Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-08-07 / 32. szám
XIV. évfolyam. 32. szám. Vácz, 1892. augusztus 7. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. EIjÓFIKKTFSI Ált A: negyed évre 1 fit *50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. kapható: KISS EKNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) SKEKK KSZTÖSÉ« ÉS MB A BM>IIIV AT AI, : Vácz, Gasparilc-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vissza. Bér mentetten leveleket nem fogadunk el. lIHltDETKNllK : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyíl 1-t. é r : sora ...........................................................30 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Piaczunk pusztulása. Van nekem egy jó öreg barátom, a kinek íszbeborull hajzata már távolról sejteti, bogy /•alarmkor a század elején láthatott napvilágot. Lnnék a jó öregemnek, aki a világ mostani fo- yásába sehogy sem tud beletörődni, legkedvesebb témája, ha az elmúlt jó időkből merited dményeit mondhatja el hálás hallgatóinak. El- ;ezdi a boron, folytatja a húson, melynek fontát szerinte egy garasért osztogatta a mészáros s leg- obban neki hévül, ha az adóhoz ér, melyet égente — leszámítva a jobbágyságnak termé- zetben lerótt munkáját — még híréből is alig smertek. Ez az öreg úr ecsetelte a minapában előtető azt a mozgalmas élénk képet, melyet a lajdani országos hírnévre vergődött váczi orszá- ;os- és hetivásárok, kölönösen nyár idején nyuj- ottak. Beszélt nekem a hires gyapjuvásárokról, nelyek e nemben talán első piaczát képezték országnak. A vásár sokszor két hétig is el- artott és a piacz csakúgy hemzsegett a külföldektől, a kik jó pénzen vásárolták össze az >rszág minden részéből összehordott gyapjuter- nésl. — Nem csekélyebb látogatottságuak voltak i baromvásárok, melyekre nem három, hanem lokszor harminczezer marha lett felhajtva és a zélrózsa minden iránya felé továbbítva. Ilyen vásár azonban csak 4 volt egy év Jatt városunkban. De kárpótolták ezek ritkább ismétlődését a leli vásárok, melyek csekélyebb jelentőségük nellett is túltettek a mostani országos vásá- ainkon, különösen aratás után, mikor 4—5 A „Váczi Közlöny“ tárczája. Vihar után. A küzdelemnek vége lett már, Enyém a Pyrrhu s-diadal; A becsületnek harcza volt, mely Elvet föladni nem akar. Gúnyos mosolylyal kérdezőnek : Miért nem alkalmazkodám, Mit nyertem annyi szenvedésen, Hol a méltánylat a nyomán ? Fa voltam én, melyet vihar tép ; Meghajtja őt a föld felé, De a mely újból visszapattan, Ha a határt megérezé. — A sárba nem fognak tiporni, Csak hogyha széttör a vihar ; Mindaddig küzdők az erővel, Addig enyém a diadal ! Oudeis. Látogatás. Tíz óve lehetett mióta megválva a földi élettől, mennyeknek országába bejutottam, s élveztem az *az életűek kimondhatlan gyönyörbe merülését, melyen részesittettem a többi temérdek üdvözölt lélekkel gy társaságban. Tíz évben egyszer megengedtetik a jó lelkeknek, ogy a felhőkön utat tehessenek egykori földi hazáju- al. s ott élő övéiket megtekinteni egy egész napon t, de velők máskép nem szabad érintkezni: csak a zellő által légy in fi meg az arezokat az üdvözölt lélek s az erdő faleveleit megzörrentheti, s ezek által nsog bár érthetlen, de sejtelmesen. — — — — — Az érdekelt élők meg is érzik, ha kedveseik jellemei, kik után vágyódnak, körültük megjelennek, ti lengve titokszerűen susognak ........... A