Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1893-02-05 / 6. szám

Kiadóhivatali üzenetek. F. T. Törtei. A 2 frt 50 kr. előfizetési dijat köszönettel vettük, azonban — mint lapunk homlokán látható — félévi előfizetési dij 3 frt; kérjük tehát alkalomadtán az 50 krt beküldeni. Dr. W. Budapest. Egyszeri beigtatás 3 frtba kerül. Felelős szerkesztő: Rédei Ferencz. Laptulajdonos: Dr. Varázséji Déla. H X R D E T É S B K. Hirdetmény. 7030/1892. tlkvi szám Csővár községnek telekkönyvi l»etélei az 1886: XXIX. t. czikk értelmében elkészíttetvén, és a nyilvánosságunk átadatván, ez azon felszólítással tétetik közzé, hogy 1. mindazok, a kik az idézett törvény 15., 17. és 22. §-ai alapján eszközölt bejegyzések érvény­telenségét kimutathatják, e végből törlési kerese­tüket hat hónap alatt, vagyis az 1893. évi augusztus hó 1-ső napjáig bezárólag a telek­könyvi hatósághoz nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indítandó törlési keresetük annak a harmadik személynek, a ki időközben nyilvánkönyvi jogott szerzett, hátrá­nyára nem szolgálhat; 2. hogy mindazok, a kik a tényleges birtokos tulajdonjogának az idézett törvényczik 16. és 18. §-ai alapján való bejegyeztetése ellenében ellentmon­dással élni kívánnak, írásbeli ellent mondásu­kat hat hónap alatt, vagyis 1893. évi augusztus hó 1-ső napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz benyújtsák, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő letelte után ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog ; 3. hogy mindazok, a kik a fentebbi 1. és 2. pontban körülirt eseteken kivül a betétek tartama által előbb nyert nyilvánkönyvi jogaikat bármely irányban sértve vélik, az e tekintetbeni felszólalá­sukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis az 1893. évi augusztus hő 1-ső napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő elmúlta után a betétek tartalmát csak a törvény rendes útján, és csak az időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzett harmadik személyek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg. Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, a kik a be­tétek szerkesztésére kiküldött bizottságnak eredeti okiratokat adtak át, — hogy a mennyiben azokhoz egyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak — az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik. Kelt Váczon, 1893. évi január hó 5-én. 3—3 A váczi kir. jbság, mint tlkvi hatóság. AZ ELSŐ MAGYAR BUDAPESTEN 1. A mezőgazdasághoz egyáltalában szükséges összes sa ját hazai gyárt­mányú, elismert Stitüuő gépeit és talajmivelő eszközeit ajánlja. 2. tündén a gazdasági gépszak mába vágó felvitagosítással és tanáes- esal szívesen és «Iijmentesen szol­gál. 3. Az összes gyártmányait magában foglaló képes árjegyzékét kívá­natra készséggel suegkiildi. 