Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1893-02-26 / 9. szám

▼ A közönség köréből.*) Tekintetes Szerkesztő tír! Jól tudva, hogy becses lapja mindig a közérdekért harczol és ha valaki valamely orvoslásért fordul oda, I Tekintetességed mindig készséggel enged annak tért, hogy az meghallgatásra leljen. Ennélfogva remélem, hogy jelen felszólításomat sem méltóztatik figyelmen kívül hagyni, hanem becses lapja legközelebbi számá- ■ ban közzéteendő Tudvalevő dolog, hogy városunkban a lámpák csak hébe-korba pislognak és a járó-kelők, különösen a mellék utczákban az éjjeli órákban a’ legnagyobb veszélynek vannak kitéve, mert oly sötétség honol bennük, mintha csak örökös sötétségre lennének kár­hoztatva. Pedig nincsenek, mert ezek kivilágítása csak jí a lámpagyujtogatók jóakaratától függ; ha ezeknek egy kis kedvük kerekedik és ami fő, az idő kedvező, akkor égnek a lámpák mindenütt; de ellenkezőleg, ha az idő­járás kedvezőtlen, akkor ő kelméknek sem akaródzik azok meggyújtását, — különösen a mellék utczákban eszközölni, mert bizonyára ama gondolatban vannak, hogy arra a kutya sem jár. De nem úgy van, mert arra éppen úgy járnak, mint a fő utczákon, tehát szi­gorúan kellene a nagyságos lámpagyujtogatókat kö­telezni ezen utczák pontos kivilágítására és mulasztás 1 esetén büntetésben elmarasztalni. Ily sötétben voltam én is kénytelen a múlt. hét egyik estéjén az Eötvös-utczában barangolni, de a sö- I tétség még hagyján lett volna, ha a nevezett utczában levő izr. templom előtt éppen a járda közepén levő faoszlopoknak minduntalan neki nem ütödtem volna. Midőn ezen összeütközéseken már túlestem, úgy elká­bultam, hogy utamat nem bírtam tovább folytatni, hanem kénytelen voltam fáradalmaimat kipihenni és csak azután mehettem tovább és egyre azt sóhajtot­tam, valóságos szibériai állapot ! Hogy ezen faoszlopok miért nem lesznek a járdá­ról eltávolitva, azt nem tudom, de azt hiszem, hogy ha a járda helye el lett foglalva a vasrács kiljebb té­telével, akkor kötelességszerű lett volna az ott levő oszlopokat is kiljebb helyezni, hogy a járda ne szen­vedett volna csorbát és akkor a járó-kelők nem len­nének ily valóságos garambolnak kitéve. Ennyit az igazság érdekében ! S. M. Városi és vidéki hírek. = Pápai jubileum. XIII. Leo pápának, az anyaszentegyház fejének 50 éves püsköki jubileumát városunk kath. lakossága is megünnepelte múlt vasár­napon. Az ünnepélyes nap előestéjén egy teljes órán *■ át szóltak a templomok harangjai. Vasárnap a székes- egyházban püspökünk ő exciája celebrált fényes segéd­lettel, mise után pedig pápai áldás lön hirdetve. Egy­házi beszédet Csávolszky József kanonok mondott. A többi templomokban is ünnepélyes hálaadó istenitisz­telet tartatott. Az nap déletőtt 11 órakor a kath. le­ányiskola felékesitett nagytermében kedves ünnepély folyt le, mely a polgári iskola több növendékének al­kalmi szavalatából és énekekből állott. Délután 5 óra­kor pedig a püsköki papnövelde feldiszitett, földszinti termében rendezett a növendékpap,ság fényesen sikerült előadást, melynek sorrendjét múlt számunkban közöl­tük. Az ünnepélyen jelen volt püspökünk ő nméltósága is, ki annak végeztével a növendékpapsághoz lelkes szavakat intézett. = A jégzajlás. A Duna jege 22-én este 6 óra 30 perczkor indult meg ünnepies mozsárlövések puffa­nása mellett nagyszámú közönség jelenlétében. ítt-ott képződtek jégtorlaszok, de veszélyt nem okoztak. Csak éjjel 11 órakor kezdett mutatkozni egy kis baj. Az ár hirtelen megnőtt és reggeli három óra felé egy-két alsóvárosi házat is fenyegetett, továbbá elborította a vámnál az országutat. De a mily rohamosan jött a veszély, oly gyorsan el is múlt: 3 óra 20 percztől kezdve