röpülő fehérfelhők keresztül haladása alatt •I-fel tekint az élő lény, és erősen hiszi, hogy ott vakol lehljén el most kedves boldogulljának üdvözölt •Ike. Hallani véli ;i titkosan intő szózatot: Elhagymegye községe hordotta piaczunkra gabonatermését. Mondhatni, hogy a zsákokkal megrakott kocsik özönlésének alig szakadt vége. Nemcsak a főpiacz, hanem a vásártér egész területe el volt lepve a hosszú kocsisoroktól, leszámítva azon jelentékeny gabonamennyiséget, mely a piacz elkerülésével egyenesen a magtárakba lett a vidékről behordva. Persze, hogy akkortájt nem volt oly nagy a külföldi konkurrenczia, nem voltak oly magasak a határvámok s ami fő kezdetlegesek voltak a távol vidék közlekedési eszközei, mig városunk mellett örök idő óta folyt a hatalmas Duna medre és már a negyvenes években kapott vasutat, mely a szállítást mindenfelé lehetségessé tette. így lett városunk egy messze vidéknek a góczpontja előnyére a lakosságnak, mely az intensiv szőlőtermelés és az idegen forgalom észszerű kihasználásával állandó anyagi jólétnek örvendett. De mintha a Gondviselés is megirigyelte volna földrajzi fekvésünk nyújtotta boldogulásunkat. Észrevétlenül apadni kezdettek azok a források, melyek oly gazdagon ellátták piaczunkat; évről-évre csökkent a piacz terjedelme és az idegen forgalom, de eleinte persze észrevétlenül, miután a lakosság dúsan termő szőlőhegyei teljesen kárpótolták az elszenvedett veszteséget. Közben azonban a vidéken is másként alakultak a viszonyok. Újabb vasutak épültek; javultak a közlekedési eszközök s mire nekünk nem volt gondunk, azt felhasználták szomszédos ellenlábaink, köztük: Aszód, Balassa-Gyartalak titeket, de látom mit cselekedtek, kísérhetem lépteiteket; imádkozom értetek az égi trón zsámolyánál, ha vétkes örvényre tévedtetek! . . . Kérve kérlek titeket, legyetek jók, nemesek, hogy ti is elnyerhessétek az üdv malasztját az egekben, s velem találkozhassatok ! . . . Én tehát légi utamra kelve, elindultam, hogy egykori földi hazámat, otthonomat megtekintsem. Egyszerre mellém suhant valaki. Egy angyal volt. Fiam, szólt kegyesen hozzám, — mivel a választottak mellé angyalt ád az Úr, én lekisérlek ez utadon, melyben lakó városodat látogatod. Úgysem szabad az élőkkel beszélned, pedig tiz év óta volt lakóvárosodban elég változás történt, a mit szeretnél magadnak megmagyaráztatok No hát induljunk. Pillanat alatt ott voltunk egykori házam felett, legelőször ezt és családomat kívántam látni. A házam ősi örökségem volt; nőmre hagyományoztam, s ő utánna fiamra és leánykámra. De — mit látok? . . . Házam a kedves régi ősi fészek eltűnt . . . Helyében modern czikornyás épület büszkélkedett ... Az ablakokon idegenek kukucsál- tak az utczára. — Hová lett a házam ? Hol a világot megpillan- tám. Hol egy hű édes anya nevelt! . . . — Nőd eladta a házat, — a pénzt felosztotta. De csak maga és fiatok közt, mivel leányotok elszökött egy kalandorral s máig oda van! — Oh szeretett Annácskám, egyetlen leányom! — Elbusulta magát, hogy anyja egy nálánál sokkal fiatalabb férjhez ment: kihez csakis Annácska illett volna. — Szent ég! A feleségem tudott férjhez menni? És fiatalabbhoz is ? . . . Lehetetlen! No, a szegény tatár megjárta. Hát a fiam ! — Boszniában katonáskodik. — Nini, hát szép kertemet is elpusztították? Hová sok rózsát ültettem, oj fogattam. — Látod, hogy lóistálló van a helyén és vaskos sertésólak! . . . Hentes ember a gazda. Neki nem kell rózsáskert; ő pénzimádó. — Oh, menjünk innen! . . . Síromat akarom látni, ugyan kegyelettel gondozza-e valaki? . . . mat és Ipolyság. Oda terelték a vidéki lakosságot s oly piaczol teremtettek, mely nagyobb előnyöket nyújtva, szemlátomást csökkenti a mi piaczunk forgalmát. Érezzük ezt már évek óta s érezzük különösen az idén, mikor a b.