Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-10-02 / 40. szám
szebb hazafiui törekvésében részt venni kívánván, ezennel kétezer (2000) frtot teszek át öt százalékos papír- járadék kötvényekben főt. uraságodhoz, mint a gimnáziumi segély-egylet elnökéhez s felkérem, hogy ezen összeget az oly nagy szükséget pótolandó gimnáziumi alumneum tőkéjéhez csatolni szíveskedjék. Meg vagyok győződve, hogy a nemes városnak e téren ápolt hazafias czélzatai, a midőn a tudomány világosságát a könyörülő és jótékony szeretet melegségével felvidéki nem magyarajka ifjaink felkarolására és kiképeztetésére a létesítendő alumneumban egybekapcsolja — az összes magyar haza javára nagy és magasztos eredményekben fognak megvalósulni, a mire, valamint a nemes város egész közönségére Isten szent áldását esdem le s maradok ájtatos imáiba ajánlottan Váczon, 1892. szeptember hó 15-én, főt. uraságodnak legszivesb jóakarója az Urban, Schuster Konstanti, váczi püspök.“ A legsötétebb Vácz városában. (Nyári reminiszczencziák.) Szeptember 12-ike volt azon nevezetes nap, melyen utczai lámpáink ismét meggyujtattak, mintán hónapokon keresztül pihenőt tartottak, más szóval nyaraltak. A nevezetes napot meg kell örökítenünk, hogy hadd lássa az utókor, miszerint az előbbi évek szokásaihoz híven régi dicsőségünket hirdető világításunk ügyének rendezése meddig késik még az éji homályban? De hát mivé lennének az ősi erények, ha múltúnkhoz nem ragaszkodnánk és minden uj dolgon kapkodnánk ? . . . Már pedig mindenki tudja, hogy öregapáink öregapáinak sem kellett soha utczai lámpa, hát mi se szorultunk egész nyáron át világításra! Hiszen kérem, minden jóra való, igaz váczi bennszülött úgy ismeri már utczáinknak minden kövét, hogy csupa-csupádon fekete sötétségben is haza talál éjfélután is. Ezt mindnyájan tudjuk tapasztalat utján szerzet! meggyőződéssel hitelesítve. Aztán nincs is itt teljes sötétség mindig. Hát a holdvilág mire való ? S ha meg már éppenséggel ki kell mondani, néha napján nincs is szügség a világosságra. Ma holdfény, holnap regényes félhomály, már ilyen az emberi természet, szereti a változatosságot! A rejtélyeset, mikor a képzelő erő működhetik; egy-egy sötét kapu alja képzeletben tündérvár útja; — egy-egy kanálisgödör képzeletben Niagara zuhatag mosta sziklamélyedés. Érdekes kis kaland az egész, ha belebotlunk s igy városunk e kis költészetét is a sötétségnek köszönhetjük, melynek még meg van az a hatalmas előnye, hogy mi bennszülöttek látunk benne, mint akármelyik villanyos szemű czicza és minket még sem látnak meg. Legfeljebb a hangunkról ismernek fel, de sebaj, a ki felismer, az is csak „unseráni“ puszi pajtás. Nem csoda tehát, hogy az a villany-fény, mely két év előtt a „Ganz“-féle gyárral kötendő szerződés következtében, más a korral haladó városok mintájára fényözönnel árasztá el városunk sok (!) nevezetes középületét, immár rendezett utczáin- kat és a korszellem követelményeit igen helyesen átértő, jobbmódú háztulajdonosok épületeit, e fény kialudt nálunk, mielőtt felgyulladt volna! De hát minek is? Valóságos pazarlás, kidobálni a drága pénzt villanyra? mikor ingyen is részesülünk benne egész nyáron ; a Gondviselés hozza a felhőkben, csak úgy czikázik, néha csak hajszál híja, hogy el nem találja valamelyikünk hátát. Imádkozzál gyakran, — az ima felemel, átszelle- mit, minél többet imádkoztok, annál inkább szerettek, mert közelebb vagytok az éghez; maga a szerelem ég és föld közötti, — birodalma fenn a magasban; — maradjatok minél hosszasabban honában, mert mikor a földre szálltok, akkor már közéig halála. Szerelmedben uralkodó szellem legyen az ész. Érezve kell észlelni, — észlelve érezni, e törvény tartja főn a szerelem édes világát, néha egy lehelettől is ösz- szeroskad az, — e törvény megszegése romokba dönthetné s akkor hiába temetkeznél boldogságod romjai közé. A kialudt szikra föl nem éled s hamvaiból phőnix gyanánt nem támad fel a már meghalt szerelem . . . a mi meghalt, megvan halva s könnyeid föl nem élesztik a halottat. A szerelem az élet költészete. A szerelem és költészet elválhatlan két testvér. A szerelem anyja a boldogságnak, oh de gyakran a szenvedés is! A költészet anyja a vigasztalásnak . . . Ha a szerelem fáj, a költészet gyakran megvigasztal, jó, hogy karöltve járnak ők! A szerelem néha halálra ítélt rab, kit saját magunkban kell megfojtanunk. Képzeled-e az anya irtózatos fájdalmát, ha saját gyermekét kellene megfojtania ? . . . Lásd a szerelem a szív édes gyermeke s annak megfojtására van szivünk néha kárhoztatva, s a szív fáj . . . dohog . . . vérzik s meg nem repedhet! ! Megölheti-e az anya gyermekét ?.. . Csak elaltatja, gondoljuk, hogy halott, — s igy a szív is, — s szerelmünk ekkor élő halott, vagy tetszhalott csak s mindén percz- ben attól kell rettegnünk, hogy elárulja léteiét — oh ez irtóztató! El rém itesz! Légy nyugodt, neked Ián szebb jövő mosolyog, de vésd mégis szavaimat emlékidhe talizmán gyanánt, használd tanácsaimat villámhárítóként; fia a valót ismered nem fáj fém úgy, ha a szerelemben tündér- sziget helyei! rengeteget találsz, legyen tanácsom útlevél e rengetegben, hogy biztosan járhass útjain, vagy ' hogy kikerüld egészen azt. Félre tehát minden ábrándos, a korral haladást hangoztató frázisokkal telt vezérczikknek! Lobogjon a zászló, melyen fel van irva „nem tágítunk!“ maradunk a régiben ! De hát az idegen, aki utczáink titkait nem ismeri, mi történik azzal a sötétben? Mi ? . . . Hát mi történnék?! Elpottyan és azután meg—szépen főikéi, s megvan. Unos-untig elég nekünk tehát ha jövő évben is úgy mint az idén, meg azelőtt is történt, begyújtják a lámpákat úgy ősztől kezdve egészen következő esztendő márczius végéig. Akkor sem azért, hogy valami nagy szükség volna rá, hanem csak azért, hogy a téli nagy sár valami szép látványt nyújt, mikor az utcza lámpa vörös fénye itt-ott felcsillan benne, mert hát csak az emberi lélek fogékony a természet tüneményes szépségei iránt. Ez a téli pompa jobban is hat a szelíd kedélyekre, mint a nyári, viharos villany-czikázás. Térjünk vissza tehát inkább kedvenezünkhöz a téli pocsétában ragyogó petróleum lámpa vörös fényéhez. Ennek a szaporításáról és gondos ápolásáról volna tehát szó, hadd égjen, mint Veszta-láng, ártatlanságunk szűzies fényeként! A jövő nyárig pedig várjunk türelemmel, hátha azon kellemes meglepetésben fogunk részesülni, hogy lámpáink nyáron át is fognak világítani? Bomóki. S z i n h á z. A múlt heti műsor ez volt: A szép asszony, Pajkos diákok, A paraszt kisasszony, Rip van Winkle, Az atyafiak, Elektra és Angelo; a két utolsó Jászai Mari vendégfelléptével. A szép asszony helybeli szerző műve, élénk jele- netezéssel, mulatságos helyzetekkel. A közönség zajos hívására Rédei Ferencz a Vidék szerkesztője jelent meg mint szerző. A Pajkos diákok előadása igen mulatságos volt. A paraszt kisasszonyban Szigethy Lujzáé az elismerés érdeme, valamint a Iiip van Winklében is, melyben még Kiss Sándor tűnt ki jeles játékával s énekével. Az atyafiak borzasztó egy darab. Ha Gsiky Gergely ezzel kezdte volna meg színműírói működését, úgy nem vetette volna le a papi ruhát. Az előadás méltó volt a darabhoz. Jászai Mari szerdán Elektrában, csütörtökön Angélában Thisbét személyesítve lépett fel mint vendég. Elektrában tele ház, Angeloban majdnem tele ház tapsolt lelkesülten a nagy művésznőnek. Zajos kihívások, szebbn él-szebb koszorúk tették szokatlanul ünnepélyessé e két estét. Részletekbe nem bocsátkozunk ; hiszen tele kellene Írni velők ezt az egész hetilapot. Általában szólva nehéz meghatározni, melyikben volt nagyobb ? Elektrában-e vagy Thisbében ? Mindkettőben nagyszerű volt, nemcsak nagyszerű, — rendkívül meglepő. Azt hiszszük Elektrája mégis felülmúlta Thisbét. Amaz nehezebb szerep, emez hatásosabb. Thisbét többé-kevésbbé eljátszhatja más is, Elektrát rajta kívül senki. Olvasva Elektra negyedik felvonását, a színművészet utólérhetlen nehézségének látszik a végtelen siralomból a határtalan örömbe oly hirtelen átcsapni természetesen, igazán. Jászainak e megoldás sikerült, nemcsak sikerült, de bámulatot, izgató hatást gerjesztve szivünket megreszketteté. És e könnyet facsaró, majd az örömtől tomboló jelenet behatása alatt éreztük, láttuk, hogy Vigyázó légy leányka eszményképed föltalálásánál. Gyakran óriást látunk abban, a ki nem az : többnyire élénk képzeletünk egekig nyúló állványra emeli s mihamar lezuhanhat a csak képzelt nagyság; ne képzelj fénysugár! annak feje körül, ki szivedet elsajátítja ; ember ő is, mint a többi. Ne feledd, hogy a szerelem vak s azt látja csak a mi neki jól esik és hizeleg. Ne képzeld őt félistennek; férfi ő is és tán csapo- dár, mert a többség az. A kígyó mar, a madár repül, a lepke virágról- virágra száll, ez természetük s ki róhatná ezt hibául nekik fel ?. A hűtlenség vájjon nem második természete-e a férfinak ? Fia az, úgy ne vedd neki rossz néven! Önmegtagadás a nők szerelmi jelszava, legyen a tied is ! A kötelesség teljesítése legyen mindig a téged védő pánczél, melyről minden rossz indulat visszapattan, magad iránt légy szigorú, iránta elnéző ! . . • Bocsás meg neki, ha talán hibázott, mert a halandó téved, megbocsájtani isteni. De ne feledd soha női méltóságodat s hogy a nőnél a büszkeség gyakran erény. Szeress leányka, szeress tisztán, fenségesen, magasztosan, mert az ily szerelem szent Isten és ember előtt! Szeress és remélj, de ne számíts soha bizton a szerelmedből eredő boldogságra. A szerelem áldás, de fájdalom ! — átok is lehet. Árvaliázzá lesz a szív, ha azt nem becsülheti, ki bálványa volt. Azért ne csalódjál soha! . . . A te szerelmed leányka legyen tündérálom: »Hosszú legyen álmod Ébredésed késő. Kicsiny csalódásod.« Emilia nagyon fájlalta, hogy titkát felkutatták; mert valóban azt hitte: hogy annak örökre titokban kell maradnia, mint azt ő a naplótöredékben olvasta. Irma. mindez igaz, való, nem játék, annyira lefegyverzett reális, modern művészetével. Modern művészet! álljunk meg itt kissé. Színészeink és színésznőink legnagyobb része még mindig úgy beszél a színpadon, . mint senki az életben; monoton deklamálás vagy üres kiabálás összes tudományuk. Ha kedélyeskednek, ha társalognak, ha szerelmes jelenetet játszanak, ha j sírnak, ha jajveszékelnek, ha kétségbeesnek, ez mind 1 úgy van megjátszva, hogy népi hiszünk el belőle semmit. Mind oly csinált, oly mesterkélt, aíl'eklált, — tehát nem igaz. Ez régen megjárta, ma már nem. Hallgassuk meg zeneművészeinket, nézzük meg mai- szobrainkat, festményeinket, jelesnek elismert színészeinket: rnindenikben feltaláljuk az igazságon alapuld modern, reálisan szép művészetet. Mit Arany mondotl a költészetre, hogy „a valónak égi mássa,“ az alkalmazható a művészetre is. A mi való, az igazság; az éginek mássa pedig az, a mit művészetnek nevezünk. És Jászai ebben a művészetben bámulatos nagy ( mester. Ha megáll, szoborba vésheted, csupa plasztika: ha mozdul, ha lép, ha rohan, mikor birkózik Katalinnal, ha társalog, ha beszél, mert sohasem deklamál 1. ha sir, ha jajgat, ha dühöng, — a blazirtat is úgy ma- i gával ragadja, hogy még a lélekzete is eláll. Mindenn szavát elhiszszük, minden mozdulatára, szempillantására egész művészetére kénytelenek vagyunk bevallani, hogy szép, igaz s nem lehet jó másképpen. jj:. CSARNOK. Talentum és géniusz. — Értekezés. — Irta: Kőszegls.37- -Á-rpátd.. Talentum és géniusz ! Mily különösen hangzik e két synonim fogalom mely alapjában véve egyet jelent, t. i. tehetséget; csak Á hogy talentum nem mindennapi és géniusz pedig kiváló első rangú tehetséget. Sokan nincsenek tisztában e fogalmak alapjelentőségével, mert az mindenesetre bizonyos, hogy a géniusLu több mint a talentum, hanem, hogy a lényeggel tisz xa iában legyünk, e kettőt egymással szembeállítva, következőképen vonhatjuk le az eredményeket: a talentum a géniusz mindent akar, mindent tud. keresi az utat, megtalálja, alkot, teremt, azzá lesz. annak születik. Vagyis ezek után kimondhatjuk, hogy a géniusz a talentum supe, Mtivusa; miből viszont az következik, hogy talentumból is lehet géniusz, de csak is úgy, ha az már veleszületett és érvényesülni tud. A talentum vagyis egyéni tehetség biztos útor halad és érvényesíti azt, mit benseje sugall s mit leik is szemei látnak, oly mérvben, mint arra képes: inner van, hogy a talentumnál fokozatokat állapithatunl meg a tehetség különböző mérvű érvényesülése szerint a talentum nagyobbára bizonyos irányt követ és mű ködése nem oly sokoldalú, mint a géniuszé. A géniusz vagyis a lángeszme nem keresi, liánén m önkénytelenül megtalálja az utat, melyen hivatva vai 7 teremteni s géniuszát érvényesíteni: történik pedig e oly mérvben, mely a talentumot kizárólag, a géniusz m kidomborító pregnáns alakban állítja elénk. Kétséget nem szenved, hogy a géniusz is csal hosszas tanulmány és alapos ismeretek alapján érvé- n nyesülhet, mert a veleszületett géniusz, ha nem ápoljuk és fejlesztjük, elcsenevész és semmivé lesz. Sok jeles és kiváló tehetség veszett már igy kárba, hogy anyag. >ev vagy szellemi érdekek következtében mellőztetvén, mive m a szikra nem élesztetett; az kialudt és elhamvadt. géniusz és talentum közötti éles és szembeötlc bős megkülönböztetésül felhozom még azon körülményt, hogy a talentum az akarat befolyása alatt áll, mig ; gi géniusz a képzelet (fantázia) fennen szárnyalása követ keztében, azt lenyűgözi és felébe kerekedik. Érdekes azon körülmény is, hogy a géniusz csaki ;i férfi tulajdon, nőnek csak talentuma lehet, mert a n már természeténél fogva nincsen hivatva oly helye betölteni úgy a tudomány, mint a- művészet bármeí ágazatában, mely őt géniuszszá felavatná; habár a nő között is vannak kiváló tehetségek; de tekintve, hog a nő akaratereje, felfogási képessége és képzelete ol magas niveaura sohasem emelkedhetik, mint ez a fér fiinál az eset, mert gyengébb idegzete és ingadozó lé nye ebben egyéni természeténél fogva gátolja, a n sohasem lehet géniusz. A talentum utánoz, a géniusz ellenben maga ta 1 lálja meg azon irányt, melyet megteremt s mely épe ezen sajátos jellegénél fogva reávall megteremtőjére. Láthatjuk úgy a képzőművészetek, mint a költ! szét- és zenében, hogy mily fontos és elvitázhatlan él deme a géniusznak valamely irány megteremtése; ma most, hogy a talentumot kellő világításba helyezzük é a géniuszszal viszonyba állítsuk, a talentum a génius. >0 . - által megteremtett irány művelője és esetleg fejlesztője is A talentum alkotása mint elképzelhető és felfog hátó valami tükröződik vissza lelki szemeink előtt, , géniusz teremtésénél ellenben megfoghatatlan, min tég; túlvilágból eredő, képzeletünk felett magasan szárnyaló megmagyarázhatlan rejtélylyel van dolgunk, mélynél keresve-kereshetjük a nyitját, de a kulcsot nem találjuk meg hozzá. Épen ezen körülménynek tulajdonítandó, hogy ; géniusz sokszor zcnithjén nem talál megértésre ; mer a hivatatlan sőt a hivatott rész is elitéli ; előbbi, mer nem érti, utóbbi, mert talán értené, de a bosszú és : fölény érzete a rosszakarat nyilvánulását idézik elő. A géniusz mindig oly formában nyilvánul, bog; évezredekre kiható jelentőséggel bir; nem hódol a ko