a viz apadt és az ár lefolyt. Szerencsétlenség, vagy egyéb baj nem fordult elő. A helyszínen megjelentek a városi tűzoltók és a város által kirendelt emberek csónakokkal, Csányi János dr. és a kapitány s többen. = A váczi polgári leányiskolában. A pápa jubileumára rendezett ünnepélyen a váczi polg. leány­iskolában szavaltak: Mátai Emma, Czuczor Matild, Ha- nulik Ida 111. oszt tanulók, Prohaszka Ida, II. oszt. Galcsek Fáni, Helcz Sárika, Terstyánszky Hedvig szintén III. oszt. tanulók. A szavalásokat dr. Virter Lajos ez. püspök, nagyprépost, Csávolszky József tanfelügyelő, Czettler Antal, Újhelyi István kanonokok Jung János ez. püspök és számos érdeklődő hallgatta végig és di­csérték a sikerült előadásokat. = Tánczmulatság. A „ Váczi izr. nőegylet“ saját pénztára javára f. évi márczius hó 4-én tánczes- télyt rendez, melyre a beléptidij személyenkint I írt; családjegy 2 írt. A rendezőség mindent elkövet, hogy az estélyt sikerütité tegye és fáradozásuk úgy látszik, nem is marad sikertelen, mert ez az estély az előkészü­letekből Ítélve a legsikerültebbek egyikének Ígérkezik. = Malmunk közgyűlése. A váczi hengerma­lom részvény-társaság folyó hó 20-án d. e. 11 órakor Rudnyánszky László elnöklete alatt közgyűlést tartott, a mely alkalommal Heiser Béla társasági jogtanácsos által készített s módosított alapszabályok felolvastatván, azok jóváhagyattak, továbbá a pesti hengermalom az üzem és a kezelés átvétele tekintetében az igazgatósá­got bízta meg s végre a közgyűlés a három megüre­sedett igazgatósági tagsági helyre Gindrich József, Lüvvy Sándor és Ostereicher M. választattak meg. Ezzel a közgyűlés tárgyai kimerítettek és déli 12 órakor fel­oszlott. Halálozás. Stibrilc Kálmán váczi iparos halt meg f. h. 22-én a szentségek ájtatos felvétele után *) E rovatban minden közérdekű felszólalásnak készséggel adunk helyet, azonban a felelősség mindenkor a beküldőt terheli. Szerte. 54 éves korában. 24-én volt temetése nagy számú gyá­szolók által kisérve. — A vácz-városi zeneiskolában, Sztojanovits Jenő főv. zenetanár és ismert nevű zeneszerző igaz­gatása mellett márczius hó 1-én kezdődnek a rendes előadások. A már rendszeresített zongora, hegedű- magán- és karének továbbá zeneelméleti tanfolyamokon kívül Sztojanovits a közóhajnak megfelelve czimbalom tanfolyamot is létesített (tandíj havonkint 5 frt, heten­ként 4 óra). Figyelmeztetjük a szülőket, akik gyerme­keiket alapos zeneoktatásban akarják részesíteni, hogy használják fel a kedvező alkalmat s írassák be minél előbb gyermekeiket, mert. ez intézet megérdemli a leg­szélesebb körű pártfogást. — Előkészületek a sorozásra. Varosun ka - tonaügy osztálya az elmúlt héten teljesen befejezte az idei fősorozásra felhívandó hadkötelesek ujoncz össze­írását. Az idén az 1872., 1871. és 1870-ik években szü­letett egyének kerülnek sorozás alá. Ujoncz összeírás végett jelentkezett összesen 240 helybeli és 84 vidéki illetőségű hadköteles. Folyó évben tehát úgy a helybeli, mind a vidékiek közül jóval kevesebb kerül sorozás alá mint múlt évben s az „anyag“ is silányabb, mint tavaly. Az 1872-ik évben született, váczi illetőségű egyé­nek ujoncz összeirási lajtsroma, valamint a védkötele- zettség teljesítése tekintetében megengedett valamely kedvezmény iránti eddig benyújtott kérvények a városi polgármesteri hivatalban f. hó 25-től márczius hó 5-ig közszemlére ki vannak téve s azokat a szokásos hiva­talos órák alatt bárki megtekintheti s ellenük netalán érvényesíteni szándékolt kifogásait a városi polgármes­ternél előterjesztheti. = A róm. kath. egyháztanácsosok választása Czegléden f. hó 5-én nagy érdeklődés mellett ment végbe. Két párt mérkőzött a győzelem elnyeréséért