-gyarmati vasút is át lett adva a forgalomnak. Ma ott állunk, hogy Aszód vidéke egyáltalában nem jön felénk és Nógrádmegyének távolabb eső része is B.-Gyarmat és Ipolyság felé gra vitái. A kétkedőknek, sajnos, konkrét tényekkel is szolgálhatunk. Még 2—3 évvel ezelőtt is julius hó végén rendesen megélénkült városunkban a gabona- piacz, mig most jóllehet már augusztus első felében vagyunk, alig van nálunk nyoma a piacznak, holott tudomásunk szerint B.-Gyarmaton és Aszódon már 2 hét előtt teljes erővel megindult a gabonavásárlás. Mindezt persze ami intézőink nem akarják észrevenni, pedig jól tudják, hogy a kereskedelem hanyatlása egyértelmű a város hanyatlásával s a lakosság teljes anyagi pusztulásával. Sajnos, mi előre láttuk a szomorú következményeket, mert lúlcsigázott vámokkal és rendőrségi túlkapásokkal a vidéket nem ide csábítani, hanem csak elriasztani lehet. Igaza van az én öreg barátomnak, mikor a múlton elmerengve azzal fakad ki, hogy: veszünk, pusztulunk! Síromon száraz fűszálak hajladoztak. Búsan üvöltött ott a szél. . . . Keresztemen rég szétmállott fűzér fityegett, nem lehetett látni miféle virágból készült valaha! . . . . Sem síremlék, sem rostély nem diszité síromat, pedig én az enyimekre szép vagyont hagytam ! ............... Nézzük meg a lelenczházat, melyre — illetőleg alapítására huszonötezerét hagytam. — Oh szegény jámbor! Felsóhajtott az angyal, — ti földi emberek későn gondoljátok rá magatokat, hogy pénzetekkel nemes tettre buzduljatok! Csakis halálotok órájában tértek erre, mikor már elhiszitek, hogy sírotokba egy krajezárt sem visztek! . . . Miért nem kezdted el a lelenczházat építtetni mig éltél ?! . . De ugye, nehéz volt pénzed egyrészétől életedben megválni ? . . . — Hát mi lett belőle? — A kik a pénzedet kezelték, teljesen el is kezelték ; hogy fogják, vagy fogják-e valaha visszatéríteni, az a jövő titka. — Hah! kiáltok felindulva, — ez mégis gonoszság ! így visszaélni a jótékonyezélú hagyományozó pénzének kezelésével! Ezt nem tűröm! . . . Éjjelen- kint rá szállók a lelkiismeretére mázsányi teherként! — Hagyd cl jó lélek! A pénzeket kiadni, elpazarolni könnyű, de visszaadni sokszor lehetetlenné válik. Jer, használjuk az időt. Mit akarsz még megnézni ? — Tekintsük meg azt a helyet, hol ifjonta ábrándozni szoktam. — — Ott volt egy rom és forráskút, hajdan talán törökfürdő lehetett. — Itt vagyunk! — Hogyan? Hisz most itt remek sétatér terül, zuhogó vízeséssel e csinos szobrot kerül sugározva. Piros halacskák úszkálnak a tágas medenezében ! — — Itt hajdan urasági veteményes kert volt, magas kőfallal kerítve, melynek most nyoma sincs. Helyében platánok, hársak terjesztik lombjaikat, hűs árnyat adva az alatta sétálgatóknak . . . Mit látok ? Mily sok úri nép ? Hajdan nem léteztek ezek itt. — De nem ám jó lélek, hanem a szerencsétlenül bukottak egyikének birtokosa oly ügyesen működik itt, hogy a város túlsó részén a földeket kiosztatá telkekre, eladta és budapestiek gyönyörű villákat
