Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-10-02 / 40. szám
XIV. évfolyam. 40. szám. Vá ez, 1892. rr r HELYI ES VIDÉKI ERDEKU TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. ÍEÓEIÍÍEETÉNI ÁRA: negyed évre 1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. apható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. HIRDETÉSEK: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Ny i 1 t-t é r : sora ...........................................................30 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. buzgalommal és milyen szeretettel vitte ő a reábizott tisztet. Angyali tisztaságú élete, melyhez nem fér semmi szenny, magasztos erényei, mély tudománya, keresetlen alázatos szerénysége, mindent fölülmúló szivjósága ragaszkodást, forró szere- tetet keltettek tanitványai, növendékei szivében. Nincs egy sem, ki rajongással nem emlegetné ezt az áldott rektort, a ki erényes életpéldájával lelkesítette; a tökéletességre törekvőt, lebilincselő atyai szeretetével pedig felemelte, erősítette a gyengét, a tévedőt. És csodálatos! Minél magasabban emelkedik föl Virter Lajos a káptalan rangfokozatain, annál jobban tűnik szemeink elé az a szerénység, az az alázatos szeretet, az a jézusi lelkűiét, mely magasra emeli őt szellemi szemeink előtt, mely nemes lelkének tulajdona volt mindenha. És nézzétek őt most, mint a püspöki méltóság magaslatára felemelt főpapot, leolvashatjátok arczárói, hogy ő nem kereste mindezt, hogy ő szeretné elrejteni a világ előtt ezt a méltóságot. Kell-e ennél nagyobb lelki nagyság, ma- gasztosabb szellemi ideál, dicsőbb erény példakép, ragyogóbb leereszkedés, csodálatosabb utánzása az alázatos Megváltónak? Valóban méltó ő e nagy méltóságra. Drága éleiére, áldott lelkére, érdemdús szivére áradjon olyan boldogság, a milyent valóban megérdemelt!-f. Püspökünk újabb adományai. Csak pár hét előtt közöltük egész hosszú sorozatát azon nagylelkű adományoknak, melyekkel megyés püspökünk dr. Schuster Konstantin ő nagyméltósága a közelmúltban nagyobbitá ismert jótékony adakozásainak számát; és ime ismét bőkezűségének újabb bizonyité- kait regisztrálhatjuk a következőkben: Halas városának iskolaépitési czélokra 4000 forintot adott püspökünk a napokban. Haraszti községének iskola épülete javításához 200 forinttal járult. Szakolcza város gimnáziuma segély-egyletének alaptőkéje gyarapítására 2000 forintot adományozott, mely összeget egy meleghangú, hazafias érzelmű és szülővárosa s vidékének lakói iránt valódi atyai szeretetet tanúsító levél kíséretében küldött még az ottani segélyegylet elnökének Mezey Ferencz, prépost-plébánosnak. A levél igy hangzik: „Főtisztelendő prépost-plébános úr! Tisztelettel vettem Szakolcza szab. kir. város gimnáziumi segélyegyleti választmányának főt. uraságod utján e hó 8-án tartott üléséből kelt megkeresését, melyben az érdemes választmányi testület hozzájárulásomat kéri ki a sza- kolczavidéki szegénysorsú, de jó törekvésű gimnáziumi ifjak javára Szakolczán felállittatni szándékolt alum- neum létesítéséhez. Noha e nemes várost feledhetetlen emlékű édes atyámnak, ki ott a főorvosi tisztet viselte, korán bekövetkezett halála miatt már zsenge gyermekségemben oda hagyni utalva voltam s ekként a város külsejéről ismereteim sincsenek, tudomásomra van mégis Szakolcza jeles közönségének s különösen a város érdemes elöljáró férfiainak abbeli legnemesebb törekvése, hogy az ország eme vidékén édes hazai nyelvünk terjesztessék, miáltal a nemes város természetszerű feladatának, melyre fekvésénél fogva a nem magyar ajkúak között hivatva van, magaslatára emelkedett. Részemről a legőszintébb kegyelettel viseltetem Szakolcza nemes város iránt, hol születtem, melynek szentegyházában a keresztvízre emeltettem, hol édes atyám tetemei nyugosznak, ép azért a város érintettem legDr. Virter Lajos. Ha azt mondanák nekem, hogy babérko- zorút tegyek e szeretett férfiú homlokára, én zt felelném: nem teszek; az ő homlokát rég öriti már koszorú, melynek virágai az erények, ävelei a tudományok. S most, midőn a püspöki uéltóságra emelte őt a királyi kegy, e szellemi oszorút szemlélem én, melynek virágait és lepleit az ő saját áldott kezei rakosgatták össze iosszú éveken keresztül. Élatrajzát röviden el lehet mondani. Szü- stett 1818. márczius 25-én, az Üdvözítő meg- estesülésének ünnepén Felső-Szátokon. 1841. ulius 20-án pappá szenteltetvén 6 éven át Má- :sán és Fóthon káplánkodott, s 1846-ban püs- >öke Váczra hozta őt, hogy a papnevelőidé- :etben tanulmányi felügyelő és tanár legyen. .849-ben kókai s a következő évben csongrádi debános lett. A csongrádi hívek még most is unlegetik az ő áldott lelkű Virter plébánosukat, ú 14 éven át volt Ielkivezetőjük s példás, tiszta )api élete által világitó szövétnekük az örök régczélhoz vezető úton. Ezután jött Váczra s itt a felső plébániának öbb évi valódi lelkipásztorhoz illő vezetése után i szeminárium igazgatója lett. 15 éven kérészül viselte ő i papnevelés magasztos terheit s elmondhatja az a megyebeli papság, mely e iosszú időn át kikerült az intézetből, milyen A „Yáczi Közlöny“ tárczája. Hódolat azon vácz-egyházmegyei papok nevében, kik Dr. Virter Lajos papneveldéi igazgatósága alatt végezték Rheologiai tanulmányaikat. — Püspökké való kineveztése alkalmából — Te nem kerested ezt a dicsbabért, Te nem vágyódtál oly magasra fél; Szived derűje, lelked édene A szent erény volt s a szerény kebel, Magasztos élted minden percziröl A szent alázat tünclöklik felénk Hozzád jövünk mi, lelki gyermekid, Kik tőled egykor annyi jót vevénk. Kiket a szent erényre oktatái, Te példakép, te áldott Virterünk, Kiknek javáért annyit fáradál, Mi gyermekid im most eléd jövünk, És feltekintünk hozzád, jó atyánk, Hová emel ma a királyi kegy. Nekünk oly jó, oly édes szólni igy: Áldás, hozsánna, üdvözlet neked ! Magasra fel egész a mennyekig Szálljon a dal, a reszkető ima! Szivünk hevével hódolunk neked, Az üdvkivánat forrjon össze ma ! Szent érzelemmel teljék a kebel! Megtestesülve száll le az erény, Hogy égi csókkal hintsen homlokon Nagy érdemidnek méltó ünnepén. I*. J. Jászai Marinak. Midőn faludban, víg gyermekkorodban, Miről se tudva játszottál a porban S apád — keresve a mindennapit — Mérte súlyos fejszeesapásait, Gyakorta szólt.: e lét sokat nem ér, Nehéz kenyér . . . nehéz kenyér . . , S midőn Thalia templomába csalt S küzdöttél a kezdet súlya alatt, Akarni vágyva, tenni gyönge még, Repülni, de szárnyad hiányozék, Apád busább lön, rád gondolni fél — Nehéz kenyér . . . nehéz kenyér . . . S midőn a hír dicsőn