az egyik többnyire uj tagokból állitá össze szavazó jegyeit, mig a kisebb párt a volt egyháztanácsosok mellett foglalt állást. Noha ez utóbbi párt minden lehetőt elkövetett jelöltjeinek megválasztása czáljából, biztosra vette a győzedelmet, az eredmény még is a néppártiak részére dőlt el, még pedig 250 átlagos többséggel. — Jótékonyság. A takarék pénztár igazgatósága szokott jótékonyságát követve az idén is a menhelyet 25 frt segélyben részesítette; a szegénysorsu iskolás gyermekek tankönyveinek beszerzésére pedig 40 frtot szavazott meg. Tragor Károly vaskereskedő a menhely számára egy mázsa porosz kőszenet küldött. Ily tettek nem szorulnak dicséretre! = Kedvese gyilkosa. Julius havában történt Váczon, hogy Szekeres szódagyáros kocsisa Bálint Fe- rencz agyonlőtte Korpás budapesti főúti kocsmáros cse­lédjét Erdész isatát, aki igen csinos leány volt s a kinek az tetszett, ha minél többen jártak utána, vagyis ud­varoltak. Egy ilyen udvarlást pletykáztak el a sze­relmes legénynek, amiért ez aztán kérdőre vonta a le­ányzót, ki évődve azt a feleletet adta, hogy nem hazug a hir, mert csinos legény jár utána. Az elkeseredett legény ezután forgópisztolyra tett szert és két golyót lőtt Erdész Katalin szivébe. A leány tüstént holtan te­rült el a földön. — Szerdán tartották meg ez ügyben a végtárgyalást a pestvidéki törvényszéknél. Gróffy Sándor elnöklete alatt. A vádlott ezúttal módosította a vizsgálat alatt tett vallomását, a mennyiben most úgy adta elő a dolgot, hogy a forgópisztolyt nem a használt czélra, hanem azért vette, mert arra úgyis szüksége volt. Csak hirtelen felindulásában lőtte le ked­vesét, a ki egy szóváltáskor nagyon megsértette. — A bizonyítási eljárás befejezése után Rakovszky kir. alü- gyész a gyilkosság bűntettének megállapítását és halál­büntetést kért, mert bebizonyítva látja, hogy a vádlott előre megfontolt szándék után emésztette el szeretőjét. Steiner Béla dr. védő ezzel szemben arra utalt, hogy védenezének az elhatározáskor nem volt nyugodt a kedélyállapota, ingerültség közben hajtotta végre is el­határozását s mivel még ez az elhatározás feltétlen sem volt, a bíróság csak a btkv. 279. §-ában körülirt szándékos emberölést állapíthat meg. Erre az állás­pontra helyezkedett a törvényszék is, mely Bálintot 13 évi fogházbüntetés elszenvedésére Ítélte. — Tűz a vízben. Amikor szerdán a jég elin­dult, nagy gyorsan kezdett áradni a Duna, úgy, hogy az alsóvámnál az országutat s a közelfekvő Neuwirth- féle fatelepet is elborította a viz, s az ott levők mene­kültek, de időközben a lámpát leverték és a petróleum szétömölve meggyujtotta a szobában levő ruhane­műt. Azonban nem vesztették el lélekjelenlétüket, ha­nem gyorsan összekapkodták és a házat már körül nyaldosó hullámokba vetették a ruhákat. = A váczi bakokat nem lőtte le senki, hanem elvitte a jég. Nagyon gyenge jégtörők valának ezek és bizonyára nem érdemelték meg sem a fáradságot, annál kevésbbé a költséget amibe kerültek, a szakértő flfállitót pedig nem igen dicséri ez a rohamos siker. = Öngyilkosság. Gzaha Karolni 54 éves özvegy asszony állítólag váltóhamisítást követett el és attól való félelmében, hogy bűnös cselekedetéért lakolni fog, fakamrájában felkötötte magát. = Népbank Aszódon. Levelezőnk Írja, hogy Aszódon népbank alakult, melynek élén Bencsik József ügyvéd, Rolf Kamii, Nagy Márton, llaraszty Pál és Haraszty Mihály állanak. = Izrael, zugiskola. Berczelen izr. zugiskolát fedeztek fel. A nógrád-megyei bizottság az iskola fentar- tókat 100 frt birságra Ítélte; mielőtt azonban a bírsá­goló végzés az érdekeltekkel közöl telnék, — egyelőre felterjesztetik a vallás és közoktatási miniszterhez a „placetum“ végett; mert ily