Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-07-02 / 27. szám
A nyilatkozó publicanusok. E lapok junius 18-iki számában kissé félre huztuk a leplet bizonyos üzelmekről, melyek — ha ily módon önmérsékletre nem szorítjuk a nyakunkra növő várn- és helypénzszedőket, — minden valószínűség szerint egyre vakmerőbben előtérbe léptek volna. Midőn ezt tettük, nem vezetett bennünket^a legcsekélyebb ellenséges indulat sem a vámbérlő, vagy közegei ellen. Nem szemelyök, hanem csak túlkapásaik ellen volt kifogásunk s menten a legcsekélyebb személyeskedéstől is, egyedül a közérdek védelmére emeltünk szót. Hogy ez a vámbérlőnek és közegeinek nem log tetszeni, arról eleve meg voltunk győződve; valamint sejtettük azt is, hogy fognak rá helyet és módot találni, hogy epéjüket kiöntsék. De ez legkevésbé sem tartott vissza bennünket attól, hogy kötelességünket a közügy szolgálatában teljesítsük. A bérlőnek és közegeinek ez ugyan kényelmetlen; de a közönség, melynek védelmében jártunk el, elismeréssel adózik érte.^ S ez nekünk elég; mert nem a vámbérlőnek privát érdekeit kívánjuk szolgálni működésünkkel. Steiner Farkas bérlő és vámosainak nyilatkozata különben a dühről elvakult ember üres kifakadása. Nagyképűsködéssel elmondott komikus együgyüségek. Egy, a'műveltség elemeiben némileg otthonos ember nem olvashatja végig kaczagás nélkül az e fajta bolond gombákat: „Alapos a gyanú, hogy Tiborcz úr a korpás zsákok közül került elő, pedig a Tiborczok a rómaiaknál nem onnan kerültek elő!11 Steiner Farkas úr tehát valami római hősnek képzeli Tiborczot s affektálja, mint ha ő a Tiborczok genealógiáját is ismerné. Pedig hát Tiborcz nem Rómában látott napvilágot s még csak korpaárulásig sem vitte fel Isten a dolgát, egyszerű földműves ember a jámbor. „Bánk bán“-ban, a legjelesebb magyar történelmi drámában, sírja el a szegény magyar nép keservét; de megszólal néha panaszos ajkával — ha van reá ok — a „Váczi Közlöny“ hasábjain is. S lám a nagyok példája megmételyezi a kicsinyeket is! Ha Steiner úr, a bérlő, élczet farag a korpás zsákok közül előkerült „Tiborcz“-ra, miért ne szőné tovább a tréfa fonalát hűséges vámosa Weisz Pál Lipót? Igen, teszi is. Nem mindennapi önteltséggel beszél a „korpával foglalkozó Tiborczok agyában szült fantáziák“-ról. A mai demokratikus társadalomban nem tartjuk a korpa árulást — valamint semmi más ipari vagy kereskedelmi üzletet sem — lenézendő foglalkozásnak. Azért, ha valaki a korpaárúlót csupán foglalkozása miatt veti meg, az a józan itéletű embernek mindenkor rosszalásával fog találkozni; de mikor Weisz Pál Lipót, aki nevét, mint „vámos és szatócs“ írja alá s maga is a korpaárulás bűnében vált bűnössé, kicsinyli a korpaárulót, ez már a magasabb komikum körébe vág! Ami a névtelen nyilatkozót illeti, ez nyilatkozata durvaságával is arra a gyanúra ad alkalmat, hogy olyan brutális eljárásra, melyről panaszolják, valóban képes. Különben nem mond semmit, csak üres fenyegetéssel akar imponálni. Mivel a bírói vizsgálatnak nem akarunk elébe vágni, várunk türelemmel. Steiner bérlő úr mond egy okosat is a sok nem okos dolog mellett; azt t. i. hogy nem szándékszik folytatni hírlapi polémiát. Mi sem! És ezt ajánljuk megnyilatkozott közegeinek is. Különben, ha a vám- és helypénzszedő urak ama bizonyos nyilttérben folytatják is a nyilatkozást azzal nem sokat fogunk törődni; de hogy a város közönségével s a vidék népével szemben korrektül viseljék magukat, arra éberen őrködni kötelességünknek ismerjük jövőre is! Tiborcz. A „Váczi Közlöny“ tárczája. Nyomok a hóban. — Vázlat. — Irta: ZDercséxxTT'i Dezső. Reggelre kelve nagy hó borította a földet. Mindenütt a vakító fehérségű hó, mely az utszéli akáczokat is belepte. A nagy hóban kétféle nyomot láttam : egy kis női lábét és egy nehézkes járású csizmáét. Egymás mellett haladt szorosan a két nyom, de a kis női láb alig bírta a lépéseket, majd pedig végkép eltűnt. Úgy látszik, az a másik ölbe vette a fáradt nőt és vitte tovább . . . messze . . . I. Sokáig élt az öreg Somné, most már meg kellett halnia. Először.egy kicsit köhögött, azután egy kicsit sápadt lett, a lába is alig bírta testét, hát lefeküdt. Beteg volt úgy hat hétig, az utolsó napokat alig tudta áthúzni. Megerőltette magát és beszélt leányának, Rizának. Megfogta a kezét. Hallgatsz-e rám, Riza? Itt hagylak én, becsületben, de szegénységben. Nem vagy már fiatal, itt hagyhatlak. Ma, vagy holnap behunom a szemem, de azért maradj meg a becsületben, én is az voltam, apád is az volt, azért maradtunk szegények itt a pusztán. Csak a kis nyugdíjból éltünk ketten, a mit a báró adott, ma vagy holnap, mikor én nem leszek, az is megszűnik. Maradj becsületes, menj Vas Istvánhoz, az ispánhoz . . . A lány kirántotta kezét. Az öreg asszony felvetette szemét, nézett hosszasan Rizára, de nem szólt már. Nem akart szemrehányá- sokat tenni neki, most az utolsó pillanatokban. l lát ismét csend lett a szobában. Néha hallatszott csak a betegnek sóhajtása. »The Mutual «. Elet biztosítás. Iparosra, kereskedőre, tisztviselőre, birtokosra, szóval mindenkire nagyfontosságú tényező azok családjára és ekszisztencziájuk biztosítására az életbiztosítás. Nincs borzasztóbb, mint mikor a családfentartó úgy hagyja vissza övéit, hogy azoknak semmiféle kárpótlást nem nyújt. Hány tisztességes család felbontója ez az életben. Az ilyen gondtalanság eredményezi, hogy az esetleg kiskorú gyermekeket kénytelenek az emberek könyörü- 1 etess éjire bízni, kik bizony nem ritkán az ilyen fogadott gyermekeket elzülleni hagyják s ezek a társadalom terhére válnak s gyakran szégyenére annak, ki vele egy nevet visel. Azért igen megfontolandó, hogy a családfők, a családban előforduló halálesetekre saját és kölcsönös életbiztosítások által önmagukról, illetve a család további fentartásáról gondoskodjanak. A dij csekély, milyent józan életű és gondos ember alig érez meg; s vájjon ki tudná azt mérlegelni, mily jótétemény az, ha rendelkezésére áll a családnak a halál katasztrófájakor egy nagyobb összeg, melynek segítségével a megszokott üzletet, vagy iparágat folytatni lehet. Váczon és vidékén épen ezen emberbaráti czélból igyekszik terjeszkedni az életbiztosítás leghatalmasabb intézete „The Mutual.“ Milliók és milliók állanak rendelkezésére és el van terjedve az egész világon. Mi az intézetet igen csekély dijaiért, különösen előnyös biztositási föltételeiért ajánljuk az érdekeltek figyelmébe és tájékozásul adjuk a hatalmas intézetről a következőket : A Mutual életbiztosító-társaságnak valamennyi hasonlónemű intézet között a legóriásibb, pénzalapja körülbelül 907 millió frank. A kuriózum kedvéért megemlítjük, hogy a magyar állam ez évi költségvetésében az összkiadások körülbelül ugyanekkora összeggel vannak praeliminálva. Belemerészkedve az impozáns számok birodalmába, melyek a Mutual szervezetének úgyszólván várát alkotják, feltaláljuk, még pedig szintén hivatalosan megerősített adatok nyomán, hogy ez épen félszázad óta fennálló társaságnál egyedül a múlt 1891-iki esztendőben mintegy 893 millió frtra rúgó uj biztosításokat kötöttek s ezzel együtt a Mutual összes biztositási állományai 1892. január 1-én 3,004,940000 frkot tettek ki. Csinos összeget képvisel a Mutual múlt évi bevétele is, mely kerek számban 200 millió frk volt. E mellett újra megjegyzendő, hogy e kápráztató adatok teljesen pontosak és hitelesek, mert tudvalevő dolog, hogy New-York