szárnyára vett, Megbűvölt mindenkit művészeted És jótékony szived Kisbérre vitt : Látván Elektra szenvedéseit S könnyeidet hullani Orestesér’ — Szólt: mily nehéz, nehéz kenyér ! S midőn művészeted jó sorsba vitt S eloszlatád apád bús gondjait, Mit mint művésznő láttál képtelennek, Kivívtad azt, mint hálás szivü gyermek. Már nem nehéz apádnak a kenyér, Ezerszer áldva légy ezért! Várföldi Elek. A titok. Várlaky Emilia igen csinos szőke kis lány volt, midőn a nevelő-intézetből haza került özvegy édes anyjához. Nem csoda tehát, ha a szomszéd fia Bárdy Béla, kinek igen gyakran volt alkalma Emilia szép kék szemeibe tekinteni, fülig szerelmes lett belé. Nagy bánatára azonban nem ment neki oly köny- nyen a kis leány szivét megnyerni. Bár az szívesen időzött vele, gyakran voltak együtt, vígan, boldogan töltve a napokat. Béla gyönyörűen hegedült, Emilia szépen énekelt; ilyenkor a szülők gyönyörködve nézték őket s szép reményeket fűztek hozzájuk, mondogatván: szép és boldog pár lesz belőlük. Talán a szép hegedűszó lágyította meg Emilia szivét; mert végre nála is beteljesedett az, hogy: A virágnak megtiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet. Béla kellemes modora, csinos külseje meghódította eszmény képének szi vét. Elérkezett a boldog pillanat, midőn bevallották egymásnak szerelmüket. De nem volt ám elég azt szóval elmondani, le is kellett azt Írni. Megtették s híven őrizték egymás titkát. Emilia a kedvestől kapott leveleit, verseit, napló- töredékeit, egy kis szekrénybe zárta s a kulcsot magánál tartotta, finom zsinóron a nyakán. Nem sejtve, hogy édes titkát valaki keresse, avagy valakinek feltűnjék az, hogy ő a kulcsot nyakában hordozza. Nyugodtan távozott hazulról, nem tudva, nem gondolva, hogy kiváncsi nénje nem nyugszik, mig meg nem tudja, mit rejt ama kis szekrényke. S mig Emilia hosszabb sétán volt, sikerült neki megtudnia. Kit érdekelne két fiatal szerelmesnek egymáshoz irt levele? De talán igen ez a kis naplótöredék, avagy bölcselkedés a szerelemről, mit a levelek között talált s szives volt azt velem is közölni. íme igy hangzik: „Mi a szerelem? Ha csak a képzelgés rózsaszínű szemüvegén nézném át, úgy egy mennyországot varázsolnék elődbe; a szerelem magában mennyország is, — fenséges, magasztos érzés, az éggel rokon s mégis néha egy semmiség, oly ok, mely magában szinte nem ok, vagy oly körülmény, melyet előre nem láthatál, melyet, hogy bekövetkezzék, lehetetlennek véltél volna s mely most borzasztó valóként áll előtted, ifjú éltedet ez érzelemmel pokollá teheti. Néha épp az, a kit szeretsz inkább mint önmagadat, inkább mint a mindenséget, néha épp az, a kit szeretsz, lesz szived kínzó démona — s akkor a földre tévedt mennyország helyett már itt pokoli gyötrelmekben úszol . . . Vigyázz, nehogy ördögre találj abban, kiben angyalt véltél. — oh mert csalódni inkább fáj, mint azt tán gondolod. Maga a szerelem viruló tavasz — tele fénynyel, csillaggal, virággal, hol még a szellő is illatot lehelő, de egy nem sejditett láthatlan vihar lephet meg, az oly tiszta ég hirtelen beborul — s te szerencsétlen vagy ! Lehet, hogy néha a szenvedély ez a vihar, őrizkedjél a vihartól, oh leányka! Legyen szerelmed zárva a profánoknak, legyen az szentély, hol a buzgó imádkozó te vagy és ő.