esetekre közoktatási tör­vénynek büntető szankeziója nincs. — A sorshúzás. Az 1872-ik évben született váczi illetőségű hadkötelesek részére a sorshúzás f. évi márczius hó 0-án reggeli 9 órakor a városháza tanács­kozó termében fog megtartatni. A városi hatóság hir­detménynyel hívja fel az érdekelteket, hogy a sorshú­záson megjelenjenek vagy maguk helyett megbízottat küldjenek; különben a bizottság elnöke fogja részükre a sorsot kihúzni. = Polgári házasság Lajos-Mizsón. Lajos­Mizse megelőzte korát, s elfogadta a polgári házassá­got, nemcsak elvben, hanem gyakorlatban is. Alig hogy kiszabadult a törvényszék gondos védnöksége alól D. M. a hosszas egyedüllét által arra a gondo­latra jővén, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, rögtön megkérte szive választottját. Vasárnap meg is jelentek a templomban, de mivel Kecskeméten nem voltak 3-szor kihirdetve, nem voltak űsszeesküthetők. Hallották azonban, hogy a tisztelendő úr azt mondta, hogy a polgári házasságot behozzák, azután csak úgy fognak összeállani és szétválni az emberek, a mint nekik tetszik. Ennél fogva teljes megnyugvással haza mentek, ellakták a lakodalmi ebédet s élnek mint boldog házasok. = Henneberg G. (cs. kir. udvariszállitó) ae- lyemgyára Zürichben, privát megrendelőknek, közvetlenül szállít: fekete, fehér és színes selyem­szöveteket, méterenként 45 krtól 11 frt 05 krig postabér és vámmentesen, sima, csikós, koczkázott és mintázottakat, damasztot stb. (mintegy 240 különböző minőség és 2000 külömböző szin s árnyalatban). Min­ták póstafordulóval küldetnek. Svajczba czimzett leve­lekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasz­tandó. (1) Felelős szei'kesztő: Réclei Ferencz. Laptulajdonos: Dr. Varázséji Béla. hirdetése k. y#f Off ytf útf ■Y¥r r ú#f ■r¥r ■Wr ~)í¥r Csak az illető, aki a bevásárlásnál a „Horgony“ gyárjegyre ügyel, biztos lehet, hogy nem kapott értéktelen utánzást. A Pain-Expeller „horgonynyal“ legjobb eredménynyel al­kalmazható csúz, hátfájdalmak, fejfájás, köszvény, csipőfájdalmak, tagszaggatás és meghűlések ellen; gyakran már egy be- dörzsölés elegendő a fájdalmak enyhülé­sére. Minden üveg a gyárjegygyel a „Horgonynyal“ el van látva és ez után könnyen felismer­hető. Minthogy ezen kitűnő háziszer majd­nem minden gyógyszertárban 40 kros, 70 kros és 1 frt 20kros üvegekben kapható, mindenki által beszerezhető. Csakis a Richter-féle Horgony-Pain Expeller —valódi.-----­párisi világkiállításon > ■H TjJ O) 00 00 pH P ►1 P 3 5 B o 12—52 lett kitüntetve. Árverési hirdetményi kivonat. 6576T892. tlkvi szám. A váczi kir. járásbíróság, mint tlkvi hatóság közhírré teszi, hogy Rakita Pál újpesti lakos végrehajtatónak Somossy Miin y és neje Mészáros Borbála végrehajtást szenvedők leni 30 frt tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási yében a pest­vidéki kir. törvényszék a váczi kir. rásbiróság te­rületén levő Rákospalota községben fekvő, a rpalotai 1920. számú tjkvben Somossy Mihály és neje Mészá­ros Borbála nevén álló A -j- 1. sor (2333/24.) hr. számú beltelek és azon épült Rákóczy-utcza 39. nép­sorszám alatti házra az árverést 678 frt 20 krban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1893. évi márczius hú 23-dik napján d. e. 10 órakor Rákospalota község házánál megtartandó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becs­árának 10%-át, vagyis 67 frt 82 kr készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. se. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előlegcs elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Váczon, 1892. évi november hó 28-ik napján A váczi kir. járásbíróság, mint tlkvi hatóság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom