Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1892-06-26 / 26. szám

körülbelül egy hónap múlva végződnek be. — A kő­kapu melletti iskola építése is serényen megy. Négy tágas tantermet emelnek, s igy összesen öt tanterem lesz, melyekben az I. veoyes, II. és III. fiú-, II. és III. leány-, IV. V. és VI. fiú-, IV. V. és VI. leány­osztályok lesznek. — A Vadkerty ház emelési mun­kálatai is szépen haladnak, s a középvárosi ' főút a díszes épülettel bizonyára nyerni fog. = A tanév vége. A kath. elemi iskolák vizs­gálatai tegnap fejeztettek be, tegnap járultak az isko­lások a szent gyónáshoz, ma pedig megáldoztak. A középvárosi összes leányiskolák kézimunka kiállítása 29-én lesz a kath. leányiskola dísztermében. A bizo­nyítványokat 30-án osztják. Az elemi iskolák vizsgá­latain oly szép előmenetelt volt alkalmunk tapasztalni, mely minden várakozást kielégít. A növendékek jár­tassága a tanulmányokban, zavartalan fellépése a sza­valásban, minden dicséretre méltó, minek Osávolszky József kanonok egyházmegyei tanfelügyelő s iskolaszéki elnök, ki az összes vizsgálatokat fáraclatlan buzgalom­mal vezette, minden alkalommal kifejezést is adott. A vizsgálatokon nagy számmal voltak jelen szülők s a tanügy barátai, a mi minden esetre igen helyes dicsé­retes érdeklődés tanújele. A jövő tanév kezdetén a leány-ipariskola négy osztályú lesz. = öváczió. Biringer Jánost, a m. kir. posta és táviró hivatal főnökét és a „váczi műkedvelők dalegye- sületénck“ elnökét, ez utóbbi — bár csekély számú, de szívós összetartással a szivet és lelket nemesitő dalért lelkesedni tudó egylet névnapján egy Fortuner Elek által ez alkalomra szerzett csinos üdvözlő dallal lepte meg. A szívélyes üdvözlés után, mely pénteken estve a dalegylet szokott találkozási helyén, a „Gasinó“ ter­mében történt, a társaság egy nehány csinos dal mel­lett még sokáig kedélyesen elmulatott, mert „dalban van az élret., daltól a szív éled.“ = Évzáró vizsga a siketnémáknál. E hó 25-én volt az itteni siketnéma-intézet növendékeinek évzáró vizsgája, melyen a minisztérium képviseletében dr. Gillich Gyula, min. titkár elnökölt. — Az igazga­tónak rövid ismertető megnyitó beszédje után, mely­ben a múlt és jelenkor követelményeit, a hajdani és a mostani elérhető sikert ecsetelte, megkezdődött a fá­radságot, kitartást és béketűrést igénylő évi működés, számon adása. — S midőn a szegény szerencsétlen si­ketnémáknak nevezhetők már beszédképességeiknek élénken működő szellemi tehetségüknek, nem szajkó módra betanult, de valóban gondolkodást és szellemi ténykedést igénylő gazdag ismeret köröknek tanujelét adták: nem egy köny, — a szánakozás, csodálat, öröm, hála és elismerés csodálatos vegyüléke — jelent meg a hallgató-közönség szemében. A fá­radságot nem kímélő _ tanári testület igazgatójá­val élén zavartalanul élvezheti a vakáczió nyugal­mát, mert munka után édes a pihenés. Nem vagyunk pesszimisták, de optimistáknak sem akarunk mon­datni, annyit azonban bátran állíthatunk, hogy az évről-évre mindig élőbbre és előbbre törekvő ered­mény az idei évben a siker magaslatát érte el. — Ez pedig a tehetséges, ügybuzgó és lelkes tanerők működésén kivül első sorban a derék igazgató érdeme. — Legyen a mesterkéltséget nem ismerő köny számtalan széniekben az önkény­telenül megjelent t iszt a gyöngy, legékesszólóbb tol - mácsolója az elismerésnek. Női kézimunkák, rajzok valamint egyes iparczikkek is tetszetős csoporlozatot és Ízlést mutattak, különösen nagy haladást tanúsíta­nak a női kiképzés körül, midőn nagy súlyt fektetnek arra, hogy e szerencsétlen teremtések kilépve az in­tézetből ne kénytelenittessenek szolgálni, de biztos kere­seti forrással rendelkezhessenek a női ruha varrás jövedelmező terén. Tudvalevőleg az eddigi kézi ügyes­séget fejlesztő filigrán munkák, vajmi kevés megélhe­tési eszközt nyújthatnak, mert a fáradságos és időt rabló munka nincs arányban a jövedelemmel. Áldás kisérje a humánus intézet tanári testületének műkö­dését továbbra is — éljenek! £|1 ~ Vásár. Országos vásár tartatik ma és a kö­vetkező napokon városunkban. — Képesítő vizsga volt f. hó 22-én a siket- néma-intézetben, mely alkalommal Dr. Gillich Gyula min. biztos elnöklete alatt, Borbély Sándor siketnéma- intézeti gyakornok és Paull István fegyintézeti tanító, siketnéma tanítókká képesítettek jeles eredménynyel, Mousson Pál gyakornok pedig jeles eredményű osztály vizsgát tett. Gratulálunk az újonnan képesített szak­embereknek, s kívánjuk, hogy a diploma mellé minél előbb megfelelő állást is nyerjenek. = Társas kirándulás. „A Váczi Első Ál­talános Ipartársulat* által 1892-dik évi julius hó 3-dik napján a cselőtei kies erdőben tánczczal egybe­kötött társas kirándulást rendez Belépő-dij tetszés szerint. A tiszta jövedelem a társulat betegsegélyző osztálya javára fordittatik. Kedvezőtlen idő esetén a kirándulás egy héttel elhalasztatik. Indulás reggeli G órakor a társulat helyiségéből zenekiséret mellett. Reggclizés az erdőben 8 órakor. — Társas-ebéd 12 órakor. A délelőtt folyamán csoporLos kirándulások a Nagyszálba. = Az országos fegyintézetben a napokban kezdődtek a vizsgálatok, és e hó 30-ig tartanak. = Öngyilkossági kísérletet tett özvegy Kel­ler Józsefné cselédje. Sörbe öntött marólúg oldatot ivott. Midőn már az üveg tartalmának felét megitta, fájdalmában jajgatni kezdett, mire a szomszéd cselédje által figyelmessé lévén, ez benyitott hozzá, s őt a földön elterülve találta iszonyú kínok között. Segítségért kiál­tott s a házi nép azonnal elhivatta dr. Ilőrl Péter városi főorvost. A gyors segítségnek köszönhető, hogy életben maradt, bár felgyógyulásához kevés a remény. Mint mondják, szerelmi bánat vitte e tettre. = Városi közgyűlés. Vácz város képviselő testületé legnap délután 3 órakor a városház tanács­kozó termében közgyűlést tarlóit a következő tárgyso- rozatlal: 1. Polgármesteri jelentés a. nagyméllóságéi földmivelésügyi m. kir. miniszter úr által a váczi városi amerikai szőlőtelep költségeire engedélyezett 750 frt államsegélyről. 2. Ugyanaz a városi pénztárakban megejtett II. negyedévi vizsgálat eredményéről. 3. Ugya­naz Regius Károly városi állatorvos haláláról. 4. Pol­gármesteri előterjesztés az 1891. évi 106. sz. közgyű­lési határozat hatályon kivül helyezése és városunkban az egységes középeurópai: az u. n. zóna-időszámitás behozatala iránt. 5. Polgármesteri jelentés néh. Ma- tusclikovich István volt pécsi lakos által a váczi róm. kath. elemi fiú-iskola V. és VI. osztályaiba járó tanulók részére tett 1000 frtos ösztöndij-alapitvány téirgyában. G. A városi pénzügyi bizottság jelentése a városi köz­pénztár 1891. évi. — 7. Ugyanaz a városi gyám- és árvapénztár 1891. évi — 8. Ugyanaz a városi kórházi pénztár 1885—1891. évi — 9. Ugyanaz a városi sze­gényalap 1885—1891. évi — 10. Ugyanaz a városi letétpénztár 1885—1891. évi számadásairól. 11. Ugyanaz az egyesítve volt letétpénztárnak árvatári és közigaz­gatási pénztárra történt elkülönítéséről. 12. A pénzügyi bizottság indítványa a városháztéri kút költségei tár­gyában. 13. Az országos magyar szinészegyesület és nyugdíjintézet felhívása a magyar színészet támogatása czéljából rendes évi segély megszavazása iránt. = A ,,Képes Családi Lapok‘; az udvarnál. Abból az alkalomból, hogy a „Képes Családi Lapok“ koronázási diszszámában Mária Valéria főherczegnő- nek két bájos kis költeménye jelent meg sikerült ma­gyar fordításban; a szerkesztőség az említett számot pompás diszkötésben a magas szerzőnőnek is megkül- dötte. Mária Valéria főherczegnő ama gyöngéd érdek­lődést, melyet az irodalom iránt, mint annak egyik széptehetségü művelője, minden alkalommal tanúsítani szokott — ez alkalommal is kitüntette azzai, hogy az említett lap szerkesztőjéhez Báró Vécsey Paulina udvar­hölgy által a következő tartalmú levelet intéztette: „Dr. Murányi Ármin budapesti h. ügyvéd és a „Képes Családi Lapok“ felelős szerkesztője Budapest, Nagy- Korona-utcza 20. sz. junius 19. 1892. „Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Mária Valéria Fenséges Főherczegnőnek küldött diszszáma a „Képes Családi Lapoknak“ megérkezett; s legfensőbb megbízásából, van szerencsém Önnek tisztelt Szerkesztő Úr Ő Fenségének legmagasabb köszönetét kifejezhetni, valamint azt is, hogy Ő Fensége az egész lapot figyelmes átnézésre méltatta, s fölötte legmagasabb jóváhagyását, tetszését előttem kifejezni is kegyeskedett. Minek utánna maradok igen tisztelt Szerkesztő Úr ! igaz hive Báró Vécsey Paulina“ A legmagasabb megelégedésnek e nemes hangú nyilvá­nítása újabb és nagyértékü bizony Réka annak: hogy a „Képes Családi Lapok“ feladatának magaslatán áll s nemes irányánál fogva a magyar olvasó közönség rokonszenvére és pártolására méltó. = Halálozás. Begins Károly Vácz város állat­orvosa, e hó 22-én elhunyt. Temetése csütörtökön nagyszámú közönség részvétele mellett ment végbe. Halálát a következő gyászjelentés tudatta: „Özv. Regius Károlyné szül. Hosszú Klára a maga, valamint gyer­mekei: Klára és Margit és az alulírott összes rokonok nevében is a legmélyebb fájdalommal jelenti a forrón szeretett férj, a legjobb apa, fiú, testvér és rokonnak Begins Károly Vácz rend. tan. város rendszeres és Pest-Pilis-Solt-Kiskunmegye tiszteletbeli állatorvosának f. é. junius hó 22-én reggeli 5 és fél órakor életének 42-ik, boldog házasságának 16-ik évében bekövetkezett gyászos elhunytét. A drága halott földi maradványai f. hó 23-án d. u. 5 és fél órakor fognak az ágost. ev. egyház szertartásai szerint az evang. sírkertben örök nyugaloinra helyeztetni. Vácz, 1892. ‘ évi junius hó 22-én. Áldott legyen emléke! Regius János, mint atyja. Regius Regina, János, Traugott, Samu, József és Terézia, mint testvérek, és ezeknek nejei, mint sógornők és férje, mint sógor. Kovács István és neje Hosszú Mária, ifj. Korpás Pál és neje Negyedes Erzsébet, mint sógor és sógornők. Özv. Negyedes Domonkosné szül. Hor­váth Ágnes, mint sógornő, Hosszú István, mint sógor. = 1848—49-iki szabadságharczí emlékek kiállításának főrendezője értesíti az országban levő egyesületeket és a községek elöljáróit, hogy Ivossúth Lajos 90-ik születésnapja alkalmából rendezendő or­szágos ünnepélyességek emeléséhez a községeknek és egyesületeknek húszezer példány életnagy fényképután- zatu Kossúth arczképet ajándékoz a gyűjtemény ren­dezője Kreith Béla. Ezen arczképeket egészen ingyen és bérmentve küldi meg az 1848—49-iki ereklye gyűj­temény valamennyi községnek (még a legkisebbnek is) és valamennyi egyesületnek (9000 egylet van), mihelyt a község elöljárósága vagy az egyesület elnöksége alá­írásával és pecsétjével ellátott levélben tudatja a Kossúth ünnepély rendezését és ez alkalomra az ajándék kép el­fogadását. Ugyanez alkalommal a rendezőség felkéri a községek és egyesületek elöljáróit közreműködni arra, hogy a fővárosi vigadóban levő ereklye gyűjtemény­nek küldjenek 1848—49-iki emlékeket, különösen nem­zetőri kaszákat, öltözeteket, felszerelési tárgyakat, ok­mányokat és proklamácziókat. A gyűjtemény mindent megvásárol vagy képekért becserél. = Gróf Széchenyi Ödön pasa 30 éves tűz­oltói működésének jubileumát a magyarországi tűzoltó­egyletek Konstantinápolyban fogják megünnepelni. A budapesti önkéntes tűzoltó-testület parancsnoksága által ez ügyben megindított mozgalom meleg rokon- szenvre talált nemcsak a szorosabban érdekelt tűzoltó­testületek, hanem azokon kivül álló mindazon társadalmi körökben, melyek gróf Széchenyi pasának a magyar- országi tűzoltó intézmény körül szerzett felejthetetlen érdemeit kellőleg méltányolni tudják. És gróf Széchenyi pasa méltán rászolgált arra, hogy szélesebb körökben is elismeréssel adózzanak iránta! A Konstantinápolyba való kirándulás rendezésével a kezdeményező tűzoltó­parancsnokság a m. kir. államvasutak bpesti menet­jegy-irodáját bízta meg és annak az e Lmert szakavatottságának segélyével állapította m % u P ' v;n - mot, mely a kirándulás legkisebb részleten'-'' ^ if'. Különös súlyt fektetett a rendezőség arra, hogy k< tehetőseknek is módjában álljon a kirándulásba venni és ez okból a részvételi dijat — ide értvt . <ijU ellátást a konstantinápolyi 5 napi tartózkodás idej«■■ - (I. oszt. 175 frt, II. oszt. 140 frt, III. oszt. 115 frt). lehető legkedvezőbben szabályoztattak. — Mint a nemzeti casinó köréből is többen résztvesznek . ki­rándulásban, mire való tekintettel a menetjegy-iroda gondoskodott arról is, hogy a vonattal hálókocsi köz­lekedjék. A hálóhelyért 18 frtnyi külön dij fizeou.dö. — Programútok ingyen és bérmentve a városi r mt- jegy-irodában (Hungária szálló) kaphatók. = Az 1882-ben kibocsátott papirfor: tok június végével a forgalomból kiesnek s 1893. < V- czember végéig csak bélyeges kérvényre fogadj, pénzügyminisztérium. A mostani forintosok 1S:- kelctkeznek. = Fekete, fehér és színes selymek©' terenként 45 krtúl 1G frt 65 krig- sima és é tázott mintegy 240 különböző fajta és 2000 külc bözo színben szállít, megrendelt egyes öltönyökre, vaj vé­gekben is póstabér- és vámmentesen anyaméhe . *, (cs. kir. udvari szállító) selycmgy&ra /iiii'icl o < Minták postafordultával küldetnek. Svájczba ez :,v levelekre 10 kros bélyeg ragasztandó. = A Pesti Hírlap, melyben Jókai \Mó: imént fejezte be Sárga rózsa czimen irt egyik leg 1 • regényét, a jövő félévben ismét nagy, történeti l regényt fog közölni a koszorús iró tollából. Azon övül Mikszáth Kálmán is hosszabb elbeszélést ir, m '< i/. országgyűlés nyári szünetelése alatt fog megji Hogy e két legelsőrangú iró mellé, — kik a : Vűi. Hírlap rendes munkatársai — a legkedveltebb t 1 Írók sorakoznak: azt a magyar lapolvasó kö nsög jól tudja. Az ily lap, mely leggazdagabb és változato­sabb tartalmánál fogva s mert nagy súlyt fe> :t a mulattató közleményekre, ma már elismerten b g- kedveltebb magyar napilap, valóban nem szór ok ajánlgatásra. Inkább csak egyszraűen emléke/ be kívántuk hozni a lapjárató közönségnek, hogy a Hírlap immár két esztendőn át fényes kiállítási i,-"// képes naptárral kedveskedik karácsonyi ajá dókul összes előfizetőinek s mint a szerkesztőség velünl ku,.,o, a jövő évre készülő naptár sok tekintetben felü fogja múlni az eddigieket is s egyebek közt a lap összes munkatársainak arczképeit is hozni fogja. E .zel a kedvezménynyel a Pesti Hírlap ma egyedül á ' lap­társai közt. S bár tartalomra is leggazdagabb •nerl hétközben többször 20, vasár- és ünnepm pokon 28—32—40 oldalon jelenik meg) előfizetési ára i nagy lapokénál jóval jutányosabb: negyedévre 3 frt 0 ki , egy hóra 1 frt 20 kr, mely a Pesti Hirlap kiaáóliRa- talába küldendő (Budapest, Nádor-utcza 7.) honnan egy levelezőlapon nyilvánított óhajra bárkinek és bérmentve egész hétig mutatványszámokat i: kül­denek, Irodalom és zene. — Mit lehet egy jó laptól kívánni? Az ma mi, nem elég ha egy lap gyors és pontos értesüléseket közöl a világ minden tájékáról. Lehetnek benne a legfrissebb hírek minden országból, tarthat külön levelezőket Párisban, Londonban, Bor linben, Pétervártt, Rómában és egyebütt, ezzel még csak azt éri el (de csak ha levelezői az illető kormányférfiakkal és poiülku sokkal összeköttetésben állanak), hogy naponkint megtávirs’ok­tathatja magának nemcsak azt, a mi történt, hanem azt is a u valószínűleg történni fog. Ma határozottan békések a kilátások, de a keleti kérdés minden pillanatban zavarral fenyeget - Kons­tantinápoly, Sófia, Bukarest, Belgrád, sőt még Csitinye is megannyi gyújtópontja egy aknának, melytől egész Európa föllobbanhat Egész gyönyörűsége, de gyakran bosszúsága is az a gyakorlati államférfiaknak, ha tapasztalják, hogy van egy lap, nmiynel- találékony eszü tudósítói néha a legrejtettebb dolgokat ki szik. E lapnak igen kitűnőek belföldi hírforrásai is, a h ~ litikáról egy lap sem nyújt oly kimerítő tudósításokat menti tudósításai meg épen mintaszerűek. Azután az a sok • • ama sok jeles szakiró, színmű- és könyvbiráló czikkei, mányai, melyeket közöl, mind meglephetik az olvasók e2 manapság egy igazi jó tájitól mindezeknél többet kivánm nap minden embernek fontos érdekei vannak az űzi '• • let­ter én, s egy jó lap első kötelessége, hogy ebben a teki u-tet! en teljesen megbízható tanácsadó legyen. Politika és szépii lom igen jó szórakoztatója a művelt embernek, a férj, a r serdült gyermekek mind megtalálják mulatságukat bei e mit ér az olyan házibarát, a ki mindig csak mulattat bei . linket, de soha egy okos tanácscsal nem tud szolgálni, ha hoz.afordu- lunk ? Egy igazán jó lapnak e kettős föladatát megvalósil .a ic egyetlen egy lapnál tapasztaljuk, az Egyetértés-nél mel; ''"m ben terjedelménél fogva erre úgyszólván egyedül alkaoias is. Mert ahoz bizony nagy papirospazarlás szükséges, hói ,;'hh adjunk egy óriási lapot a közönség mulattatására, azután egy másik, még nagyobb lapot a közönség anyagi érc' n. ­támogatására. Mert a hány foglalkozású ember van égj vasói közt, annyi különböző érdekeket kell kiszolgálni, kedő, a tőzsdelátogató, a bankár, a kötvénytulajdonos, jegyvásárló, az: a sok száz és százféle gyáros, iparos, űz :ulaj- donos és gazdálkodó, az nemcsak azt akarja tudni, mgy az értékpapirosoknak, meg a nyersanyagoknak, és készitmé iveknek mi az áruk. hanem azt is, hogy hol lehet olcsón vásth L- ér, hol lehet valamit lehető legjobb áron értékesíteni ? És képes semmiféle lap sem nyújtani, legyen még oly jól s/ei kesztve, ha mindjárt százezreket áldoznak is tartalma er ha csak nincsen abban a szerencsés helyzetben, mint a egye­tértés«, melyet a hazai üzleti világ a magyar keresheti ‘•,m re zérlapjává tett, és a hirdetések egész özönével keres !. Az üzletemberek az Egyetértés-t tekintik annak a közegne köztük az érintkezést, ha szükség van rá, legsikereseb vetitetni képes a hirdetései által. Kinek hirdetni valója Egyetértés-t keresi föl, mert tudja, hogy 23,000, a leg sabb osztályhoz tartozó előfizetőhöz fog szólani; a azon gondolkozik, hogy melyik lapra fizessen elő ? az is az Egyetértés-t választja, mert jól tudja, hogy e lap az érdekeit nemcsak megvédelmezheti, hanem ha tájékozás; • ■ meríti, mint üzletember okvetlenül boldogulni is fog. den jó laptól meg lehet kívánni, elérni azonban csak az ■ tértés által lehet. Nem kell többé divatlap ! Azon rendkívüli e állunk szemközt, hogy a ki a »Képes Családi Lapok*-ra eb annak divatlap tartása felesleges. A »Képes Családi Lapok ugyanis rendes félhavi mellékleteként jelenik meg a •»HLigt, Lapja* czimü divatlap, melynek közleményei mindenkor a ’> ■ újabb párisi divat köréből vannak merítve s divatképei a L ; > műtermek mintái után készültek. — Eltekintve ezen rendi • "u

Next

/
Oldalképek
Tartalom