Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1893-02-05 / 6. szám

XV. évfolyam. 6. szám. • I • Vácz, 1893. február 5. ■OliÖlPIZETKSI Á1M: negyed évre 1 frt ö»0 kr. Egyes szám ára: ÍO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). IIIlii»I I'ÉNEK : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyílt-tér: sora .......................... 30 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Czimkórság. Kivéve Spanyolországot, mi bajlódunk leg­többet a czimkórsággal. A sok tekintetes és nagy­ságos ur gombamódra tenyészik. A vidékén, fa­lukban épen úgy szenvednek ezen kórban az emberek, mint bármelyik városban és annyira mennek, hogy nevetségessé válnak. íme egy élő példa rá. Történt, bogy két kataszteri földmérő hosz- szabb ideig kiküldetésben volt egy szomszéd köz­ségben ; hogy köztudomásúvá tétessék — miután az orrára még sem Írhatta a publikácziót, — hogy egyikük nagyobb ur a másiknál, megpa­rancsolta az asszony révén a szolgálónak, hogy őt ezentúl nagyságolják. A másik tisztviselő szé­pen hallgatott és beérte az őt megillető czimmel. Annái kevésbbé hallgattak y, szállásadó gazdák asszonyai. Azok azon vesztik össze a kupakta­nács előtt, hogy melyiket illeti több lakbér, mert azt a község fizette. »Hja, nálunk nagyságos urak laknak, de kegyelmeteknél csak a tekinte­tes urék!« A bölcs kupaktanács helybenhagyta az érvelést és 50 kr. havi bérrel dotálta a nagy­ságos titulát. Milyen nevetségessé válik az olyan »nagy­ságos ur«, ki illetéktelenül nagyságoltatja magát és cselédjét azzal az izenettel meneszti egy való­ságos nagyságos úrhoz: hogy tiszteli a nagysá­gos ur, kiről jól tudja amaz, hogy az illető egy szerény állami tisztviselő, hanem mióta nyugalom­ba ment, azt akarja a vidéki városkában elhitetni, hogy számot tevő nagy tekintély volt a büróban, pedig tulajdonképen annak a monoton gépezet­nek olyan kalamáris forgató alkatrésze volt, a milyennek végre megfelel egy szerény diurnista is. Ä „Váczi Közlöny“ tárczája. Mehetnék bár . . . : ' hehe:1'.: bár messze veled, Hol a világ idegen, Ahol lennénk elfelejtve Mint a virág a réteken. Elrejtőznénk, elbújdosnank — Úgy élnénk, mint a gerlék ! .. . De itthon mit pletykáznának Ha én veled elmennék? AJmássy Julia. Régi pesti történetek. A névnapi köszöntő. Gábor urat ugyancsak megáldották minden földi jóval a hatalmas istenek. Volt jószága, gulyája, ménese és két szép nagy háza a fővárosban. Csak házi boldogságáról feledkezett meg az Isten! Agglegény volt az irigyelt gazdag ember, minden földi örömek nélkül. Egy gondos gazdasszony vette át a háziasszony szerepét s reméljük — szeretetét is. Az öreg úr napjai csendesen tellek egymásután, minden fennakadás nélkül, hanem Gábor napján volt mit hallani és nyelni a „kedves“, „drága“ urambátyám- nak. Ilyenkor túltett, magán minden rokon ! Mindenki azon igyekezett, hogy a gazdag, immár az élet véghatárán álló atyafi kegyeibe minél jobban bele hazudja és bele hízelegje magát. ügy. elhalmozták a derék öreg urat névnapi bok­rétákkal és obiigát köszöntők özönével, hogy szinte izzadt bele a jubiláns atyafi gyér üstöké, mert abba kapaszkodtak valamennyien. No de az öreg hamar lerázta őket; nem mutatván em az egyiknek, sem a másiknak barátságosabb arezot. Egyformán mosolygott és r— dörrnögött a gratulálók vérmes seregére. Otthon aztán ki az öreg úr szeméből, ki egy el­Az is megtörtént: keresték a háziasszonyt, mire azt felelte a konyhaőr: Kérem a nagyságos | asszony a libát tömi hátul. Mindjárt jön. Sőt ezt is hallottuk: Lizi kisasszony, nem nehéz az a j sajtár viz? — Mire azt felelte Lizi: Bizony fel • is mondom a szolgálatot, mert ez nem nekem kompetál ! De menjünk tovább. Vannak nálunk intéz­mények, hol idővel az illető főnök, szóval fő­tiszt tanácsosi czimet nyer. A világért sem érné be ez többé a hivatalos titulussal, mi tulajdon­képen továbbra, funkezionalis tisztje marad, ha­nem okvetlenül ^ megvárja, hogy még a vele minden tekintetben egyenlő tisztviselők, kik ugyanazon képzettséggel, intelligencziával, dip­lomával bírnak, megnagyságolják őt szóban, Írásban, uton-utfélen, hivatalban, tarokkparti mellett, szóval mindenkor. Nem látja az illető, hogy önmagát alázza meg, mikor keveseli hiva­talos titulusát? Ez azonban csekélység ahhoz képest, mi­kor a pálinkafőző, ki éveken át a szegény nap­számosoknak méregette a subapálinkát, egyszerre fölkap az uborkafára és árenclál, ur lesz, gaz­datisztet fogad, mire egy végzett akadémikus botlik oda, ki örül, hogy valahára kataszteri földmérésből keresi kenyerét, kinek aztán érté­sére adatik, hogy az ur, nagyságos ur, a felesége nagyságos asszony, a Lipót fiú pedig nagyságos ifiur. Ha ezt megfontolnák az igazi nagyságos urak, lemondanának a nagyságos titulusról és szívesebben hallanák azt, hogy — »tanácsos ur«, miként az az egész czivilizált világban átalános szokás. ejtett szavából tudni akarta, hogy de bizony, őtet tün­tette ki legjobban Gábor bácsi; hiszen mikor kezet szo­rított vele a búcsúzásnál, az olyan szívélyes és forró volt! Hiszen csak látták volt azt a vandalismust, a mit a felköszöntött elkövetett! De hát nem látták. Öcsém- és nénémasszonyék menten szörnyet haltak volna attól a látványtól, vagy legalább is kilelte volna őket a harmadnapos hideg. Másnap vagy harmadnap, midőn már a legutolsó fiók-atyafi is elpusztult a háza tájékáról — csak eny- nyit kiáltott az öreg úr a konyhába: „Náni!“ A mire rögtön felnyílt az ajtó s előbb egy terje­delmes fáskosár, majd egy elhízott vastag szolgáló szellem lett látható, a húsos karjainak hihetetlen gyors és ügyes mozdulatával úgy beleseperte a kis és nagy virágbokrétákat á kosárba, hogy egy ezermester sem különben. Hogy aztán mi történt? azt maguk a virágok tud­nák elmondani. Hanem, mert az atyafiak közül egy sem volt pró­féta, vagy „gondolatolvasó“, — tehát ki-ki édes ábrán­dokba ringatta magát. Egy ilyen névnapi látogatás után történt, hogy a kövér tokáju Náni egy szokatlan negyságu levelet nyúj­tott át a csodálkozó öreg úrnak. Az kíváncsian bontotta fel a nagy, paksamétát, azután összevonta a bozontos szemöldeit, majd a sze­meit dörzsölte meg piros babos kendőjével, de még Így is furcsa lehetett az, a mit olvasott. Gábor bácsi rettentő haragos képet vágott a levél elolvasása után, hanem aztán olyan jóízűen kaczagolt, hogy Náni asszony hamarjában nem tudta mire vélni a dolgot. No az már valami különös jó hir lehet, a mi képes volt átalakítani a boszus öreg emberi. A levél pedig igy hangzott: „Gábor bátyám ! Egy cseppet se csodálkozzék, hogy nem tettem a neve elé a szokásos „kedves“, vagy „tisz­telt“ megszólítást. > Néhány őszinte szó. — Levél egy hölgyhöz. — Mélyen tisztelt Nagysád! Fogadja őszinte köszönetemet elismerő soraiért, melyekkel engem kitüntetni méltóztatott. Vonatkozással a „Talmi világ“ czikkemre, igen helyesen mondja nagysád, hogy az emberek romlott­sága már a — bölcsőben veszi kezdetét. Igazat adok, de mégis kérem legyünk elnézők és ne bántsuk, legalább ezeket az apró békéket ne; hiszen úgy is tudom nagysád mire czéloz; arra a ferde és alakjában helytelen gyermeknevelésre. Erről beszéljek épen oly nyíltan és leplezetlenül, mint azt eddig is tettem, még pedig itt e helyen. Jó, jó, igen szívesen akarok kívánságának eleget tenni, csakhogy attól félek, ha a nevelésről fogok be­szélni, akkor a kedves id. Bomóky bátyám ismét rám- förmed: „hát ez jó neveltségnek a jele, egy hölgynek leveleket Írni, mikor otthon a feleségnek erről sejtelme sincs ! ?“ Hát ez bizony neveletlenség kedves urambátyám; szívesen elismerem, valamint azt is, hogy „itthon fele­ség nincs“ . . . ergo irhatok. Bocsánatot kérek nagysád ezen kis eltérés miatt, de okvetlen szükséges volt, hogy lelkiismeretemet meg­nyugtassam. Jó szerencse, hogy nem vagyok paedagogus, kü­lönbben azt hinné a szives olvasó, hogy a külömböző nevelési rendszerekről tudományos szempontból akarok foglalkozni; pedig épenséggel nem az, a szándékom; azt ama érdemes szakférfiakra bízom, kik ahhoz ér­tenek. Ne feszegessük tisztelt nagysád azt a kérdést ho­gyan kellene a fiatalságot nevelni, hanem nézzük meg inkább magát az eredményt — a neveletlenséget ! Ugyebár nagysád ön is, hányszor dicsérte ellőttem a kis Ettuskát? Milyen okos lányka „úgy beszél akár egy húsz éves kisasszony.“ Bocsánad nagysád, de kérdem, azt hiszi, csak a kis Ettus olyan nagyon okos teremtés ? Hát X-ék Illuskája (most lett 6 éves); Y-ék Palkó-ja vagy Z-ék Gizikéje nem épen olyan „okosak“? Ezt s más egyebet is szükségtelennek találván, mint üres szójárást, (melynek a clamaturgiája éppen az ellenkező), — én sem akarok képmutató lenni s nem kívánom Gábor bátyámnak az egek áldását. (A kedves atyafiak, tudom, hogy a szuhaji malom áldását értik alatta). Nem kívánom Gábor bátyámnak hogy sokáig „él­jen“, miattam nem bánom, haljon meg akkor, a mikor tetszik, mert én nem szoktam senkit ebbeli jó szándé­kában meggátolni. Mint őszinte rokon szívesen megadom a végtisz­tességet s csak arra kérem, hogy a nemesi birtokot ne én rám testálja. Azt a bolondot ugyan ne tegye, mert én azt a rengeteg batyut nem bírnám el a hátamon. Vagy a kártyán, vagy pedig a torkomon csúszna le mihamar. Midőn még kijelenteném, hogy sajnálom az időt, a papirost, a ten tát és a fáradságot, még csak azt kí­vánom, hogy ez legyen az utolsó levelem, a melyet írtam. Pista.“ Ez a Pista egy könnyűvérű, de áldott szivü fiú volt s az öregnek legközelebbi rokona. Mint afféle művész, (színész, még pedig kitűnő komikus volt a gyerek —) soha nem „gratulált“ a gazdag nagybácsinak. Ő neki elég volt a korlátlan sza­badság és az, a mit az élet nyújtott. Élvezte a jót a rosszal s a keserűt az édessel. „Görögtűz“, „kulissza fény“, szokta mondani s szemébe nevetett a kendőzött hiúságnak. És azért mégis ő lett az universalis örökös. Geremlay Kálmán. Rousseau és a tudós nők. Korunk nevelői közül többen azon gondolkoznak, nem volna-e üdvös a nőknek oly nevelést adni, a mi­lyenben a férfiak részesülnek. E czélból tervekkel álla­nak elő, belevonják a vitába a férfiakat és nőket és pro et contra megvitatják a tételt. Találkoztak olyanok a harezolók között, kik támadták a férfiakat, hogy nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom