Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-04-10 / 15. szám
Kenyérre .... Kiadás: 657 frt 36 kr. húsért .................... 73 67 » tűzifára .... 123 43 meleg ételekért . . 155 88 1) ruhaneműekre . . 71 5) 62 gyógyszerekre . . 69 1> 49 temetési költségekre 24 50 készpénzb. segélyekre 98 49 V Vegyesekre . . . 77 JJ 28 ?? Összesen : 1351 frt 72 kr. Van ezenkívül az egylet birtokában 200 frt B. J. úrnak alapítványa, továbbá 300 frt Tragor Ignácz úr alapítványa, s 400 frt elh. Balia Anna alapítványa, végül 300 frt rendelkezési pénz. 4. Sztrecskó János ruhatáros és Ketskés József fűtő-kezelő tettek jelentést, előbbi a mull működési évről fenmaradt, adományozott, beszerzett és kiosztott ruhaneműekről, utóbbi a kiosztott fűtő mennyiségéről. Kiosztatott összesen 199 db. részint új, részint használt ruhanemű, — s 1G87 csomó fa. 5. Ezek után Witt Manó emelt szót, s hangsúlyozva az egylet elnökének a jótékonyság gyakorlása terén kifejtett buzgó fáradozásait, indítványozta, hogy az egylet elnökének legújabban történt előléptetése alkalmából a közgyűlés legőszintébb örömének jegyzőkönyvileg adjon kifejezést. Mely indítvány általános helyeslés s éljenzés között elfogadtatott. 6. Majd dr. Freysinger Lajos üdvözölte az egyletet, melynek közgyűlése egyszersmind a vallás sz. ihletével ékes jótékonyság ünnepe, üdvözli különösen az egylet élén álló elnököt, ki példás buzgalmával, s az egyletet, mely a jótékonyságnak igaz keresztény szellemben való gyakorlásával általános becsülést vívott ki. Lelkes szavakban élteti az egylet érdemdús elnökét. Szavait osztatlan tetszés s éljenzés követte. 7. Végül ismét az elnök emelt szót, mély köszönetét mondva a személye iránt kifejezett jóindulatért. Kapcsolatban egyenkint és összesen hálás köszönetét az egylet összes jótevőinek, jóakaróinak pártoló és működő tagjainak, kifejtett fáradozásaikért névszerint is Sztrecskó J. és Ketskés J. egylet tagoknak, s a közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére dr. Freysinger Lajos és Udvardy Kálmán urakat kérvén fel, az egyletet s a szegények ügyét továbbra is a n. é. közönség- kegyes pártfogásába ajánlva, a közgyűlést a szokott imával zárta be. Erre a jelenvoltak között az évi kimutatás példányai osztattak szét. Tudósításunkat ezen felemelő ünnepélyről nem fejezhetjük be alkalmasabban, mint szintén azon legőszintébb óhajtással, vajha akik tehetik, ezen valóban jótékony egyletet minél fokozottabb pártolásban részesítenék, hogy magasztos czéljának minél dicséretesebben megfelelhessen ! CSARNOK. Lidércz-nyomás. Megtörtént: Bomókival. Alig hogy végezte tanulmányait, („elégséges“ osztályzattal, ezt büszkén vallja meg, mert manapság a „kitűnő“ osztályzatot a protekcziós üres fejek kapják; tisztelet a kivételeknek), azonnal szárnyra kelt, de mivel csak annyi útiköltséggel birt, hogy a harmadik helyen mehetett el nehány állomásig, tehát megtelepedett Aktyelp városában. Beszállásolta magát, egy hónapos szobába, kétheti felmondással és utólagos fizetés föltétele mellett. „Szemesnek áll a világ . . .“ Háziasszonya szemre való menyecske volt. Bomókinál csak huszonöt évvel idősebb, de mikor feltette fejére azt a zöldbársony capotte-ot, a kis fran- czia kalapot, megzavarta volna még fiatalabb ember fejét is. Nem is történt köztük semmi félreértés. Ez pedig csak Bomókinak vált becsületére, meri rendes körülmények között huszonnégy óra alatt elröpül áz „illusió!“ De hát ezek rendkívüli állapotok voltak. Nevezetesen Bomókinak összes málhája a rajta levő ruha volt, ezenkívül még megboldogult mamájáról maradt rá egy jól megtömött dunna. Még a boldog falusi élet emléke, igazi ludpehely- lyel tömve, fehér, könnyű mint a hab. Ha az élet zordsága elkeserilé Bomókit, ha feküdt légyen szalmazsákon, kukoricza csutkán avagy csak deszkán, mégis szépeket álmodott e dunnával takarózva. A rózsás álmok éje mindig kárpótolta őt a tűskés napokért. Hanem egyszer csak kezdett kegyel len rosszakat álmodni. Minél nrosolygósabb lett bájos háziasszonya, őt annál gonoszabb álmok háborgatták. Például, hogy vízzel telt hordó nehezült rá, majd torokbajban szenvedett s melegített korpát kötöztek nyakára, majd megfúlt. Meg azt képzelte, hogy dunnája pöhöly helyett zálogczédulákkal van tömve, hogy szilvát és paradicsomot evett egyszerre s utókövetkezményeit érzi. Meg hogy ő átváltozott vén asszonynvá és szerelmes lett saját arczképébe s több e féle iszonyatosságokat. Végre oda fokozódott a dolog, hogy bekövetkezett a lidércz-nyomás. Azt álmodta, hogy dunnájából mind kirepült a pehely, s az üres dunnahajba bebújtak az ő összes hitelezői. A gyümölcsös kofa, aki előző nap lottyos körtét hitelezett neki tiz krajczárért. A csizmadia, ki a héten öt krajczárért foltozta meg csizmája kidőlt oldalát, a mely folt másnap megint kiszakadt. És sok más alak, még kedves háziasszonya, kinek még házbérrel tartozott és aki netto nyolczvan kilót nyomott, a végzet jóvoltából. Képzelhető, hogy ilyen körülmények között az a bizonyos dunna nagyon nyomta szegény Bomókit, hogy alig szuszogott s minden vére szivére szaladt. Erőlködött, de nem birt kiszabadulni, s kínjában annyira nyögött, hogy végre a saját, keserves nyögésére ébredt fel. Borzasztóan sápadt volt, szemei forogtak, haja kúszált, feje szédült, lába ingott, kedélye, no az elképzelhető ! . . . Vadállati dühvei rohant a dunnának, felszakitotta megnézendő, benne vannak-e még azok a bizonyosak ? ha igen, akkor többet nem búvik a dunna alá. És ime mi történt?! A szép, fehér pehely, melyet áldott kezek fosztottak egykor, mind eltűnt, nem volt abban egy csepp sem, hanem helyette kegyetlenül meg volt tömve fosz- tatlan tarka tyuktollal, volt közte kakastoll, no meg pulykatoll is. Természetesen a sok tarka, fosztatlan toll szára nehézzé tette a dunnát, összecsomóskodott és nem takart melegen, könnyen mint a ludpehely. Bomóki mind kitöltötte a szoba közepére, bizony olyannal volt tele az egész dunna. Az egész dolognak ott rejlett a titka, hogy derék háziasszonya nagyon kedvelte a szárnyas pecsenyét. Mind kitűnő gazdasszony azonban a tolinak is hasznát akarta venni. Jó lesz a „szobaúrnak.“ De ám kár lett volna a ludpehelylyel összekeverni, legokosabbnak találta egyszerűen kicserélni. Időnként aztán még adogatott hozzá mig végre Bomóki álmai a nehezedő dunna alatt mind borzasztóbbakká váltak. így történt, hogy Bornóki a tollat a szoba köze pére töltve a dunnahajat hóna alá csapva ellábal másik lakást keresni. Azóta csak az üres dunnaczihával takarózik. híja, kinek hogy lehet. Lovagias ember inkább szenved sem hogy eg hölgyön követeljen kártérítést. Ebből az a tanúság, hogy ilyenek a szép asszonyok Ez a mese pedig annyiban bir irodalmi belértékb mivel szárnyas állatok szerepelnek benne, tyúkok é kakasok, no meg pulykák, tehát az Aesopus-féle reg fajhoz tartozik. A tanúság pedig az, hogy őrizkedni kell a lidércz nyomástól. Mókuska. Városi és vidéki hirek. == Tisztelgés. A „Páli szt. Vincze-egylet“ mű ködő tagjai múlt vasárnap, nyomban a közgyülé után, testületileg tisztelegtek Kanda István kanonol egyleti elnök vezetése alatt püspökünk ő nagyméltó ságánál. ~ A székesegyházban múlt csütörtökön dél előtt ment végbe a legközelebb promoveált kanonokok hivatalos beiktatása. A beiktatást Spóner József olvasó-kanonok teljesítette, ki „Veni Sancte“ után beszédet intézett a kinevezettekhez, aztán a kinevezése okmányok felolvasása, az eskü letétele, a promoveál- taknak az őket ezentúl megillető stallumokba való bevezetése, s végül „Te Deum“ és szentmise következett. Szertartás után a beiktatott négy kanonok püspökünk ő exciájánál tisztelgett. = Egyházi ének. Meiszner Erzsi k. a. husvét vasárnapon Kühnei „Victime Paschalit“, husvét hétfőn pedig Goumód Bach „Meditatiot“ fogja énekelni s székesegyházban, mindkettőt Mandl Lipót hegedű kísérete mellett. = Köszönet. A sz. Vincze-egylet perselyeiben újabban befolyt: az alsó plébánián 1 írt 98 kr, a kis-sörházban' (Hornung A.) 1 frt 32 kr, Bezdek J. kávéházában 1 frt, Schrott J. vendéglőjében 68 kr. Nikitits Sándor irodájában 45 kr, a Korona-szállodában 50 kr, Szadovszky Lajos vendéglőjében 32 kr, a Rostetter-féle kávéházban 15 kr. Mely kegyes adományokért hálás köszönetét mond az egylet 168. r. gyűlése. = Ügyforgalmi és tevékenységi kimutatás. A megyei alispánhoz felterjesztett hivatalos jelentés szerint városunk ügyforgalma és a tisztviselők tevékenysége az elmúlt évnegyedben a következő volt: Vácz város tanácsához a lefolyt évnegyedben összesen 3581 ügydarab érkezett be. Hátrálék volt a múlt évről 44. Az I. évnegyedben elintézendő volt tehát összesen 3625 ügydarab. Ebből elintéztetett az évnegyed végéig 3373, folyamatban van 157, elintézetlen 95. — Igazgatási ágak szerint az összes elintézni való darabokból volt közigazgatási: 2766, árva és gyámügyi 422, rendőri 437. A tisztviselők tevékenysége pedig a következő volt: Gajáry Géza polgármesternek 283 ügydarabja közül elintézetlen maradt 1. Emerich Lajos rendőrkapitánynak volt 660 ügydarabja (hátralék 29), Korpás Márton tanácsnok, 620 (hátraléka 19), dr. Franyó István tanácsnok, 547 (hátralék 12), dr. Zechmeister János főjegyzőnek 299 (hátraléka 5), Fóti Gyula számvevő-jegyzőnek 342 (hátraléka nincs), végül dr. Falcsik Dezső aljegyzőnek volt elintézendő ügydarabja 874, (hátraléka maradt 29). = Fásítás. A székesegyház-téren kiveszett cel- tiszek helyére a múlt héten ültettek uj fácskákat, — most már nem celtiszeket. = Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun vármegye közgyűlése. A vármegyei tavaszi közgyűlés f. hó 11-én veszi kezdetét. A terjedelmes közgyűlési-tárgysorozat 178 pontból áll. Tárgyalás alá kerülnek () Felsége életnagyságú arczképének a vármegye díszterme részére ott a „honatyák“ közt és megnyerő ékesszólásával mily erélyesen fogja védeni választó-kerületének ügyeit . . . vagy talán Irmája jutott eszébe!? . . . Oh, mily boldog lesz akkor, ha először érintkeznek ajkaik. Az ellenfél újra „éljen“ zajban tört ki. Turzy hirtelen fölemelte fejét. . . talán csalódik ... talán csak idegesség az egész!? . . . körültekintett, de barátja már nem volt jelen . . . Nem, nem, most már jól kivehette, hogy nem őt éltetik, mert más lett a követ. Egyszerre holt halványan dőlt vissza támlás székébe . . . elővett egy aktát, olvasni akart, de a betűk összefolytak könnyűs szemei előtt . . . Nem ő lett a követ ... és Irma sem lesz az övé . . . Ah, ez több, semhogy a túlfeszített idegek még tovább is képesek legyenek elviselni! Dühösen ugrott fel, miközben öklét csapásra emelte a nagy semmi ellen. Jöttek barátai és látták, a mint az azelőtt nyugodt, életerős férfi összeesve, öntudatlanul lármázik szobájában; megálltak, nézték a szerelem romboló hatalmát, a mely semmivé teszi a legnemesebb férfit, a munkásság derék bajnokát, a mely a tudomány fátylát eloszlatta és belopódzott a derék ügyvéd szivébe, hogy tönkre tegye. Nem a dicsőség, a hir utáni vágy vitte ő e lépésre, hanem Irma, őt akarta bírni, de mert nem volt semmije, kényszerítve érezte magát a nép jóságát igénybe venni ... A nép jóságát!? . . . Miben? hiszen nem ő a követ . . . Irma, Irma! — sóhajtott nehézkesen. Közel volt már a megőrüléshez, nem tudott megbarátkozni azon gondolattal, hogy elveszítse