államban a biztositó társaságok szigorú állami felügyelet alatt állnak, melynek gyakorlásával törvény által egybehívott állami biztositási hatóság van megbízva, mely bizottság egyszersmind a tartalékok biztos befektetése fölött is őrködni köteles. E bizottság pedig, az említett adatokat, mint valókat hitelesítette. Egy kis összehasonlító statisztikai kedvéért nem érdektelen annak felemlitése, hogy inig az 1890. év végével a Magyarországon- és Ausztriában létező 18 életbiztosító-társasál együttes biztositási állománya 751/4 millió forintot tett ki, addig a Mutualé egyedül 1,5951/2 millió forintot, a magyar és os-ztrák társaságok együttes biztosítéki alapja 1881/a millió, a Mutualé egyedül 3673/4 millió forint, tehát még egyszer annyi volt. Sőt a Mutual pénzalapja az 1890-ik év végén 153 millió forinttal nagyobb volt, mint az angol banknak, a világ leggazdagabb bankintézetének összes vagyona. Hogy a Mutual üzlete mikép fenhetett ily óriási arányokat, ennek magyarázata egyrészt abban van, hogy ötven éves fennálása óta mindig a legtisztességesebb és a legbiztosabb intézetnek bizonyult, úgy, hogy például a new-yorki osztrákmagyar főkonzul, Havemayer A. Tivadar úr, midőn saját magát és családja négy tagját a Mutualnál biztosi— Ma . . . vagy . . . holnap . . . nem tudott többet szólni. Egy kicsit kinyújtotta kezét a leánya után, de visszaesett, azután csendesen meghalt. A leány odahúzta székét, leült a halott mellé és nézte sokáig. Tegnap még beszélt a felgyógyulásáról és a boldogságról. Nem akarta, hogy anyja sokat beszéljen, mert az ártott neki, de azért megmondta Rizának, hogy Vas Istváné, az erősé legyen, ne a másiké. Vas Istvánnak van jó állása: gazdatiszt itt az uradalomnál, a másik, Rácz Géza, az nagy úr, az nem akarhat jót. Hát Riza nem akarta anyja szavát fogadni s ellenkezett vele és talán ő az oka halálának. De hát tehet-e róla, hogy Vas István nem kell neki, nem szereti, csak mint barátját s nem akar vele boldogtalan lenni Vas, az erős, nem szép ember, csak jószivű. Már egyszer kikosarazta, de még mindig eljön hozzá. Inkább dolgozik éjjel-nappal, mig ki nem merül, de egy könnyen nem lesz övé. Pedig az a másik csak abban különbözött ettől, hogy szép ember volt és főnöke Vas Istvánnak. Tudott hízelgőén beszélni s azt vette észre, hogy ehhez vonzódik. Nem tehet róla, de igy van. Megmondta tegnap az anyjának is. Félre simította haját s alig várta, hogy megvirradjon. Reggel felé jött legelőször Vas István, mikor épen a béreseket akarta megnézni s egyúttal tudakozódott Riza anyja után. Sokáig maradt ott, mert sok dolga akadt Rizá- nál. Rábeszélte, hogy vegye el tőle azt a pár forintot, a mit ad a temetésre, mert más úgy sem fog adni semmit. A leány nagy sokára elfogadta és ha majd a sok bajtól megszabadul, akkor megdolgozik érte. Vas István az erős és a jószivű ráhagyta, hogy jól van, majd megdolgozik érte . . . Rácz Géza is eljött úgy tizenegyóra tájon. A részvétét fejezte ki, mert már tudta a csapást mikor tóttá, egyszeri dij fejében nem kevesebb, 3 millió frkot fizetett a Mutual pénztárába, a legnagyobb életbiztosítás, melyet valaha kötöttek. Három milliót pedig az ember bizonyára csak teljesen biztos helyen fektet be. Második titka a Mutual kolosszális sikereinek az intézet kölcsönösségében rejlik. A Mutual ugyanis nem részvénytársaság, hanem tisztán kölcsönösségen alapuló vállalat, melynek az arányoknál fogva óriási nyeresége nem részvényesek zsebébe vándorol, hanem egy és egyedül maguk, a biztosítottak közt osztatik szét. Az intézetről bővebb fölvilágositást ad Váczon Fanil Mór a „The Mutual“ tisztviselője, dr. Vadas József orvos, az intézet bizalmi orvosa Váczon, vezér- igazgatósága Budapesten, Bécsi-utcza 5. sz. a. van. Szépirási tanfolyam. Több oldalról, a helybeli szülők részéről, azon megtisztelő megbízatásban részesültem, hogy a lefolyt tanév 2 havi szünideje alatt gyermekeiket a szépírás, esetleg ezt befejezve, a rondirás elsajátítására oktatnám. Értesülvén egyúttal arról is, hogy volnának még többen, akik gyermekeiknél szükségesnek és jónak vélnék a tisztaság, szabályosság, rend és szépség iránti érzékeik ez utón ápolását szintén elősegíteni, az irás nehézkességét és szabálytalanságát megszüntetni, mi különösen a gimnáziális tanulmányok végezésénél nem csekély mérvben szolgál akadályul; de akikkel ezideig személyesen érintkeznem nem lehetett szerencsém, bátorkodom ez alkalommal felhívni az érdekelteket és érdeklődőket, hogy az eddig jelentkezőkkel f. hó 4-én a tanítást a siketnémák kir. tanintézete Vl-ik osztályú helyiségében — a hivatkozott intézet nagyrabecsült igazgatójának előre kinyert beleegyezésével — a tanítást megkezdem. Minélfogva értesítem a t. szülőket, akik gyermekeiket e tanfolyamon részvétetni kívánnák, hogy a jelzett naptól kezdve a kitűzött helyen naponként d. e. 9—10-ig, vagy e napot megelőzőleg is lakásomon (Báthory-utcza 2. sz. a.) velem értekezhetnek. Maradtam Váczon, 1893. évi julius hó teljes tisztelettel Egyiid Lajos tanár a siketnémák kir. tanintézetében. Előfizetési felhívás. Julius 1-jével uj negyed kezdődött., melyre van szerencsénk az érdeklődők becses figyelmét felhívni. A »Váczi Közlöny« előfizetési dija: egy negyedre t írt 50 kr. Lapunk ismét újabb jó nevű munkatársakkal gyarapodott és ennélfogva változatos és gazdag tartalmával a vidéki lapok megszokott sablonjait jóval fölülmúlja, mire különben is elég garancziát nyújt lapunk fel. szerkesztője, ki, mint a fővárosi napi sajtó tevékeny munkatársa, e lap élénkítése körül is mindent elkövet. A kiadóhivatal. Városi és vidéki hírek. = Halmi László, a kegyesrendi társház főnöke és a főgimnázium igazgatója e hó 27-én, kedden ülte névünnepét. A nagyérdemű és tudós igazgatót a tanári kar és nagyszámú tisztelői üdvözölték. felkelt. A szobába nem ment be, csak a konyhában mondá meg azt, a mit elakart Rizának mondani: a részvétét. Azután sietett, szaladt, mert sok a dolga, ma nem időzhet. II. — Édes Riza, köszönöm, hogy jó volt eddig hozzám — eltávozom — mondá . Vas István pár héttel a temetés után. Rácz Géza itt az úr, ő parancsol, én csak szegény ispán vagyok, nekem engedelmeskednem kell. Felmondták a szolgálatot, Rácz úr megírta a bárónak, a válasz már vissza is érkezett : mehetek. — Ugyan Vas úr, minek tréfázik, nem lehet az, hogy elküldenék, hiszen ön szorgalmas hivatalnok. Ugy-e csak ijesztgetni akar, mert tudja már, hogy megszoktam a társaságát, mely olyan kedves volt nekem az utóbbi időben. — Nem édes Riza, most nem tréfázom, Rácz Géza, a felügyelő, kiadta utamat, mert fölösleges személy vagyok, két hónap múlva távozhatom. Vas István haza ment, Riza pedig nem feküdt le, sötétben elmélázott azon, hogy mi lesz ezután, ha István elmegy, az ő egyetlen tanácsadója. Egy magában fog állani, Rácz sem gondol már újabban vele, vájjon, mi lesz ennek a vége ? Kegyetlen hideg volt a szobában, de nem törődött vele, úgy virradt meg a feje fölött, le sem feküdt. Vas István sorsa pedig el lett döntve. Minden este ellátogatott Rizához és sokáig elbeszélgettek. Riza panaszkodott, hogy Rácz úr a temetés óta nem is jött el hozzá, hogy legalább megkérlelné, máskor mindig eljött. III. De mégis eljött csakhogy azon a napon, mikor Vas István búcsúzott el Rizától, a ki egész nap oly kedvetlen volt. Rácz Géza beszélt neki sok mindenről, de alig maradt valami eszébe. Közelebb ült a leányhoz és ismét, beszélt..