4. A gyártelep lludapesteu, külső váczi-út 7. szám alatt van és an­nak megtekintése érdeklődőknek készséggel megenged tel i k. Levél-czim . Első magyar gazdasági gépgyár rész- vénytarsulat BUDAPESTEN, külső váczi-út 7. Pályázati hirdetmény. A váczi kerületi betegsegélyező pénztár igazgató­sága, a pénztáránál betöltendő következő állásokra hirdet pályázatot: 1. Orvosi állásra, 500 frt évi tiszteletdijjal: 2. Pénztárnoki állásra, évi 600 frt; 3. Ellenőri állásra, évi 500 frt javadalmazással; 4. Irodaszolgai állásra, 240 frt évi fizetés, szabad lakás, fűtés és világítással. A választás f. é. február hő 0 2-ilt napján tartandó igazgatósági ülésben fog megejtetni. Pályázni kívánók felhivatnak, hogy életkorukat, családi állapotukat, képesítésüket és eddigi alkalmaz­tatásukat vagy foglalkozásukat igazoló okmányokkal, felszerelt és saját kezűleg irt kérvényüket f. é. feb­ruár iiő 11-dikének déli 12 órájáig alulirt igazgatósági elnökbez küldjék be. A megválasztandó pénztárnok és ellenőr évi fize­tésének kétszeresét köteles lészen biztosítékul letenni. Az irodaszolgai állásra pályázók kötelesek a vá­lasztás napjáig az igazgatóság minden egyes tagjánál bemutatkozás végett személyesen is jelentkezni. Kelt Váczon, 1893. évi január hó 30-án. Kovách Ernő igra/g. elnök. párisi világkiállításon > “0> ■H 'Ö I a> os 03 pH N P P S3 VJ "í (t> B B o 9-52 lett kitüntetve. Árverési hirdetményi kivonat. 6189 1892. tlkvi szám. A váczi kir. járásbíróság, mint tlkvi hatóság közhírré teszi, hogy a váczi ipar és kereskedelmi hitelintézet végrehajtatónak K. Gselőtei András végrehajtást szenvedő elleni 400 frt tőkeköve­telés és jár. és a csatlakozott hitelező Ilyross Krisztina javára 10 frt tőke, ennek 1892. február 7-től járó 6°/0 kamatai 2 frt 50 kr. és 2 frt 70 kr. költségekből álló követelése iránti végrehajtási ügyében a pestvidéki kir. törvényszék a váczi kir. járásbíróság területén levő Fóth községben fekvő, a fóthi 856. számú tlkvi betét­ben A -f- 1. sor 687. hr. sz. alatt felvett K. Gselőtei András és neje Petényi Julianna nevén álló egész in­gatlanra az árverést 400 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1893. évi márczius hó 7-dik napján d. e. 10 órakor Fóth község házánál megtartandó nyi’vános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becs­árának 10° 0-át, vagyis 40 forintot készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Váczon, 1892. évi október hó 26. napján. A váczi kir. járásbíróság, mint tlkvi hatóság. ■ Y¥­■¥$ f A#f YWr Y¥r Y¥r Y¥r ■m­Csalt az illető, aki a bevásárlásnál a „Horgony“ gyárjegyre ügyel, biztos lehet, hogy nem kapott értéktelen utánzást. A Pain-Expeller „horgonynyal“ legjobb eredménynyel al­kalmazható csúz, hátfájdalmak, fejfájás, köszvény, csipőfájdalmak, tagszaggatás és meghűlések ellen; gyakran már egy be- dörzsőlés elegendő a fájdalmak enyhülé­sére. Minden üveg a #gyárjegygyel a „Horgonynyal“ el van látva és ez után könnyen felismer­hető. Minthogy ezen kitűnő háziszer majd­nem minden gyógyszertárban 40 kros, 70 kros és 1 frt 20kros üvegekben kapható, mindenki által beszerezhető. Csakis a Richter-féle Horgony-Pain Expeller —valódi.— SS Nyeremény tulajdonosok kerestetnek! Gazdátlan húsz millió frt hever kamatozatlanul, eddig még fel nem vett sorsjegy fö- es melléknye­reményekben. A „Telegraph“ sorsolási lap szerkesztősége vállal­kozott arra, hogy az illető mit sem sejtő tényleges bir­tokosokat felkutassa és őket a nyeremények birtoko­sává tegye. A sorsjegybirtokosok kéretnek, hogy sorsjegyeik minőségeit, sorozatait és számait a „Telegraph“ szer­kesztőségének saját érdekükben is levélileg közölni szí­veskedjenek, hogy az illető nyereménytulajdonosokat ily módon felfedezhesse. Előfizetési ár a „Telegraph“ czimű hatodik évfo­lyamban megjelenő, hiteles sorsolási lapra egész évre csak egy forint. Előfizetőinek még egy nagyszerű előnyt is nynjt t. i. évenként. 