a leányt, a kit annyira szeretett, hiszen minden gondolatja csak feléje szállt és a mi őt erre jogosította, a leány viszont szerelme volt. Tehát álom volt az egész, ábránd, káprázat!? j Azt hitte, hogy még segíthet, elkezdett szónokolni, | közbe-közbe vad kaczajban tört ki; majd ölelésre tárt , karjait összecsapta, gyermekded örömmel nevetett: — Enyém vagy, meg vagy . . . nem eresztelek. A körülállók meglepedten tekintettek egymásra s arczakról a belső megindulás és szánakozás tükröződött le, e hang, e kaczaj, ez öntudatlan mozdulatok mind arra mutattak, hogy Turzy megőrült. — Szegény Károly! Az ablak alatt még mindig hallatszott a nép gúny- kaczaja, a véget nem érő „éljen,“ oh, de ez már nem az érdemeket illete, nem azt a férfit dicsőítették, a ki fáradt, hogy kivívja népének boldogságát, a ki éjeket is napokká tett, hogy a szenvedőknek terheit könnyítse, mert az érdem „megbukott.“ Egy szolga lépett a szobába, kis levéllel kezében. A jóbarátok elvették tőle, megnézték az Írást s a pislogó reménynek még egy halvány sugára villant meg szemeikben, hátha még ez segíthet, talán megismeri Károly, Irma írását! De nem! Az őrült csak mozdulatlanul nézte azokat ; a szabályos vonások föléleszték lelkében a kedvesnek képét, de nem volt már birtokában öntudatának, mert a rázkódtatás, a melyen idegei átmentek, teljesen tönkre tették a „munkásság emberét.“ Egy lágy mosoly lebbent el ajkairól, megcsókolta az élettelen papirost, miközben félhangosan kezdett cl mormogni : „Igen, ezek teljesen az ő vonásai! Emlékszem már, ebben az öltönyben volt, mikor utolszor találkoztunk ott a kis lugasban!“ és gyermekded örömmel csókolta még egyszer a kis levélkét és felbontatlanul rejté tárczájába. — Most félre e keserű emlékekkel — kiálta izgatottan s elkezdte az őrültek szokott tánczát fékezhetet- len erővel törni, zúzni mindent. Mikor segély érkezett, ott feküdt a földön holt halványan, eszméletlenül, körötte szétrombolva hevertek a bútordarabok. A gúny, kaczaj megszűnt az eddig féket nem ismerő tömegben. Mindenki ismerte Turzy becsületességét és e szerencsétlenség lesujtólag hatott a kedélyekre. A zajongó tömeg a kórház előtt állt meg, követelve, hogy bocsássák a beteghez. A tolongok közül egy sűrűn fátyolozott nő bontakozott ki, egyenesen a bejárat előtt álló tiszt felé irányozva lépteit. — Senkinek sincs megengedve a bemenetel, — utasitá őt durván vissza a harezfi. — Uram! — esdett a nő szép esengő hangján, miközben az arczát takaró fátyolt szétvonta hófehér kacsóival. A tündér arcz elfeledteté a katonával kötelességét és szabadon bocsátá be Irmát. Az ifjú leány idegesen rázkódott meg, midőn szemei kedvesén megnyugodtak; végig simitá az öntudatlannak fürtéit és halkan zokogott. — Karoly — susogta esdve — szegény Károly! Az orvosok magára hagyták a beteggel, nem kellett félteni, az őrült kényszerzubbonyban volt. Károly most fölemelte szemeit s .oly figyelmesen hallgatta az előtte állónak suttogását, mintha mindent megértett volna belőle, mintha ismerte volna őt, a kit annyiszor tartott dobogó keblére ölelve, pedig nem értett meg a suttogásból semmit, nem is látott senkit, csak nézett merően és engedte, hogy a leány őt simogassa. Sokáig beszélt ott Irma a betegnek, de az nem felelt, csak feküdt ott mozdulatlanul és némán . . . egy könycsepp esett homlokára kedvese szemeiből . . . megrázkódott. — Ah, miért nem eszmélsz Károly!? — sóhajtá Irma kétségbeesetten. A beteg talán megértette e beszédét,' talán megismerte zokogó kedvesét, oly szomorúan pillantott föl, majd hevesen kezdte el a fejét rázni, mintha azt akarta volna mondani: „Soha többé“: és kedvese zokogására az őrültek nyelvén, mindig csak egy érthetetlen hanggal felelt : — To ... to ... to ... to . . .
