczináczió ? ! A pap végezte a szokásos szertartást s ekkor egy újabb csodálatos jelenet vonta magára összes figyelmemet. Midőn a szenvedő gyermek látta, hogy men illetlenül át van adva utált kínzójának, hirtelen felragadta az oltáron égő kandelábert s hosszú menyasszonyi ruhájához tartotta, A gyúlékony szövet egy perez alatt lángban állott s a tűz belekapott az oltár szőnyegébe is. A pap és a rőthajú púpos hiába igyekeztek a tüzet eloltani. A szép menyasszony úgy égett el a borzalmas autodafén, mint egy a lángokba hullt ártatlan fehérgalamb. Tér jut. a hazai ipar összes tényezőinek, melyek a múltban nem egyszer versenyeztek a nyűgöt legkitűnőbb szaktársaival. Tárják fel szorgalmuk és ügyességük műveit. Az elmúlt századok mestereinek remekeit, a napról napra izmosodó és gyarapodó modern gyári ipar termékeit állítsuk sorba, hogy tanúságot tegyenek a magyar munka, a magyar vállalkozó szellem erejéről és versenyképességéről. A kormány gondoskodni fog, hogy a nemzeti munka méltó keretben legyen bemutatva, hogy a kiállítók erkölcsi sikerét előmozdítsa. Tárja ki mindenki szorgalma, Ízlése, leleményessége eredményeit. Lépjünk mindnyájunk sorompóba, a kik dolgozunk észszel, kézzel vagy géppel, egyért — a hazáért! Ám lássa a mai nemzedék, miket teremtettek az apák az úttörés súlyos viszonyai között ; ám érezzük át, hogy az ősök verítéke árán megtört, sima utón milyen feladatok hárulnak reánk és a jövendő nemzedékekre! Nagy, ritka családi ünnep lesz az, melyet még nem sok nemzet ülhetett meg. Gyűljön a nemzet oda a felséges uralkodó köré, a ki hazánkat oly atyai gonddal és bölcsességgel vezette az áldásos béke utjain, a haladásnak magaslatára és a ki — egy dicső ezredéves múlt hű letéteményese — oda vezeti a magyar népet egy szebb évezred küszöbére! Budapest, 1898. február havában. Lukács Béla s. k., kereskedelemügyi m. kir. minister. Városi közgyűlés. A múlt vasárnap délután 3 órakor tartotta Vácz város képviselőtestülete ez évben első rendes közgyűlését. Daczára, hogy a tárgysorozat nehány pontja érdeklődést kelteit a városatyák közt, a közgyűlés mégis hamar végzett. Másnap reggel nem tudtam, hogy valóban láttam-e én mindezeket, vagy csak úgy álmodtam? Egy orvostól hallottam, hogy vannak delejes álomlátók, olyan gyönge, ideges emberek, a kik nagy lelki rázkódtatásokon mentek keresztül s a kiknél nem ritka eset, hogy olyasmiket látnak, a mi hihetetlen, a mi megfoghatatlan. A tudomány az idegek affekeziójára vezeti az ilyen jelenséget vissza. * Mintegy húsz évvel ezelőtt egy szegény öreg asszonyt temettek, a ki minden időben ott volt látható a Rókus-kápolnában az oltárnál. Az egy szegény eszelős volt. Azért jött el naponta, mert — esküvőre várta a vőlegényét, egy szép derék ifjút, a kitől elválasztották s erőszakkal egy rút gazdag emberhez kény- szeritették, a kit nem szeretett. A boldogtalan menyasszony a nászi éjjen felvágta az ereit, de a gyors orvosi segély megmentette az elvérzéstől. De nem menthette meg a lelki bánat örök éjszakájától. A durva, iszákos férjet is utolérte végzete. Egy viharos éjjel felkötötte magát a kórház előtti sétányon egy fára. Ő fojtotta meg a fehér galambot. A megfoghatatlanban és a hihetetlenben tehát mégis van valami! *• A mater immakulata szobránál nem egy bájos leányka rebegi most is könyező szemekkel: . . . Makula non est in te! ... Gerenday Kálmán.