20 drb jó-sziv sorsjegyet sorsoi ki előfizetői között, mely sorsjegyek negyedévenkint sorsoltatnak ki és 20.000 30.000, 40.000 koronás főnyereményekre játszanak és egy nyereménynyel ok­vetlenül kisorsoltatnak. Oly sorsjegybirtokosoktól, kik a lapra elő nem fizetnek, 10 kr válasz-bélyeg kéretik. Április 1-ig előfizetők részt vesznek már az 5 darab Jó-sziv sorsjegy kisorsolásában és szétosztásában. Értékpapír spekuláczió. Az árfolyamok jelenlegi változásai bő alkalmat nyújtanak, a tőzsdén haszonnal való operaczióra. Tőzsdei megrendeléseket is lelkiismeretesen eszközöl. A „Thelegraph“ kiadóhivatalának bank- és váltó-üzlete Luftig Miksa Budapest, Váczi-körút 43. szára. 1—3 Alapittatott 1885-ben. Hirdetmény. A magy. kir. államvasutak /acz állomásán a következő iézbesithellen küldemények fog­lak az üzletszabályzat. 70. §. irtelmében nyilvános árverés ltján f. hó S-án eladatni. 1. 347 drb puha deszka 10000 ;gram. 2. 1 láda üvegárú 10 kgr. 3. 6 drb edény, 3 létra má­llónak 78 kgr. 4. 1 csomag fehérnemű 2 kgr. 5. 1 csomag fehérnemű 1 kgr. 0. 3 csomag üres zsák 55 kgr. 7. 9 hál rongy 583 kgr. Vácz, 1893. február 4-én. Az állomás főnökség. Brandt Richard gyógyszerész svájezi labdacsai efCifUoGáft,ó&: Prof. dr. Virchow, R., Berlin, „ „ Gietl, V., München (ty. g „ Reclam, Lipcse (t),‘ a „ Nussbaum, V., München (t), g „ Hertz, Amsterdam, a „ Korezynski, Krakó, g a Brandt, Kolozsvár, a a Frerichs, V., Berlin (t), a a Scanzoni, V., Würzburg, a a Witt, C., Kopenhága, a a Zdekauer, Szt. Pétervár, a „ Soederstádt, Kazán, a „ Laifibi, Warsó, a a Forster, Birmingham, több mint tíz eve, profcszoroktól, gyakorló orvosoktól a a nagy közönségtől folyvást felkarolva és ajánlva: ólesó, kellemes, biztos s ártalmatlan házi-és gyógyszerül az al-test szerveinek bajaiban, máj- és aranyeres-bántalmak ellen, ren­detlen székelésnél, ennek szokássá vált megrekedésénél 8 az ebből származó bajok- ban, mint: Fejfájás, szédülés, nehezen léleg­zés, szivszorúlás, étvágyhiány stb. Brandt Richard gyógyszerész svájezi labdacsait, enyhe hatásuk miatt a nők is szívesen használják s az erős, maró hatású savaknál, keserüvizcknél,cseppeknél, mixtúráknál stb. többre becsülik. A beszerzéskor óvakodjunk az utánzóit készítményektől, azzal, hogy a gyógyszer­tárakban mindig csak valódi, Brandt Rlchard- félc svájezi labdacsokat (egy doboz ára a használati uta­sítással együtt 70 kr.) kérjünk, s a mellett az itt lenyomatban látható, s minden dobozon meglevő, törvény óltalma alatt áiió, védöjegyre: fehér kereszt vörös mezőben s Brandt Rich, névaláírása, ügyeljünk. -• A csalódásig hasonló csomagolású és forgalomban levő UtánZOtt svájezi labdacsoknak a VAlÓdi készítmény- nyél csupán a n6VÖk „svájezi labdacsok“ azonos; e szerint tehát minden vevő, ha nem eléggé ovatos és olyan készítményt vásárol, a melyen az Itt is látható vólöjegy ninCS meg, az ugyan pénzét hasztalan adja Ili. Főraktár: Török József gyógyszertára Budapesten, Király-útcza 12. Vácz, 1893. Nyomatott Mayer Sándornál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom